Kritika

Tónuskarambol – Henry könyve

A Henry könyve nem más, mint a filmes megfelelője annak, ha valaki 120-szal hajt bele a saját házába, majd kiszállva – törött kézzel és lábbal – bátran kijelenti, hogy: „Én így szoktam hazaérni”.

Colin Trevorrow rendezőtől fél évvel ezelőtt elvették a Star Wars IX. részét. Azt nem tudni, pontosan mik voltak a háttérben, de legutóbbi filmjét látva biztosan jó döntést hozott a Lucasfilm. A Henry könyve ugyanis rendezői szempontból csapnivaló munka, mely után komolyan el kell gondolkozni, mi járhat Trevorrow fejében, amikor történetet akar elmesélni. Nekem már az első filmje, a Kockázatos túra sem tetszett, jellegtelennek és unalmasnak gondoltam. A Jurassic Worldben pedig nem láttam a rendezői sajátosságokat, inkább egy stúdiófilmnek érződött, ahol Trevorrow csak báb volt. Most viszont indie-területen mozog, így minden eszközt megragadhat, hogy olyan filmet kreáljon, amit akar – ő pedig így szándékozta elkészíteni a Henry könyvét.

Első látásra ifjúsági filmmel van dolgunk. Hősünk egy 11 éves zseni, aki leginkább egy kiégett felnőtt benyomását kelti, mint egy stréberét. Henry (Jaeden Lieberher) együtt él öccsével (Jacob Tremblay) és egyedülálló, szétszórt és bohókás anyjával (Naomi Watts). Egyértelműen Henry a családfő, még az anyja is felnéz rá. Nem elég, hogy ő a család könyvelője, elsőszámú pénzkeresője a tőzsdézés és befektetések miatt, de az alapvető morált is Henry szállítja.

A film az elején még egy bolondos, vígjátékszerű történetként indul. Henry és öccse vígan játszanak, anyjával és annak barátnőjével vicces adok-kapok dialógusokat váltanak. Érezhetően rájátszanak arra a felütésre, hogy a főhős rajzfilmszerűen okos. Hiába 11 éves, mindent tud, és ez sokszor humorosan és abszurdan működik, amikor felnőttekkel beszélget. Azonban semmi sem tarthat örökké, mert a harmincadik perc környékén drámai fordulatok következnek be, melyek koromsötétre festik az addigi hangulatot.

Gyerekbántalmazás, gyilkossági kísérlet, gyász – ezek mind a Henry könyve történetének kulcsfogalmai.

A következőkben a cselekmény olyan részleteit fogom feltárni, melyeket a készítők szándékosan rejtve tartottak az előzetesekben. A rendkívül intelligens és tehetséges Henry figyelmét nem kerüli el a szomszéd lány zárkózott viselkedése. Meggyőződése, hogy a lányt mostohaapja, a rendőrfőnök zaklatja, ezt viszont még az iskola igazgatónője sem hiszi el, hiába a fiú próbálkozásai. A bizonyítékok hiányában Henry elszánt lépéseket kezd tenni az ügyben, ám időközben beüt a krach – pontosabban egy agydaganat a fiú fejében.

Olyan minőségben töri meg a film hangulatát ez az esemény, melyet ritkán láttam filmben. Henry rövidesen – a film első harmadában – meg is hal, ám hátrahagyja könyvét, melyet édesanyjának címez. A könyvben pedig pontos leírás található arról, hogyan kell feddhetetlen módon meggyilkolni a szomszéd lány apját.

Trevorrow filmje már-már ajánlható olyan szinten, hogy „nézd meg, nem fogod elhinni”. Ilyen történetet biztosan nem láthattál, mert eddig nem volt ember, aki hasonló etikai kódexszel ült a rendezői székben. Az addigi gyerekfilm később kemény drámává, majd thrillerré válik. A tónusok éles váltakozása hamar kiakasztott, főleg mikor logikailag sem stimmelt az, amit a film Henry intellektusával próbált lefedni. A könyvében szereplő tűpontos tervezést még úgy-ahogy el lehet fogadni, de az már végképp nevetséges, hogy a hátrahagyott rádióüzenetekben szinte dialógust folytat az anyjával, mintha tudná, hogy épp mit akar mondani és milyen környezetben hallgatja a felvételeket.

Titkos főszereplőnk tehát a Naomi Watts által játszott édesanya. A film második felében egyértelműen ő a központi karakter, és Watts ismét meggyőző alakítást nyújt. Egy késői, abszurd körülmények közti felnövéstörténet az övé, melyben túl kell lépnie fia halálán, aki az igazi felnőtt volt a házban és családja életében. Emellett pedig morálisan is kihívásokkal találkozik a merénylet kivitelezése során, ám ennek feloldásánál csak azt éreztem, hogy felesleges volt a filmet végignézni, hiszen ha a szereplők passzívak maradtak volna, ugyanaz lenne a végeredmény.

Wattson kívül is elmondható, hogy a színészi játékkal nincsenek gondok, kivéve a szomszéd lányt alakító Maddie Zieglerrel, akit nyilván tánctudása miatt alkalmaztak, mert azon kívül csak bambán néz. Nagy kár, hogy egy olyan történet szolgálatában állnak az alakítások, amely ki akarja borítani a nézőjét.

Azért, mert valami eredeti, nem lesz feltétlenül jobb.

Trevorrow láthatóan olyan vizekre akart evezni, olyan fordulatokat és helyzeteket akart bemutatni, amik nem ismerősök az átlag filmkedvelőnek. A morális kérdéseket és egyedi történetvezetést azonban nem ágyazta bele egy olyan sztoriba, amit megérte volna elmesélni. Ugyanis a Henry könyve egy olyan alkotás, ami jobb, ha inkább el se készült volna. Mikor az a jelenet, amiben Sarah Silverman szájon csókol egy 11 éves gyereket, az egyik legkevésbé zavaró momentum, ott jöttem rá, hogy nem egyszerűen rossz, hanem helytelen Trevorrow filmje. Hiába Henry intelligenciája, az ész hiányzik a filmből, a szív viszont nincs a helyén.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com