Vászon nélkül

Náci paraszt üti punk gyalogot – Green Room

Patrick Stewart a Green Room című filmben

Patrick Stewart a Green Room című filmbenPunkokra vadászó neonácik, zúzós zenék és másfél óra feszültség – Jeremy Saulnier sztárokkal megspékelt (Patrick Stewart és Anton Yelchin) Green Room című filmje kötelező darab mindenkinek, aki kicsit is szereti az izgalmakat.

Már az alapszituáció sem megnyugtató: egy punk zenekarnak egy idióta ismerősük egy skinhead tanyára szervez koncertet. Ők meg vannak annyira idióták, hogy elvállalják a bulit. Persze ez utóbbi az első negyedóra kontextusában nem meglepő: rengeteget utaztak egy borzalmas fellépésért, amiért mindössze pár dollárt kaptak. Útközben ráadásul az üzemanyaguk is kifogyott, mert annyira be voltak állva, hogy járó motorral hajtottak be egy kukoricatáblába, hogy aztán reggel borzalmas másnaposságra és a benzinlopás kényszerére ébredjenek.

Főhőseink tehát a legkevésbé sem szentek, mégis megsajnáljuk őket, amikor elkezdődik a tortúrájuk. Egyikük, Pat (Anton Yelchin) ugyanis véletlen szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, amit egy másik, fajvédő elvekhez sokkal közelebb álló együttes követ el. A dolog miértjére csak később, az információkat finoman csepegtetve kapunk választ, az azonban biztos, hogy Pat és társai, Reece (Joe Cole), Sam (Alia Shawkat) és Tiger (Callum Turner) az illusztris társaság fogságába esik, és ezzel igazi patthelyzetbe kerülnek.

A Darcy (Patrick Stewart) nevű rejtélyes alak vezette klub emberei ugyanis eleinte nem szándékoznak bántani az egyik skinhead lánnyal (Imogen Poots) kiegészülő bandát, ám szabadon sem engedhetik őket, nehogy rossz hírét keltsék a „testvériségnek”. A szorult helyzethez remekül illeszkedik a címadó szűkös szoba helyszíne, melyből hőseink egyre reménytelenebb kitörési kísérleteket hajtanak végre. Darcy ugyanis időközben – bizonyos plusz „érdekek” miatt, amik a szobán belül találhatók – kiadta a parancsot: szép akkurátusan ki kell végezni a bandát, ügyelve arra, hogy az egészet balesetnek, önvédelemnek, vagy legalábbis az ő hibájuknak lehessen beállítani.

Anton Yelchin és Alia Shawkat a Green Room című filmben

A szűkös terekből és a különösebb látványosságokat mellőző képi világból egyértelmű, hogy egy meglehetősen alacsony költségvetésű produkcióról beszélünk a Green Room esetében. A dolog érdekessége azonban, hogy ez – az adott körülmények között – sokkal inkább előny, mint hátrány. Saulnier ugyanis nagyon törekedett arra, hogy filmje atmoszférája a lehető legrealistább maradjon. Az eleinte előre lejátszott sakkjátszmát sejtető macska-egér harc sem látványos összecsapások sorozata, hanem a harcolni nem tudó, félelmében rettegő kisemberek csetlés-botlásai az életben maradásért.

Az erőszak ábrázolása szintén igyekszik ezt az elvet követni: ha valakit megvágnak, megszúrnak vagy meglőnek, az ott és annyira fog vérezni, amennyire reálisnak hat, ám ezen sebesülések nem feltétlen vannak a néző arcába tolva. Horrorelemek tehát mindenképp helyet kaptak a filmben, az elsődleges cél azonban nem a borzongatás, hanem sokkal inkább a pattanásig feszült thriller szituáció fenntartása.

Ez pedig tökéletesen megy Saulniernek, melyre újabb ékes példa a forgatókönyv letisztult, a műfajjal mégis játszadozó volta. Amikor ugyanis már minden néző valami „szokásos” fordulatra vár, a rendező azzal teszi továbbra is érdekessé a filmjét, hogy elhagyja ezt a fordulatot. Ebből adódóan a film vége is meglepő és szokatlan, bár a történetet eddig szervező logika ismeretében nem feltétlenül kiszámíthatatlan.

A 2013-ban FIPRESCI-díjjal jutalmazott Blue Ruin után tehát ismét egy erőteljes alkotást tett le az asztalra a mindössze 39 éves Jeremy Saulnier, és ezzel végképp megszilárdította helyét az amerikai függetlenfilmesek legnagyobbjai között. Az előző filmjében is tárgyalt „egyén kiszolgáltatottsága” téma ezúttal nem a sorsszerűséggel, hanem a társas lét és társadalmi berendezkedés kérdéseivel egészül ki. Ebből Saulnier a Blue Ruinban véres drámát, míg a Green Roomban nem kevésbé, de nem is túlzottan véres thrillert hozott ki – mindkét esetben mesteri módon.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Hirdetés

Hirdetés