Kritika

„Ó, Skócia virága…” – Outlaw King

Skócia viharos történelme mindig is kiváló alapanyagot szolgáltatott a filmeseknek, de miként kovácsolta ezt össze David Mackenzie az Outlaw Kingben, és hogyan formálja meg Chris Pine az igazi „Rettenthetetlent”?

Skócia a XIV. század elején. A skót nemesek belefáradtak az angolokkal szembeni ellenségeskedésbe és igyekeznek megtalálni a közös nevezőt I. Edward királlyal. William Wallace bestiális kivégzése viszont mindent felborít, és Robert the Bruce-ban is felébreszti a vágyat, hogy végre kivívja a szabadságot Skóciának. A lázadó vezér törvényen kívüli uralkodóvá válik, hogy vezesse népét egy könyörtelen háborúban.

Az Outlaw Kinget akár tekinthetnénk A rettenthetetlen nem hivatalos folytatásának is, hisz a történet nagyjából ott kezdődik, ahol Mel Gibson klasszikusa véget ér. Talán nem véletlen, hogy William Wallace egyáltalán nem jelenik meg teljes fizikai valójában az Outlaw Kingben, mivel Gibson alakítása után nézők millióiban kapcsolódott össze Wallace és a botrányhős színész személye. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy A rettenthetetlen olyan messze jár a történelmi igazságtól, mint Makó Jeruzsálemtől, mind a cselekményt, mind a bemutatott tárgyi kultúrát illetően. Ez már rögtön a címben megnyilvánul, hiszen a skótok a rettenthetetlen, azaz “Braveheart” jelzővel valójában Robert the Bruce-t illetik, nem pedig Wallace-t. A skót David Mackenzie, A préri urai rendezője ennek jegyében igyekezett egy, a történelemhez hűségesebb (vagy legalábbis annak tűnő) filmet készíteni a Braveheart név valódi birtokosáról és Skócia szabadságharcáról.

A témaválasztás pedig már csak a Brexit miatt is alkalmas az érzelmek felkorbácsolására, hisz egy ilyen film táptalaja lehet a további angolellenes hangulatnak.

Skóciában ugyanis az Egyesült Királyság Európai Unióból való kiválási szándéka miatt újraéledt a szeparatizmus, muníciót adva ezzel a filmeseknek is.

David Mackenzie-t valószínűleg skót származása miatt is érdeklődéssel viszonyul a skót történelemhez, de érdemes kicsit tágabb kontextusban is megvizsgálni munkásságát. Mackenzie  sajátos vonzalmat érez a törvényen kívüli hősök, száműzött, öntörvényű héroszok és igazságosztók iránt. Ez előző filmjében, A préri uraiban is kristálytisztán kirajzolódik, hisz a történet két Robin Hood módjára küzdő férfit prezentál, akik a modern Amerika vidéki prérijén szállnak szembe a hatalommal és a bankokkal. Az Outlaw King fonákja szintén hasonló, hiszen Robert the Bruce is a hivatalos (angol) törvényeken kívül állva válik a skótok vezérévé, majd királyává. A rendező egyértelműen ezeknek a kétes megítélésű hősöknek a pártján áll, és bár igyekszik emberinek ábrázolni őket, esetleges ingatagságukat is bemutatva, mégsem kérdés, hogy a szimpátia mérlege a hatalommal szembeszállók oldalára húz. Ez azért is hangsúlyos, mert mindkét film aktualizál bizonyos kérdéseket, legyen az a bankok kizsákmányoló természete vagy a skót függetlenség kérdése.

Az Outlaw King már látványában is jelentős eltéréseket mutat A rettenthetetlentől. Az alkotók száműzték az egyébként is anakronisztikus skót szoknyát (amely még nem létezett ebben a korszakban), és igyekeztek teljesen autentikus középkori küllemet adni a díszleteknek, jelmezeknek és fegyvereknek. Ez legnagyobb részt sikerül, de akadnak apróbb pontatlanságok. Ilyen például az a tipikus elképzelés, hogy a hajítógépeket egy kötél elvágásával lehetett elsütni, holott ezek a szerkezetek saját, precíz kioldóval rendelkeztek. A film viszont több ponton meglehetősen autentikusan adja vissza a középkori emberek szemléletét.

A jelenet, melyben a walesi herceg hattyúk torkát szorongatva tesz esküt a királynak, hogy hadba vonul a skótok ellen, teljesen hiteles.

A csaták és harcjelenetek is sokkal realistábbak, mint A rettenthetetlen esetében voltak: az erőszakábrázolás nem úszik át a Mel Gibsont jellemző pátoszosságba, s közben vérben sem szenvedünk hiányt. Meglepő lehet továbbá, hogy egészen sokszor fakadnak dalra a filmben, ráadásul jórészt eredeti skót gael nyelven, ami hangulatos aláfestést ad a mesés tájaknak, amit a fenséges operatőri munka (Barry Ackroydot kell dicsérni) tesz még érdekesebbé.

Az Outlaw King ügyesen kerüli el A rettenthetetlen angol ábrázolásának egyoldalúságát, a karakterek motivációi minden oldalon érthetőek. Az Outlaw King viszont sokkal emlékezetesebb filmmé válhatott volna, ha egy igazi, karizmatikus vezetőként ábrázolja Bruce-t, ahogy Gibson alakította Wallace-t. Chris Pine viszont teljes érdektelenséggel formálja meg a főszereplőt, mintha nem is érdekelné a tény, hogy a legnagyobb skót hős bőrébe bújik. A film ezenkívül nem visz minket közelebb Robert alakjához sem. Gibson (Randall Wallace forgatókönyvíróval közösen) nagyon határozott koncepcióval rendelkezett William Wallace esetében, hisz az őt körülvevő mítoszt próbálták meg továbbgondolni olyan balladák felhasználásával, mint a krónikás Vak Henrik írásai. Az Outlaw King akár elmehetett volna egyfajta mítosz leleplező irányba is, amiben megismerhettük volna hősünk esendő emberi természetét. Mackenzie  megközelítése azonban erőtlennek hat, amin Pine már említett érdektelensége sem segít.

Összességében nem jár rosszul az, aki rászánja magát az Outlaw King megtekintésére, de sajnos nem nevezhető olyan maradandó klasszikusnak, mint történelmileg sokkal kevésbé pontos elődje. A film egészét áthatja egyfajta realizmusra való törekvés és az a szándék, hogy a néző egy valósághű megközelítést kapjon arról, ami Mel Gibsontól már ismerős lehet neki. Ha valaki viszont szereti a középkori történelmi filmeket, annak az autentikus légkör miatt mindenképpen érdemes próbát tenni vele. Az igazi csoda és Robert the Bruce alakjának megfejtése viszont elmarad, így a skót nemzeti ének sorai ebben az esetben is aktuálisak; „Ó, Skócia virága, mikor látunk meg újra?”

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. 2016-ban a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakán szerzett mesterdiplomát. Később, 2020-ban az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányán szerzett BA oklevelet. Főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a science-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.