Mit lehet mondani még az iraki háború poszttraumatikus stressz-rendellenségben szenvedő veteránjairól? Nem sokat, és a Thank You for Your Service csak árnyalni tudja a témát, de hozzátenni már nem képes. Néhány jelenete azonban kifejezetten értékes.
Lassan egy évtized telt el az iraki háború legnagyobb hadműveleteinek lezárása óta, de a téma továbbra is foglalkoztatja az amerikai írókat és filmeseket. A Thank You for Your Service az alműfaj összes jegyét magán viseli: a kilátástalan helyzetükből a hadseregbe lépő katonákról szól, akik emberfeletti teljesítményt nyújtanak Irakban, majd otthon, méltatlan környezetben kénytelenek folytatni az életüket. Az alapkonfliktus ugyanaz, mint A sereg nem enged vagy az Amerikai mesterlövész esetében: míg a hadsereg kötelékében a katonák hazát védő hősök, addig a silány közép-nyugaton rájuk váró élet kilátástalan és embertelen. A két világ közti kontraszt túl éles. Ez a feloldhatatlan ellentmondás képezi az alapját minden filmnek, ami a hátországban játszódik az Elah völgyétől A harcmező hírnökeiig. Fontos látni, hogy a Bush háborúit kritizáló filmekben a katonák mindig Irakban harcolnak, sosem Afganisztánban. A lényegi különbség, hogy míg az utóbbi egy legitim, politikailag igazságos háború, addig az utóbbi egy jogi ítélettel alátámasztott, arrogáns külpolitikai döntés eredménye. Tehát a katonáknak még az erkölcsi kiállás sem adatik meg.
Mindez azért fontos a Thank You for Your Service esetében, mert a filmben valódi konfliktus nincs, a bonyodalom a hazatérő katonák hétköznapi élete. Ez a megközelítés a szociodrámákra jellemző, ehhez a műfajhoz talán közelebb is áll, mint a háborús filmekhez – olykor az Én, Daniel Blake-et juttatta eszembe. A történet keretét adó harci jelenetek mégsem ezt ígérik: Adam “Shoe” Schumann őrmester (Miles Teller) a fejlövést szenvedett bajtársát cipeli a hátán az épület tetejéről, amikor elesik lefelé menet a lépcsőn. Ennyi, elesik, társa fejsérülése még jobban szétnyílik, vérét még hónapokkal később is érzi a szájában az őrmester. A következő jelenetben viszont már a haza tartó gépen látjuk két másik katonával, legjobb barátaival. Shoe-t gyönyörű felesége, Saskia (Haley Bennett) és két gyereke várja otthon.
Nincs látványos konfliktus, a bonyodalmat nem az szolgáltatja, hogy hármójuk közül az egyik öngyilkos lesz a játékidő 20. percében.
A Thank You for Your Service lassan hömpölyög, miközben váltogatja a máshol már látott, klisészerű jeleneteket a teljesen egyedi és mélyen letaglózó dialógusokkal.
A főhős például nem tudja, hogy a lánya nem eszi meg a csokit, mert nem szereti – így utalnak arra, hogy kimaradt a kislánya gyerekkorából. Unalomig ismert karakterábrázolás. Máskor viszont érzékenyen ábrázolja a veterán katonák bürokratikus nehézségeit, ami miatt „betegnek kell lenni, hogy megkapja a segélyt”. Ez a kettősség főleg a női jellemeknél ütközik ki. Saskia olykor bosszantóan érzéketlenül viszonyul férje súlyos gondjaihoz, máskor pedig több, mint megértő, cselekedni szeretne. És ő még kiemelkedik a többi katonafeleséghez képest, akik pusztán azt a célt szolgálják, hogy rávilágítsanak a veteránok nehéz életére.
Az elmúlt egy évben két film készült Hollywoodban az iraki háborúból hazatért harcosok ellentmondásairól: a Thank You for Your Service előtt szinte pont egy évvel mutatták be a Billy Lynn hosszú félidei sétáját. Mindkettő egy könyv adaptációja, és mindkettő egyaránt érdektelenséget váltott ki a hazai közönségből. Pedig négy éve az Amerikai mesterlövész még a legnézettebb film volt az Egyesült Államokban, megelőzve A galaxis őrzőit vagy Az Éhezők Viadalát. A jegyeladásokon világosan kiütközik: az amerikaiak nem sajnálni akarják hőseiket, hanem dicsőíteni. Hiába hasonló a megközelítése mindhárom mozinak, a történetek viszonya a főszereplőikhez egészen más. Chris Kyle halálában megdicsőül, legendaként mártírrá válik. Billy Lynn összeroppan a rivaldafényben, és bár Ang Lee Eastwoodhoz hasonló pátosszal nyúl a történethez, hőse elgyengül a végére. És most itt van Adam „Shoe” Schumann, aki mindegyikükhöz képest a legcsendesebb. És bár a giccs elkerülése dicséretes, de az elsőfilmes rendező, Jason Hall (akit pont az Amerikai mesterlövész forgatókönyvírójaként Oscar-díjra jelöltek) nem tudja kitölteni az így keletkező űrt. Újat nem mond, de tovább árnyalja a veteránokról alkotott képet. A három filmből, a három hősből együttesen lehetne készíteni egy kimagasló alkotást – egy olyan mozit, amit ezek a veterán katonák megérdemelnének.