Hírek Magazin

Friss hús 2013: huszonhat vadonatúj kisjátékfilm

safe_imageHuszonhat vadonatúj kisjátékfilmet mutat be a Daazo.com – European Short Film Centre a Toldi moziban rendezett minifesztiválon. Március 28-án és 29-én minden a rövidfilmről szól majd: az elmúlt évben készült munkákat az alkotók jelenlétében lehet megnézni.

Mivel idén elmaradt a 44. Magyar Filmszemle, így elmaradt az az izgalom is, ami a kisfilmes blokkok vetítését előzte meg. Nem volt alkalom és lehetőség megismerni az elmúlt évben készült munkákat, pedig az fiatal tehetségek ugyanúgy alkottak, mint a korábbi években – mi sem bizonyítja jobban, minthogy két nap alatt 26, azaz huszonhat kisfilmet vetítenek le a Toldi mozi két termében. A Daazo.com szervezésében megvalósuló Friss Hús nevű rendezvény azokat az alkotókat szeretné láttatni, akik a rövidfilmes műfajban dolgoztak az elmúlt év során, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosítunk a feltörekvő filmeseknek.

Lesz Parti-Nagy Lajos (Kispárizs), Cserna-Szabó András (Nagyanyám köldöke) és Tar Sándor (Lágy eső) adaptáció, új filmmel jelentkezik Török Feri (Brigád), a Dési-Móray páros (Valakit vacsorára), Papp Gábor Zsigmond (Én is téged, nagyon), sőt belenézhetünk Dyga Zsombor készülő filmjébe is (Dramaturg Tanács – a Couch Surf egy epizódja). Nagypál Orsi filmjét már Angelina Jolie is látta Szarajevóban (Körforgalom), Schwechtje Mihály filmjében Rezes Judit zsiráfot gondoz (A pingvinkonstrukció), Erdélyi Dániel pedig négy válságkorszakot hasonlít össze (103 szerda). Petrik Andrea és Elek Ferenc bankot rabolnak (Turiszt), Kovács Krisztiánnal és Jurisztovszky Sosával mindig ugyanaz történik (Loop), Pogány Judit egy autóban veszekszik Kovács Zsolttal folyton folyvást (Újratervezés).

A Friss Húson vetített filmekről bővebb információ található a Daazo blogján. A filmek trailereit pedig itt lehet megnézni.

A kisfilmeket összesen 5 blokkban vetítik majd a Toldi mozi mindkét termében, jegyeket blokkonként 600 forintos áron lehet vásárolni a Toldi mozi pénztárában. Online jegyelővétel itt.

Bővebb információ itt.

A Friss hús programjában szereplő rövidfilmek:

Arányi Vanda – Oláh Judit: Loop
Bouandel Doraya: Kanapé
Csuja László: A dugulás
Dési András – Móray Gábor: Valaki vacsorára 
Dombrovszky Linda: Harmadnapon
Dyga Zsombor: Dramaturg Tanács
Erdélyi Dániel: 103 szerda
Gazdag Péter: Jó reggelt
Groşan Cristina: Együtt
Harmi Gábor: Grimasz
Kovács Claudia: Mélylevegő
Lafka Dávid: Dumatúra
Lakos Nóra: Nagyanyám köldöke
Nagy Dénes: Lágy Eső
Nagypál Orsi: Kispárizs
Nagypál Orsi: Körforgalom
Oláh Kata: End
Papp Gábor Zsigmond: Én is téged, nagyon
Schwechtje Mihály: A pingvin konstrukció
Szabó Szonja: Prágai hétvége
Szabó Szonja: Turiszt
Szőcs Petra: A kivégzés
Tóth Barnabás: Újratervezés
Török Ferenc: Brigád
Vizkeleti Dániel: Szörnyetegek
Wrochna Marcell: Stoppos

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com