Kritika

Bollywood: Shah Rukh Khan kétszer – Fan

Maneesh Sharma, a Fan rendezője rájött a nyilvánvalóra: egy Shah Rukh Khannál csak két Shah Rukh Khan jobb.

Gaurav Chadana (Shah Rukh Khan) odáig van a bollywoodi szupersztárért, Aryan Khannáért (szintén Shah Rukh Khan). Amikor nem az internetkávézóját vezeti, hasonmásversenyeken gyűjt be díjakat a színész életre keltéséért. Az utolsó nyereményből úgy dönt, végre nekiindul, hogy személyesen is találkozzon idoljával. Mivel nem ő az egyetlen rajongó, esélye sincs bejutni imádottja erődként védett otthonába. Úgy dönt, másképp hívja fel magára a figyelmet: megveri a Khannát rágalmazó Sid Kapoort (Taher Shabbir Mithaiwala) – amivel nem pont azt a reakciót váltja ki, amire számít. Ahelyett, hogy hálás lenne, Khanna a rendőrségre bízza a fiú megregulázását. Gaurav úgy dönt, amíg Khanna nem kér bocsánatot, az ő szerepét játszva rombolja a sztár kultuszát – azzal azonban nem számol, hogy Khanna is az utcákról indult…

A Fan a tavalyi év egyik legnagyobb szenzációja volt Indiában. A kritikusok szerint a kettős szerepben brillírozó Shah Rukh Khan élete egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtja, amit az is bizonyít, hogy a legjobb színész díjára jelölték a hindi nyelvű mozi egyik legjelentősebb elismerésén, a Filmfare Awardson.

Ezzel nem is lehet vitatkozni: a színész parádésan szerepel.

Khanna karaktere, ha sok ponton nem is egyezik Shah Rukh Khan történetével, mégis nagy mértékben táplálkozik belőle, a nála sokkal fiatalabb Gaurav azonban egy egészen új személyiséget hoz. A film kezdetben kicsit elvakult, de közben mégis nagyon szimpatikus figurának állítja be a srácot, akiből azonban előkúszik a megszállott őrült. Izgalmas látni, ahogy a történet szemszöge is lassan áttolódik a rajongóról a rajongás tárgyára – ha valaha is megtapasztaltuk, milyen érzés lelkesedni egy művészért, először Gauravval érzünk majd együtt, de ahogy a fiú egyre inkább elveszti a realitásérzékét, mi is egyre inkább Khannának drukkolunk.

Az utóbbi években Indiában is egyre nagyobb teret kapnak a viszonylag könnyebben behatárolható műfajú filmek, az egzotikus fűszerkeverékként összefonódó műfajok alkotta masala filmekre egyre kevesebb példát látunk.

A Fan első látásra a pszichothriller körvonalait hordozza,

a Bollywoodban megszokott táncos betétek – azért megnyugtatásul mondom, a sláger nem marad el – helyét azonban a szépen koreografált, rendkívül változatos és látványos akciók veszik át. Van itt motoros üldözés, parkourözés, ami kell – hiányzik azonban a pszichothriller elemek ősereje.

A történet szép lassan – indiai léptékben rövidnek számító 138 percben – bontakozik ki, ami ugyan tartalmaz fenyegető jeleneteket (mint például amikor feleségét megtévesztve Khanna otthonába tör be Gaurav), de mégsem elég izgalmasakat. Az aggodalom hiányának legfontosabb kiváltó oka, hogy az alkotók nem engednek kellő bepillantást Khanna karakterébe. Látjuk családja körében, de nem tudjuk, mit jelentenek neki, érzékeljük, mekkora szupersztár, de hogy milyen nehézségek árán érte el mindezt, arról csak érintőlegesek az információink. Sokkal több benyomást kapunk Gauravról, s bár a film végére már Khannának drukkolunk, a kötődésünk hozzá nem elég erős.

Ennek ellenére a film mégis igen érdemes – különösen Shah Rukh Khan rajongói számára – a megnézésre, mert egyszerűen döbbenetes a színész átalakulása. De ez csak részben az ő érdeme: a maszkokért és a speciális effektusokért felelős csapat is kitett magáért. Mágikus, hogy az egyébként 50 éves Khanból hogyan lett egy huszonéves fiú teljesen hitelesen, érdemes megnézni az erről szóló werkfilmet is.

Köszönjük cikk megírásához nyújtott a segítséget a bollywoodmagic.hu-nak!

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com