Kritika

A nő, mint a jó bor – Wine Country

A Wine Country, Amy Poehler játékfilmes rendezői debütálása a komédia nagyasszonyait küldi egy hétvégi bortúrára.

Mindenkinek az életében van legalább egy nagy utazás. Nem kell nagy dologra gondolni, elég egy osztálykirándulásra, egy hosszú hétvégére a barátokkal, egy közös kalandra, amire még évek múlva is jó visszaemlékezni. Valamire, ami ha szóba kerül, ugyanolyan szórakoztató tud lenni, mint akkor volt. Ami bekerül az anekdoták közé, ami nosztalgiával tölt el. És amiről nagyon nehéz másoknak beszélni. Nehéz, mert nem értik a belső poénokat, nem értik, hogy akkor és ott az miért volt vicces, miért volt nagy dolog. Nem érti, nem tudja igazán átérezni, mert nem volt ott.

Egy pontosan ilyen esemény adta a Wine Country ötletét is, egy 2016-os kirándulás, amikor ez a baráti társaság elment megünnepelni Rachel Dratch születésnapját. Merthogy a Wine Country kompániája a valóságban is ezer szálon kötődik egymáshoz, mind a magánéletben, mind szakmailag. Az amerikai komédiaszíntér egyik állócsillaga, a Saturday Night Live hozta őket össze még az ezredforduló környékén. Az azóta eltelt két évtized bőven elég volt ahhoz, hogy mind emberileg, mind szakmailag ki- és megismerjék egymást. Az átlagnézőnek ebből persze csak a humor van meg, mást nem nagyon ismerhet ezekből a színésznőkből. Azt viszont nagyon, és ezzel a film alkotói is tisztában voltak.

Így állt elő a helyzet, hogy a film pontosan ugyanazzal győz, mint amivel veszít.

Az írók nagyon is tudták, hogy a közönségnek valami több kell, így hiába a valós alap, a színészek közül senki nem önmagát alakítja. Pedig ha belegondolok, micsoda lehetőség lett volna egy olyan produkcióban, ahol mint a realityk vagy a dokumentumfilmek esetében a kamera csak külső szemlélőként követte volna az eseményeket. Hogy ne csak elmesélték volna azt a bizonyos hétvégét, hanem a nézőkkel együtt élték volna át, előre megírt forgatókönyv nélkül, improvizálva az egészet.

Ehhez persze nagyobb bátorság kellett volna, ami nem volt, így kaptunk egy szkriptelt játékfilmet, telis-tele mondanivalóval. Poehler egy irányításmániás nőt játszik, aki elvesztette az állását, és hosszú idő után most először nyílik alkalma mások napirendjének pontos beosztására.

Miközben ennek a hétvégének Rebeccáról (Dratch) kéne szólnia, ahogy mindenki hangsúlyozza, hisz ő lett fél évszázados.

Ennek ellenére nagyjából mindenről szól, csak arról nem. Catherine (ő Ana Gasteyer „alteregója”) folyamatosan a telefonjának diktál, de hát mi mást tehetne egy sikeres üzletasszony. Val (Paula Pell, az SNL egyik veterán írója) az étteremben megismert fiatal pincérnő kegyeit akarja elnyerni, úgyhogy talán a Maya Rudolph játszotta Naomi az egyetlen, aki félreteszi valóban komoly problémáit, hogy ne rontsa el barátnője hétvégéjét.

És ezzel most nem azt akarom mondani, hogy ne valós problémákról lenne szó,

mert valószínűleg az egyre sűrűsödő egészségügyi problémák, a kapuzárási pánik vagy a munkahelyi verseny a fiatalokkal minden ötvenes embert érint. Csakhogy száz perc rettenetesen kevés ahhoz, hogy ennyi téma tisztességesen beleférjen, ráadásul a film még azt sem tudja eldönteni igazán, hogy a Koszorúslányok utáni éra csajos road movie-jainak sorába akar beállni vagy mondjuk a Kerülőutak által kitaposott, gondolkodóbb ösvényen marad.

Mert a felvetett kérdések az utóbbi csoportba lökné az alkotást, de amikor már épp megállni látszik az idő, az írók bedobnak egy kígyóharapást, vagy az egész asszonytársaságot letaszítják egy hegyoldalon. Az aránytalanságokat azonban szépen ellensúlyozza a film végkicsengése, hogy ők ott vannak egymásnak és egymásért. És tényleg ez menti a helyzetet, hogy ahogy az elmúlt sok-sok évben mindig, a gárda tud együttműködni – és a színészek hozzák azt, amiért szeretjük őket: Maya Rudolph az elképesztő rögtönzéseit, Tina Fey a faarccal előadott hülyeségeit, Poehler pedig a tökéletesen eltalált hatásszüneteit, de ennél tovább nem tud menni a Wine Country.

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com