Vászon nélkül

Pengeélen hűség és hazafiasság között – The Age of Shadows

Titkok, hazugságok, ármány, elnyomók és elnyomottak harcának brutalitása, valamint a lelepleződés paranoid félelme itatja át Kim Jee-woon történelmi köntösbe bújtatott kémthrillerét. Rideg, szentimentalizmustól mentes hangnem, komplex karakterek és cselekmény, stílusos és elegáns rendezés. Újabb egzotikus gyöngyszem Dél-Koreából.

Aki csak fél szemmel kíséri figyelemmel a kortárs dél-koreai filmipar alakulását, még annak is feltűnik, hogy az ország alkotói időszakosan vagy szinte ciklusszerűen feldolgozzák az ország történelmének sötét, sokszor kimondatlan traumákat vagy tabukat rejtő korszakait. Míg a 2000-es években a brutális és mai napig feloldatlan testvérháború volt a téma, addig most (és különösképpen az elmúlt 2-3 évben) Korea Japán általi megszállása, az elnyomás évtizedei, valamint a japán karhatalom és kollaboránsaival szembeni ellenállás ábrázolása dominál. Aminek megfogalmazása történhet egy szimbolikus (A Tigris: Egy vadász legendája), egy művészi (A szobalány) vagy akár egy tisztán populista irányú zsánerfilm keretein belül (A bérgyilkosság).

A lábát Amerikában sikertelenül (Erőnek erejével) megvetni kívánó Kim Jee-woon hazai visszatérése egyfajta arany középút a második és a harmadik opció között. A The Age of Shadows ugyanis cselekményét és szereplőit tekintve, abszolút illeszkedik az espionage műfaj szabályaihoz, ugyanakkor kivitelezése olyan részletgazdag, precíz és igényes, ami általában nem jellemző a műfaj többi képviselőjére. A végeredmény egy olyan film, amelynek minden képkockájából árad a melankolikus sötét hangulat és elegancia, miközben a szabotázsmozik ponyva-feelingje sem hiányzik belőle. Az akció, az izgalom és az elnyomó hatalom megfoghatatlan túlereje elleni küzdelem drámája azonban kiérlelve és okos módon ötvöződik benne.

Lee Jung-chool (Song Kang-ho) a koreai tartomány politikai rendőrségének főparancsnoka, akit japán feljebbvalója Higashi (Shingo Tsurumi) azzal bíz meg, hogy derítse ki az ellenállás legújabb célpontját, férkőzzön a tagok közelébe, majd kerítse őket kézre. Egy korábbi rajtaütés során életét vesztette Lee egykori barátja Kim Jan-ok is, ami alapjaiban rengeti meg a férfi elkötelezettségét hűbéresei irányába. Jól érzékeli ezt Higashi is, aki nem bízva mindent a véletlenre melléküld egy ambiciózus fiatal tisztet, Hashimotót, akinek csak papíron feladata Jung-chool segítése, valójában azt kell figyelnie, hogy jól végzi-e a koreai a munkáját. A megrendülést a lázadó csoport vezére Che-san (Lee Byung-hun) is ki akarja használni, és maga mellé szeretné állítani Jung-choolt.

A két oldal közötti ingázás és őrlődés alkotja a The Age of Shadows gerincét, a cselekményvezetés, a karakterdinamika és az egész filmet átitató, folyamatosan fokozódó feszültség abból adódik, hogy egészen a végkifejletig nem tudjuk, hogy a főhős pontosan kivel is van. Megjátssza vajon az ellenállókkal való szimpátiát, hogy aztán kézre kerítse őket, vagy valóban sikerült feléleszteni benne a hazaszeretet, a bajtársiasság és a nagyobb jó érdekében való önfeláldozás lángját? Vajon mindkét oldalt át kívánja verni, hogy csakis ő arathassa le a dicsőséget a helyére pályázó fiatal japán tiszt helyett? Kim Jee-woon ügyesen játszadozik a néző és a szereplők bizalmával, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban a feje tetejére állítson mindent azzal, hogy lerántja egy precíznek hitt tervről vagy szereplőről a fátylat.

Éppen ezért nem árt jól odafigyelni a filmre, mert cselekménye sok karaktert mozgat, olyanokat is, akik csak jóval később válnak jelentőssé. Ráadásul pontosan csak annyi felvezetést kapunk, ami a történet elindításához szükséges, a kulcsmozzanatokat már nekünk kell a párbeszédekből és a karakterek fajsúlyos döntéseiből kihámoznunk. Ugyanakkor fontos azt is hangsúlyozni, hogy Kim filmje hangvételben és mondanivalóban is igen felnőtt gondolkodású. Egyik oldal sem teljesen fekete-fehér, megmutatja, hogy bár az ellenállókat nemes cél vezérli, a paranoia, az árulás, a másik ember felhasználása a cél érdekében ugyanúgy jellemző rájuk, mint a hatalomra, amit talán nem is kellene megdönteni, mert igaz, hogy elnyom, de egyben biztonságot is ad, szemben a szabadság kontrollálhatatlan káoszával.

Kim Jee-woon mindezeket a kérdéseket remekül építi be egy kimért tempójú, ugyanakkor sodró lendületű macska-egér játszmába, aminek minden percét élvezet nézni. Sanghaj és Szöul esőáztatta utcái, árnyékos sikátorai és a részlegesen megvilágított zegzugos belső terek csak fokozzák a fenyegetettség érzését, megidézve a ’40-es évek film noirját. A dinamit erejével robbanó tűzpárbajokban a hongkongi akciófilmek stílusossága ötvöződik a koreai filmek brutalitásával. A csúcspont a film közepén jön el, amikor Jung-chool, Hashimoto és emberei, valamint az álruhás ellenállók próbálják egymást kijátszani egy vonatút során. Abban a közel húsz percben Jee-woon szinte már hitchcocki szintre emeli a suspense-t, aminél nagyobb dicséretet nehezen tudnék kiosztani.

Bár a végkifejlet felé a rendezés él olyan eszközökkel, amelyek a hatásvadászat veszélyét hordozzák magukban, de szerencsére kevésnek bizonyulnak, hogy a filmet kibillentsék magabiztos egyensúlyából. A The Age of Shadows igazi nagyívű, erőteljes és hatásos thriller, ami összetettségével és kifinomult megjelenésével képes közel két és fél órás játékidejét megindokolni. Sokszor tényleg úgy hat, mint egy megfilmesített nagyregény, amitől nem tud elszakadni a néző, a veterán filmrajongók pedig akár jogosan tekinthetnek rá úgy, mint Jean-Pierre Melville Árnyékhadseregének távol-keleti párdarabjára.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment