Kritika

Párbaj az utolsó késhegyig – Re: Born

Egyszerű történet, kemény sztoikus főhős, egy hadseregnyi rosszakaró és rengeteg véres késpárbaj. A japán Re: Born hamisítatlanul kábeltévés hangulatú mészárszék, amit csak néhány keleti jellegzetesség különböztet meg a többségtől.

Bizonyos filmeket nem fenyeget az a veszély, hogy az alkotók a túltengő ambíciók súlya alatt összeomlanak. Az akciófilm műfaja esetén a történetmesélés könnyen elintézhető néhány ismerős séma újbóli hasznosításával. Hisz a többség úgyis csak azt nézi, hogy milyen kreatív módon pusztítja a főhős a rátörő ellenfeleket és a környezetet. A Re: Born alkotói  láthatóan sok energiát fektettek az akciójelenetek tökéletesítésébe, de ez felveti a kérdést: összefüggő film kerekedik-e a szemünk előtt, vagy csak egy hosszú kaszkadőr-showreel? És ha az utóbbi, akkor lehet-e azt is élvezni?

Toshiro Kuroda (Tak Sakaguchi) egykor a japán hadsereg elitkatonája volt, ám egy balul elsült akció után a civil életet választotta. A csöndes Kuroda idillikusan békés egzisztenciája egyik napról a másikra azonban felborul, amikor megjelenik egy titokzatos férfi, a Fantom (Akio Otsuka), aki párbajra invitálja. Mikor Kuroda ezt elutasítja, egyre több és több fegyveres bérgyilkost küld rá. Hiába próbálja kerülni a konfrontációt, amikor a Fantom már a hozzá közel álló fiatal lány, Sachi életével is zsarolni kezdi, Kuroda belátja, nincs más lehetősége, életre kell hívnia az évek óta benne szunnyadó gyilkost, és le kell számolnia múltja démonaival.

A sztorit nem érdemes mélyebben kielemezni, mert az alkotók sem érezték szükségét annak, hogy nagyon megcsavarják a dolgokat. Klasszikus bosszúfilmet láthatunk a John Wick széria receptjén haladva, megfűszerezve a A tűzben edzett férfi és a műfaj többi képviselőjének ismerős dramaturgiai felépítésével. A film első fele a vihar előtti csend, ahol megismerjük a főszereplőket és felvezetik a konfliktust, majd a második félidőben már teljes gőzzel beindul a leszámolások sorozata.

Ha van valami, amiben a Re: Born különbözik amerikai sorstársaitól az a film első fele, ahol Kuroda mindennapos életét és az emberekkel való interakcióit láthatjuk, a japán filmekre jellemző csöndes, „bepillantás”-szerű stílusban. A rendező, Yuji Shimomura még rá is játszik a békés jelenetek és a máskor váratlanul kirobbanó erőszak között húzódó kontrasztra (zene nélküliség, éles vágások).

Ekkor még csak a nyitójelenet emlékeztet arra, hogy egy akciófilmet nézünk, és nem egy egzisztencialista drámát véresebb pillanatokkal.

Bár az első nagyobb összecsapásra közel a film feléig várnunk kell, a Re: Born a gyors cselekményszövésnek és a fent említett, sokszor melankolikus hangulatnak köszönhetően nem válik unalmassá, tisztességesen kikövezi a végül  összecsapásokba torkolló utat. Ettől persze jobb, ha nem várunk csehovi karaktermélységet vagy dialógusokat. A színészek többsége teljesen felejthető, még a főszereplő Tak Sakaguchi is olyan faarcú közönyösséggel darálja le a sorait, hogy az már szinte ironikusnak hat. De azt erősen kétlem, hogy Shimomura tudatosan élt volna ilyen posztmodern megoldással.

Jó ideig húzza a madzagot az akciórajongók előtt a Re:Born, de mikor hallgatag hőse végre felveszi a kesztyűt, akkor rögvest látható, mibe fektették a legtöbb energiát az alkotók. Gyorsiramú, ugyanakkor végig követhető, látványos mozdulatokban és brutalitásban jócskán bővelkedő mészárszék tárul szemünk elé. Sakaguchi több évtizedes harcművészeti képességei találkoznak azzal a koncepcióval, mely szerint a főszereplő harci késekkel tesz rendet a gazok között. A késpárbajok válnak a film fő erősségévé, bár hasonló jellegű összecsapásokat láthatunk más filmekben is, ám közel sem ennyire kihangsúlyozva és ilyen hosszan.

A késpárbajok hosszával pedig kicsit vissza is élnek az alkotók.

Leginkább a film legnagyobb akciójelenetében, amikor Kuroda egy erdő mélyén egymaga intéz el csaknem egy egész századot. Ez a majdnem 15 perces szekvencia éppen olyan, mint a csokitorta, az első öt-hat szelet (jelen esetben 5-6 perc) tényleg lenyűgöző és szórakoztató, de egy idő után már túl sok és tömény lesz. Az ilyen és ehhez hasonlóan túlhúzott vagdalkozásokban érezhető, hogy a Re: Born  annyira el van szállva saját magától, hogy elfelejti a jó akciófilm egyik fontos szabályát: feszes szerkesztés nélkül még a leglátványosabb trükkök is unalmassá válhatnak.

Bár sok egyediséget nem tartalmaz, és saját B kategóriás keretei között is vannak hiányosságai, a Re: Born elvégzi a másfél órára kiszabott feladatát. Gyorséttermi éhségcsillapító az akciófilmek és a távol-keleti filmek rajongói számára, se több, se kevesebb. Viszont hogy utána nem nézünk alacsonyabb rendű fegyverként egy késre, az holtbiztos!

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.