Fókuszban Vászon nélkül

Női szeszély – Micsoda nők

Bizonyára én lennék a célközönsége a Micsoda nők című francia vígjátéknak. Minden adott: nőkből álló sztárgárdával, nőket érintő problémákról egy női író-rendező, Audrey Dana készített filmet. De a végtelenül hosszú játékidő alatt nem szórakozom, hanem csak rettenetesen felidegesítem magam. 

Mindy Kaling, a romkomok kliséivel játszó Mindy Project vígjátéksorozat író-főszereplője, egy esszében a romantikus vígjátékok nem realisztikus nőtípusait szedte össze. Van a sivár érzelmi életű karrierista, akit mindenki utál; a gyönyörű, de ügyefogyott nő, aki folyton kínos helyzetekbe kerül; vagy a szexmániás legjobb barátnő. Ebben a filmben szinte az összes felbukkan vegytiszta formában, kiegészítve pár jellemzően francia karakterrel: a megcsalt feleség, a kéjes szerető, az öregedéstől félő anya, a feleségeket a férjeiktől elcsábító leszbikus kalandor.

Persze nem magukkal a sztereotípiákkal van gond, hanem azzal, hogy a rendezőnő az egész női társadalomra akarja rávetíteni ezeket a figurákat, vagyis azt szeretné elmondani, mi a nő. Erről árulkodik, hogy 28 nap alatt (a női ciklus hossza) játszódik a történet, a kezdő képsorok alatt épp megkezdődik az egyik főszereplő menstruációja, és egy behallatszó rádióműsorban arról beszélnek, miért olyan a klímaváltozás, mint a női emancipáció. Az egész filmen végigvonul ez az időjárás-metafora, vagyis a párhuzam a szeszélyes időjárás és a nők között. Például az eső hatására a szereplők depressziósak, egy villámcsapástól pedig szerelmesek lesznek, és persze teljességgel kiszolgáltatottak a hormonjaiknak.

micsoda_nok_2

Audrey Dana igazán csak azt tudja állítani, hogy mindannyian hisztérikusak, önzőek, irigyek és gonoszak vagyunk. Ahogy például a Coming Out, ez a film sem vádolható szándékos rosszindulattal, sőt a cél valószínűleg az lehetett, hogy minél több női problémát megmutassanak. Szóba kerül a rossz házasság, családon belüli erőszak, mellrák, frigiditás és dicséretesen állást foglalnak olyan ügyek mellett, mint a nők szexuális szabadsága. A probléma ott kezdődik, hogy a készítők a nemről csakis bináris oppozíciókon keresztül gondolkodnak. Vagyis a szereplők személyiségét – például, hogy milyen döntéseket hoznak – kizárólag az határozza meg, hogy éppenséggel nőnek születtek. Ilyen leegyszerűsítés a magyarázat a Vanessa Paradis által játszott szigorú üzletasszony viselkedésére – magas a tesztoszteronszintje és ezért tud teljesíteni a hagyományosan férfiaknak szánt munkakörben, viszont képtelen nőkkel barátkozni. Ha szerettek is volna felülírni bizonyos előítéleteket, az ellenkező hatást érték el, hiszen a hagyományos nemi szerepek ellen lázadó karaktereket vagy nevetségessé teszi, vagy megbünteti a narratíva. A legkülönlegesebb az egészben, hogy az író-rendező a saját karakterével bánik el legcsúnyábban – a nős férfit elcsábító szerető a többi nő lelki terrorja miatt teljesen megőrül.

602-030-

A vígjáték tizenegy nő életét villantja fel, ezáltal az egyes történetszálak meglehetősen elnagyoltak. Bohózatból hirtelen melodráma lesz és fordítva, az altesti poénokat pedig komolynak szánt sorstörténetek követik, amelyek nincsenek kellő érzékenységgel ábrázolva. A párbeszédek esetlenek, semmi másra nem szánták őket, mint hogy tézismondatokat adjanak a szereplők szájába (például arról, mire jó a férfi, mennyire rossz a szőrtelenítés, vagy, hogy mi lesz, ha a nők már több pénzt fognak keresni). Ezek mind olyan közhelyek, melyeket bármelyik tetszőleges kocsmában hallhatunk, ha a társaság a női-férfi viszonyokról kezd beszélni. Egy filmalkotástól, hiába tartozik a könnyed műfajok közé, joggal várunk mélyebb tartalmakat, vagy legalábbis azt, hogy a szereplőit számunkra is felismerhető élethelyzetekben lássuk.

A Micsoda nők nagyon jó példázza, ahhoz hogy valami újat mondjunk a mai nők helyzetéről, nem elég pusztán elővenni a bevált sablonokat és összeereszteni egy sereg színésznőt. A Mindy Project, vagy a sikeres Koszorúslányok azért tudott áttörést hozni a komédiák terén, mert végre megmutatták, a nők is ugyanúgy lehetnek viccesek, mint a férfiak. És az, hogy valakivel együtt nevetünk vagy kinevetjük, az két nagyon különböző dolog.

HOMOSAPIENNES Audrey Dana

Avatar

Bartal Dóra

Bartal Dóra az ELTE anglisztika alapszakán és filmelmélet és filmtörténet mesterszakán végzett. Szakdolgozatait gender és populáris film témakörében írta, ezen kívül dokumetumfilmekkel foglalkozik. Specializációja a coming-of-age film és a fesztiválok. 2014 óta foglalkozik írással, szerkesztéssel és filmfordítással.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  • […] Negatív kritikát itt olvastam. Nem értek vele egyet. A film valóban karaktereket mutat be, lehet talán szélsőségesek, talán valóban vegytiszták, de – én nem tettem -, talán nem kellene elfelejteni, hogy ez egy film, korlátozott játékidővel, ahol valóban típusokat, típusjegyeket szeretnének bemutatni. Nem vagyok filmrendező, így elképzelésem sincs, hogy ezt hogyan lehetne másképp csinálni, ennek a filmnek az esetében azt gondolom, pont jól sikerült megoldani a kérdést. Nem arra hegyezném ki a mondanivalót, hogy tipizál, lejárat, megpróbál előítéleteket eltörölni (sikertelenül). Még egyszer: azt gondolom, hogy a film érzéseket és kapcsolati elemeket akar bemutatni, s szerintem nagyon jól sikerült a megoldás. […]

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..