Kritika

Repülő skulók az inzulinos üvegek felett – Three

A hongkongi filmgyártás tíz évvel ezelőtt sem volt könnyű helyzetben, de most már tényleg egyre hangosabban szól a vészharang. A slendriánul megírt és rendezett, gagyi humorral és túlméretezett speciális effektekkel felvértezett kínai tömegfilm egyre nyomasztóbb dominanciája nagy gond. Még súlyosabb az új hongkongi filmes generáció látványos hiánya. A klasszikus korszak mesterei – akikre eddig lehetett támaszkodni – vészesen öregszenek, és ahogy a Three bizonyítja, már egy Johnnie To-kaliberű maestro sem tud mindig minőséget szállítani.

Johnnie To rendezői pályája emblematikusan tükrözi azokat a változásokat, amiken az egykori brit gyarmat filmművészete végigment. A ’80-as, kora ’90-es években To egy abszolút kompetens, ugyanakkor kiforrott, egyéni stílussal nem rendelkező iparos volt, akire mindent rá lehetett bízni wuxiától kezdve zsaru-thrilleren át a drámaibb filmekig. A fordulat 1997-ben következett be, amikor Hongkongot visszacsatolták Kínához. Ezután sorra emigráltak a jelentős hongkongi rendezők John Woo-tól, Tsui Harkig, stúdiók sora zárt be, a büdzsék alacsonyabbak lettek, a készülő filmek leértékelődtek. A feje tetejére állt helyzet sokakból a legrosszabbat hozta ki, Tóból viszont paradox módon a lehető legjobbat. Ő töltötte be a keletkezett űrt, és a kortárs hongkongi színtér legmarkánsabb és legismertebb rendezőjévé vált.

To lényegében továbbvitte a ’80-as évek önfeláldozással és betyárbecsülettel teli triádfilmjeinek hagyományát, miközben szépen újraértelmezte az egész műfajt. A komplikált történeteket minimalistára faragta le, a karakterek szimbolikus archetípusokká váltak, a pátoszt alárendelte a súlyos, melankolikus hangulatnak, valamint az árnyékokkal, fénnyel játszó, absztrakt tereket használó film noiros vizualitásnak. A hiperstilizáció és a realizmus keveredik munkásságában, karaktereit inkább a sors abszurd véletlenjei irányítják saját cselekedeteik helyett, amit a gyakran felbukkanó fekete humor is megerősít.

To és produkciós cége a Milkyway Image csaknem 15 évig gyártotta a jobbnál jobb stílusgyakorlatokat. Az olyan filmeket, mint a The Mission, a Száműzöttek vagy az Election bármelyik rendezői életmű csúcspontjaként lehetne említeni. Azonban a 2012-es, mesteri Drogháború óta mintha kezdené elveszíteni a talajt a lába alól. A Blind Detective bizarr műfaji kísérletezése csúnyán felsült, az Office úgy ment el, mintha létre se jött volna, a romantikusnak szánt Don’t Go Breaking My Heartról jobb, ha gyorsan megfeledkezünk. Éppen ezért a Three To számára remek visszatérési lehetőségnek tűnt az acélos, rideg és okos akcióthrillerek irányába, de most is csúnyán mellélőtt.

Hongkong, Victoria kórház. Rendőrök hada kísér be egy új beteget, élükön Ken főfelügyelővel (Louis Koo), aki egy percre sem kívánja levenni róla a szemét. Ugyanis az illető, Shun (Wallace Chung) hírhedt bankrabló, aki megpróbált öngyilkos lenni, miután sarokba szorították, de életben maradt egy golyóval a fejében. Személyiségi jogaira hivatkozva elutasítja az életmentő műtétet, hogy időt nyerjen társainak, miközben Ken mindent eszközt megragad, hogy kiszedje belőle a hasznos információkat. Párharcuk közé szorul be a pragmatikus sebésznő, Tong Qian (Zhao Wei), aki egyszerre próbálja fenntartani a kórház rendjét és rendezni magánéleti gondjait, kevés sikerrel.

Az alapszituáció, és a tény, hogy a film a kórház szűk folyosóin és szűk tereiben játszódik, szinte tálcán kínálja a lehetőséget egy rendkívül feszült, bármelyik pillanatban robbanó thrillerhez. Ehhez képest To és állandó forgatókönyvírója, Yau Nai-hoi csak addig jutottak, hogy van egy pofás alapötletük, de ennek kidolgozását már megspórolták. A felesleges jelenetekkel és súlytalan mellékkarakterekkel telített cselekmény (különösen a film első felében) folyamatos vargabetűket tesz, a karakterek motivációi vagy kidolgozatlanok, vagy hiteltelenek. Közel háromnegyed órát kell várni, mire ténylegesen beindulnak az események, ám ekkor már alig van valami a játékidőből. Másfél órás film létére tölteléknek érződik minden harmadik jelenet.

A darabos szerkesztés miatt a zsaruk és a magát bűnözőgéniusznak hívő Shun közötti, egymás kijátszására épülő elmepárbaj se nem feszült, se nem izgalmas, mert kioltják az orvosnő, Tong Qian drámainak szánt jelenetei. Utóbbiak szinte fájdalmasan patetikusak, mert a rendezőnek sikerül nem egyszer fájdalmas túljátszásokba hajszolni Zhao Weit. Louis Koo persze csuklóból kirázza a kemény, morális konfliktusaival küszködő nyomozót, így némileg ellensúlyozza a főgonoszt játszó Chungot, aki inkább egy okoskodó idiótának tűnik, mintsem ördögi konspirátornak.

Van persze fekete humor, némi társadalomkritika (főleg a hongkongi egészségügy és az azt kihasználók kapnak fricskát), ahogy To erős vizualitása is megvillan egy-két jelenetben is. Félárnyékos térben geometrikusan álló figurákat más nem is tudna olyan jól fényképezni, mint ő, de ezek most mind céltalannak hatnak. Nincs összetartó struktúra vagy valami szimbolikus tartalom a látottak mögött, szimpla fárasztó acsarkodást kell néznünk. A filmvégi (egyetlen) nagy akciójelenetet To egy snittben próbálja látványossá tenni, de az erőltetett lassításoknak, a kizökkentő digitális kameramozgásnak és a pocsék effekteknek köszönhetően a végeredmény bravúros helyett nevetséges lesz. Hol van ez a parasztvakítás a Száműzöttek elegáns golyó-balettjéhez és a Drogháború nyers, anarchikus pusztításához képest? Sehol.

A Three nem nézhetetlenül rossz, csak bosszantóan kidolgozatlan, sete-suta és sokszor unalmasan vergődő pufogtatás, amit csak Louis Koo játéka, a stáb profizmusa és a rövid játékidő tud menteni. Johnnie To rajongóinak viszont inkább kerülendő, mert hozzám hasonlóan durva kiábrándulásban lesz részük. Egy megfáradt, megöregedett, saját eszköztárát tekintve megkövesedett rendezőt sugall ez a film, ami nagyon rossz hír azoknak, akik bíznak a hongkongi film feltámadásában. Ha már Johnnie Tóban sem bízhatunk, akkor kiben?

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.