Fókuszban Vászon nélkül

Országúti megváltó – Midnight Special

Jeff Nichols első stúdiófilmjében változatlanul családi kapcsolatokat elemez, a műfaj azonban ezúttal is különböző. A Midnight Specialben egy megmagyarázhatatlan, emberfeletti képességekkel rendelkező csillaggyerek megmentése a cél, a küzdelem pedig szülők, fanatikusok és kormányerők között zajlik.

Jeff Nichols író-rendező jó példa arra, miért szeretjük az amerikai függetlenfilmeket: műveiben életszagú karakterek jelennek meg különleges, mégis nagyon emberi történetekben, amelyeket egyéni alkotói látásmód és vizuális történetmesélés kísér. A Midnight Special Nichols negyedik mozija, egyben az első stúdiófilmje, sajnálkozásra azonban nincs ok, a fenti mondat megállapításait a rendező ezúttal sem cáfolja, inkább ékes bizonyítékát nyújtja annak, hogy a stúdiófilmeken innen is meg lehet őrizni a művészi szabadságot és integritást. Vagy annak, hogy manapság már semmi különöset nem jelent az, ha valaki nagyobb stúdiók pénzéből készít filmet, vagy ha alternatív produkciós forrásokat keres.

Olyannyira nem, hogy a Midnight Special az idei Berlinálén szerepelt, míg Nichols legfrissebb alkotása, az ugyancsak függetlennek számító Loving szintén ebben az évben mutatkozott be Cannes-ban. Két különböző finanszírozású film két különböző, nagy európai fesztiválon egy évben egy rendezőtől… Persze Nichols előző két filmje, a Mud és a Take Shelter is fesztiválkedvenc volt Európában és az Államokban is, de mindez nagyjából ugyanannyira lényegtelen, mint az, hogy ki fizeti a számlát.

Ez a bevezető azonban korántsem annyira lényegtelen, mint amilyennek látszik, hiszen kiválóan alkalmas annak a ténymegállapításnak a felvezetéséhez, hogy leginkább egy határozott koncepcióra és felvállalt alkotói döntésekre van szükség a „jó filmhez,” és az is szerencsés csillagállást jelent, ha mindezt egy személy össze is tudja fogni. Itt jön a képbe Jeff Nichols, aki egyszerű alapszituációval dolgozó, egyvonalú, de rettentően izgalmas történeteket mesél, sőt, nála általában igazi történések sincsenek, vagy nem úgy, mint számítanánk.

Ilyen film a Midnight Special is, amiben Nichols újra kedvenc témáihoz, a családi összetartáshoz és az önfeláldozó szeretethez nyúl, emellé pedig egy homályos misztikus sci-fi körítést is kapunk. A körítés persze nem véletlenül körítés, Nicholsnak nem ez a fontos, még ha otthonosan is látszik mozogni benne, hanem a kapcsolatok jellegzetességei. A történet egyből az országúton menekülő apa-fiú párosról szól, és ez így is marad a film végéig – még ha itt-ott újabb szereplőket is ismerünk meg rövid időre. A tisztázatlanul hagyott múlt, a bizonytalan motivációk és az ügyesen adagolt vagy eltitkolt információk azok, amelyek az egyébként egyszerű (és lényegében fordulatok nélküli) cselekményt titokzatossá és figyelemfelkeltővé teszik.

midnight_special2A történet alapvetően semmi másból nem áll, csak a menekülésből, de a végkifejlet ugyanolyan bizonytalan, mint a korábbi események. A különleges képességekkel megáldott gyereket mindenki meg akarja szerezni (a világvége szekta megváltót, a kormány nemzetbiztonsági kockázatot lát benne), miközben egyedül a szülei próbálják megmenteni, és egy profetikus üzenetben meghagyott helyre időben eljuttatni. A spielbergi áthallás nem véletlen, a Midnight Special domestic fantasztikuma atmoszférájában egyszerre idézi a rendező két legjobb sci-fijét, az E.T.-t és a Harmadik típusú találkozásokat, de még közelebb áll Carpenter Csillagemberéhez vagy Alex Proyas Képletéhez, csak sokkal okosabban és kifinomultabban építkezik, mint az utóbbi kettő. A misztikum és a családi szeretet földöntúlisága itt egy szintre kerül, ezekről pedig nem lehet úgy beszélni, hogy mindent kimerítően megmagyarázunk, mert az a választott motívumokat, a világot hiteltelenítené.

Épp a tisztázatlanságoktól és a fantáziánkra bízott elemektől működik a Midnight Special, egyben ez menti meg a patetikusságtól is. A szereplők játéka – Nichols állandó színészei, Michael Shannon és Joel Edgerton mellett ezúttal Kirsten Dunst és Adam Driver tűnik fel – itt nem nagy, érzelmes megnyilatkozásokban csúcsosodik, hanem puszta jelenlétre redukálódik, a homályban hagyott motivációk és egyéni múltak a karakterekre is hatással vannak: mindenki „kész,” nem fejlődik, nem változik, már döntöttek és eldöntettek. A meghatározott cél érdekében megingathatatlanul küzdenek, ebből következően némileg egysíkúak és felszínesek is, prototípusok. Ez pedig kiüt a testtartásban, kiül az arcokra, kiül a szemekbe. A nagy nevek itt csupán eszközök, alárendeltek, nem sztárok.

midnight_special3A cél pedig egyszerű, mindenáron megmenteni a gyereket. Csak ez számít, minden más lényegtelen. Az elkerülhetetlen elválás szenvedéséből jön az elfogadott, beletörődött szomorúság, ebből pedig a megingathatatlan elkötelezettség. Eleinte csak ezt az elhivatottságot látjuk, semmi mást, így míg a film a misztikumot főként a Mudtól, a delúzió kérdéskörét a Take Sheltertől örökli. Ugyanis olyan megingathatatlan igazságtudattal találjuk szemben magunkat a Midnight Specialben, hogy önkéntelenül felmerül a kérdés, miben különbözik ez a new age-es fanatikusoktól vagy a pszichotikus zavartól. És bár vizuálisan mindent alátámaszt a film, a Midnight Specialben is megmarad a tévedés és az illúzió halvány lehetősége – ahogy a Take Shelter szintén önigazoló zárása a végkicsengés ellenére is magyarázható kiterjesztett téveszmével, úgy az apa szemében halványan csillanó fény eredete is lehet kérdéses.

Ez persze a fantasztikum kérdése, de mint utaltam rá, Nicholst a család jobban érdekli. A Midnight Special így főként a szülő-gyerek kapcsolat törvényszerűségeinek szimbóluma, az életet mindenáron továbbörökítő, a sarjat a végletekig óvó szülői attitűd hirdetője, de ugyanígy lehet a gyermekét elvesztő szülőpár gyászmunkája is. A filmbeli szülők mindent megtesznek, hogy a gyerek fejlődni tudjon, hogy túlléphessen rajtuk, és a saját életét élje még az önfeláldozásuk árán is. Azt, hogy gondoskodtak rólunk a szüleink, csak a saját gyerekünknek adott szeretettel hálálhatjuk meg. Izgalmas egyben azt is látni, hogy Nichols szerint a szülők is tanulhatnak a gyerektől, az elfásult, kötöttségekbe ágyazott korábbi nemzedékbe pedig a jövő generációja képes új életet lehelni.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Hirdetés

Hirdetés