Kritika

Édes vízi végzet – My Entire High School Sinking into the Sea

Dash Shaw, a csodabogár képregényszerző a színes lapokról a celluloidra költözik: első egészestés animációjában, a My Entire High School Sinking into the Sea-ben pedig szó szerint elsüllyed az egész oktatási rendszer.  

Akril pacák, gyerekes zsírkréta vonások, vízfesték flekkek és durva képregényes szkeccsek. Ezek azok az absztrakt-expresszionista flessek, amik a film pszichedelikus képi világáért felelősek, melynek minden apró rezdülése magával ragadó és végtelenül eredeti. Ennél fogva a vibráns színekben tobzódó, sziporkázó vizualitás sokaknak már a film elején az agyára fog menni. A minimalista stílusban elmesélt, megzabolázhatatlan történet eszeveszett tempójával képtelenség tartani a lépést a mindössze 80 perces játékidő során. A történet bája és rákfenéje tehát egyaránt a semmihez sem fogható sztori lüktetésében és stílusában rejlik. Magyarán szólva a  My Entire High School Sinking into the Sea-t a befogadó vagy utálni fogja, vagy imádni.

A rendező alteregója, Dash (Jason Schwartzman) egy középsulis lap szerkesztője, aki az új tanév kezdetén elhatározza, hogy a szintén velejéig nerd írótársával és egyben legjobb barátjával karöltve feltornásszák magukat a suli-hierarchián. Az alig olvasott gimis újság népszerűsítésének jópofa kudarcait követően azonban hősünk sötét fejlemények birtokába jut: a tenger mellett álló iskolát – a vezetőség tudtával – el fogja nyelni a víz. A sajátos cím tehát nem valami elvont gondolatként értelmezendő, ugyanis a gimi tokkal-vonóval beleszakad a tengerbe.

A történet különc figuráinak pedig vérszomjas cápákkal, korrupt pedagógusokkal és az apokaliptikus környezet szülte groteszk szektákkal kell szembenéznie. A highschool szettingbe oltott abszurd katasztrófafilm alapvetően egyszerű története komplex témákat dolgoz fel. Dash Shaw különc animációja a diszfunkcionális iskolarendszerrel és az önpusztító emberiséggel néz farkasszemet.

Az amerikai középsulik sztereotip környezete hasonló csomagolásban jelenik meg, mint amit eddig megszokhattunk, ám annyira mélyre ritkán látunk az unalomig copy-pastelt karakterek mögé, hogy az oktatási rendszer kritikája nézzen vissza ránk. A film nerd hősei természetesen a sulis hierarchia alsó harmadában sínylődnek és képességeik ellenére nem tudnak kitörni a rájuk nőtt skatulyából. A főhős, Dash unalmában és ötlettelenségében fényt derít a vezetőség sötét titkára, hogy tudják, hogy az iskolát el fogja nyelni a Csendes-óceán, mégsem tesznek semmit, inkább büntibe küldik a diákot. Hasonló sors vár a helyi diákönkormányzat egy túlbuzgó elnökjelöltjére is, ahogy minden beilleszkedni képtelen koravén tanulóra.

A filmben felépített allegorikus tér (a szereplők emeletről, emeletre másznak ki az iskolából) az iskolából való kitörés ötletes, ámde tragikomikus manifesztuma. Az iskolában zajló élet groteszk sajátosságai ugyanis nem lefordíthatók a való életre. Épp ellenkezőleg: az oktatási rendszer Dash Shaw víziója szerint épphogy életellenes. A megfellebbezhetetlen igazgatói döntések, az autoriter tanári jelenlét, a kirekesztés kultúrája és a tanulók közti ranglétra súlya egytől-egyig recenzió alá kerülnek a történetben. Hasonlóképp éri támadás az évfolyamról évfolyamra vándorlás nehézségeit és a való életbe való kitörés esetünkben szó szerinti élet-halál harcát, melyet kevesen csinálnak végig egészséges pszichével.

A film persze nyitva hagyja a lehetőséget egy átfogóbb olvasatra is, mely szerint a süllyedő iskola a Földet szimbolizálja, mi pedig annak ellenére, hogy tudjuk, hogy előbb-utóbb tönkre tesszük az életterünket, a szembenézés helyett egy kollektív elfojtásba menekülünk. De akárhogy is értelmezzük Dash Shaw infantilis agymenését egy olyan egyedülálló animációs élményben részesülünk, amely kétségtelenül túlstilizált, mégis végtelenül szórakoztató.

Papp Atilla

Papp Atilla a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, 2018 óta tagja a Filmtekercsnek. Akut celluloidfüggő, a százmilliós blockbustertől a filléres kísérleti filmig minden érdekli.