Fesztivál Hírek

Berlinale 2014: Amerikai producer a fesztivál élén

James Schamus

James SchamusJames Schamus amerikai producer, forgatókönyvíró lesz a februári Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale versenyprogramjában szereplő alkotásokról döntő zsűrijének elnöke a szervezők keddi bejelentése szerint.

James Schamus elsősorban Ang Lee filmjei révén ismert. Ő a producere az amerikai-tajvani rendező Túl a barátságon című Oscar-díjas drámájának. A Tigris és a sárkány című alkotásában forgatókönyvíróként működött közre, Hulk című filmjének pedig a producere és forgatókönyvírója volt. James Schamus a filmkészítés mellett filmtudománnyal is foglalkozik, a Columbia Egyetem filmtörténet és filmelmélet professzora.

A 64. Berlinale nagyjátékfilmes zsűrijében összesen nyolcan dolgoznak majd. A legismertebbek Christoph Waltz kétszeres Oscar-díjas osztrák színész és Barbara Broccoli, a James Bond-filmek amerikai producere.

A testületben négy nő és négy férfi kapott helyet. Barbara Broccoli mellett Trine Dyrholm dán színésznő, Mitra Farahani iráni filmes és Greta Gerwig amerikai színésznő, filmrendező és producer, James Schamus és Christoph Waltz mellett pedig Michel Gondry francia filmrendező és Tony Leung kínai színész, a tavalyi Berlinale elnöke, Vong Kar-vaj számos filmjének főszereplője.

A február 6-án kezdődő fesztivált Wes Anderson amerikai rendező The Grand Budapest Hotel című filmjével nyitják meg.

A szervezők eddigi bejelentései szerint a versenyprogramban vetítik Alain Resnais francia rendező Szeretni, inni és énekelni című filmjét, az algériai-francia származású, Londonban élő Yann Demange 71 című alkotását, a perui Claudia Llosa Aloft című, spanyol-kanadai-francia koprodukcióban készült filmjét. A legjobb filmnek járó Arany Medve-díjra esélyes művek között német alkotás is szerepel, a Szerelmes nővérek rendezője Dominik Graf. Német-görög-ciprusi koprodukcióban készült Jannisz Ekomidesz ciprusi születésű rendező Stratos című munkája. A versenyprogram valamennyi filmjének a Berlinalén tartják a világpremierjét.

A világ legnagyobb filmes közönségfesztiváljának számító mustrán mutatják be George Clooney Műkincsvadászok című történelmi krimijét, amelyet versenyen kívül vetítenek. A Berlinalén vetítik először – ugyancsak versenyen kívül – Lars von Trier A nimfomániás című kétrészes filmjéből az első epizód rendezői változatát is.

A február 16-ig tartó fesztiválon életműdíjjal ismerik el Ken Loach munkásságát, a brit rendező alkotásaiból retrospektív programot is összeállítanak.

MTI

MTI

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..