Február 16-án a debreceni Apolló moziban tartott közönségtalálkozón Jankovics Marcell Az ember tragédiája című film kapcsán beszélt műve keletkezéséről, az animációs műfaj előnyeiről, a befogadás problémáiról, valamint a küzdésről, küzdelmekről.
A találkozó meglehetősen kedélyes hangnemben telt, a rendező őszintén válaszolt a neki feltett kérdésekre, és a közönség első közös nevetésére ő maga is megnyugodott.
A beszélgetés a rendező által írt gyerekkönyvektől indult el, amik véleménye szerint művelődéstörténeti szempontból az igazán érdekesek. Ezeket kezdetben még saját maga illusztrálta, később azonban átadta ennek jogát egy nálánál hozzáértőbb kezébe, hiszen mint elmondta, még véletlenül sem gondolja, hogy mindenhez értene. Saját bevallása szerint a művészet és tudomány köztes vágányán akar mozogni. Teljes mértékben a közönségnek írja a könyveit, készíti a filmjeit, de mindezt mégsem tartja feltétlen populizmusnak.
Úgy véli, hogy a befogadás problémája mindig aktuális. Számára a befogadás ideális rangsora: gyerek – művész – nő. Ezen a ponton egy kis interaktivitásba is bevonta a hallgatóságát, ugyanis a férfiakat kézfeltartásra buzdította. Miután megbizonyosodott arról, hogy a teremben tartózkodók száma jelentősen a nők felé billen, igazolva látta a már említett rangsort.
A rendezőt azért izgatta, izgatja Az ember tragédiája, mert alapvetően küzdő embernek tartja saját magát. Véleménye szerint a küzdelem maga azonban nem feltétlen lehangoló, hiszen kell a sikerhez is. „Magában a küzdésben van a gyönyörűség.” Saját maga szerint is „rém depressziós ez a mű” és a végére igenis oda kellett tenni Lucifer zárószavait, hogy a néző is megértse ezt a küzdelmet, amit ő érez. Azonban a véletlennek is nagy szerepe van egy mű létrejöttében. Mikor belekezdett a film készítésébe, „föl volt fűtve a mozdony”, vagyis egy olyan állapotban volt, hogy neki alkotnia kell, mivel előtte hiúsult meg egy már elkezdett projekt. A Tragédiában Madách gondolati inspirációként felhasználta a tarot kártya lapjait, amelyekkel színről színre lehet találkozni, burkolt, rejtett módon. A londoni színben a körkörösség motívuma mutatkozik meg, míg a bizánci színben a Hold. Mindezek vizuális kapaszkodók is, hogy „el ne kalandozzon az ember”.
A közönség megtudhatta azt is, hogy miért is az animáció lett a kiválasztott forma. Jankovics Marcell szerint „az animáció olyan magától értetődően tud hangulatot teremteni oda, ahova a színpad nem” – éppen ezért rendelkezik zseniális lehetőségekkel ez a műfaj. Színpadon nem lehetett volna a párizsi színben lobogó zászlókat produkálni a szélgépek hangjai miatt.
A rendezőnek nem volt célja, hogy mindenki értse, ami a vásznon feltűnik. „Ha tetszik valami, nekem már elég. Nem mondom, hogy mindent meg kell érteni.” – érvelt. A mű tele van magánötletekkel, amit nem biztos, hogy minden korosztály ért, ugyanakkor szerinte egy mesekönyvben sem érthetünk mindent.
A beszélgetés vége felé haladva a közönség soraiból érkezett azon kérdésre, hogy miért a kutya Lucifer jelképe, az a válasz érkezett, hogy a tarotban a nulladik lap Ádámot, mint vándort ábrázolja, aki mellett egy kutya van. Emellett pedig a kutya az alvilág képviselője is, akárcsak az ókori Egyiptomban Anubisz. Lucifer esetében antropomorfizálódás megy végbe: kezdetben kutyaként van jelen, majd kutyabőrben jelenik meg, de már ember, végül pedig lovag lesz belőle.
Utolsóként elhangzott a többeket foglalkoztató kérdés, nevezetesen, hogy van-e élet Az ember tragédiája után? A rendező erre azt mondta, hogy sokan úgy vélik, hogy „lehúzom a redőt”, ami annyiból igaz, hogy számára az írás egyre fontosabb, de még nem áll le a filmezéssel sem. Az írás esetében viszont nagyobb tér áll a rendelkezésére, hiszen a betű az olvasónak meghagyja a szabad gondolatokat, de ez sem egyszerű feladat.
A rendező záró szavai utolsó gondolatához kapcsolódva: „Küzdést kívántam, megkaptam.”