Vászon nélkül

T-Rex helyett agyhalál – The Rezort

A Fear the Walking Deadre készülve, Dougray Scott sportból írtja a zombikat a torontói After Dark fesztiválról a Netflix csomagjában landolt horroregyvelegben, a The Rezortban.

Az apokalipszis előestéjén játszódó filmek gyakran élnek azzal az olcsó klisével, hogy különböző hírműsorok tudósításait mutatják a katasztrófáról, miközben el-elmegy a kép, a riporter hangja pedig statikus zajba csap át, mert hát a világvége már csak ilyen, akadozik a tömegkommunikáció, hogy aztán végleg elhallgasson. Pontosan így kezdődik a The Rezort is, csakhogy a bejátszások itt arról tájékoztatnak, hogy elmúlt a vész, 2 milliárd ember meghalt ugyan, de a zombik már lebombázva, az újjáépítés kiválóan halad. Hogy miért akadozik mégis a kép, miért kelt minden hanghatás világvége hangulatot? Arra nincs magyarázat. Valószínűleg az alkotók nagyon menőnek találták ezt a megoldást, de az is lehet, hogy a film első három perce is pont annyira érdekelte őket, mint a maradék másfél óra.

Pedig a felütés nem lett volna rossz, az ilyen jellegű zombitörténeteknek úgyis mindig az elejét vagy a folyamatát látjuk, azt csak kevesen mutatták meg, mi van utána. Mi van, amikor az emberiség kapargatja saját romjait, amikor nem tűnt el a civilizáció, csak néhány évre pihenni tért. Nos, nem a The Rezort lesz az, ami megadja a válaszokat, de néhány érdekességre azért futja neki, mielőtt belecsapna a fő attrakcióba: a zombimentesítés okán lebombázott városok túlélői menekülttáborokba kényszerültek, ahol karitatív szervezetek vigyáznak rájuk. Néhányan poszttraumás stresszben szenvednek, próbálják elfeledni ezt az egész rémálmot, néhányan viszont bosszúszomjasan lelik örömüket a nagy zombijárvány utáni idők úri mulatságában, amelyet egy milliomos asszony hozott létre egy pazar kis szigeten. Van itt medence, hatalmas bulik, gyönyörű szálloda, de a lényeg, zombikra lehet vadászni a legkülönfélébb díszletek között, amolyan Jurassic Park zombikkal alapon.

A teljesen nyilvánvaló analógia mentén most mondanám, hogy nem spóroltak semmin, de az angol-spanyol-belga koprodukciós partner egyike sem nyitotta ki annyira a pénztárcáját, hogy a film csak egy kicsit jobban nézzen ki, mint egy átlag SyFy-produkció. A sztori pedig összecsapott – szóval az sem pótolja a látványelemek hiányát. Ahogy az lenni szokott, megérkeznek a vendégek és egy rövidke felvezetés után be is üt a krach, egy szervezet meghackeli a komplexum számítógépes rendszerét, a zombik pedig ámokfutásba kezdenek. Hamarosan aztán kiderül, hogy már elindultak a bombázók, hőseinket pedig járulékos veszteségként írták le a döntéshozók, így aztán a kis csapatnak már nemcsak az élőhalottak elől, hanem az idővel is versenyt kell futniuk.

Az olcsó húsnak híg a leve szabályai szerint az akciójelenetek egy része sötétben játszódik, de nem kell sajnálni, a napfényes rohangálás sem sokkal izgalmasabb. A két lövöldözés közé beékelt emberi drámák (nagyjából mindenki egy perc alatt jut túl barátja/szerelme elvesztésén) pedig még ennél is nagyobb kudarcok. Volt benne potenciál, de a The Rezort az elszalasztott lehetőségek filmje lett, ami még a bűnös élvezet szintjén sem képes működni. Agyhalál.

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg egy könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében filmekkel és sorozatokkal foglalkozik, azon belül is elsősorban fesztiválokkal és a függetlenekkel.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment