Fesztivál Fókuszban

Anilogue 2018: Az elveszett értékek fosztogatói – Új magyar animáció

Az Anilogue fesztivál szervezői idén külön blokkban foglalkoztak hazánk animációs filmjeivel: az Új magyar animáció programban igyekeztek reprezentatív áttekintőt adni az itthoni feltörekvő tehetségekről.

Habár másfél órában sokszor egyetlen történetet is nehéz elmesélni, pláne nyolcat, a rövid áttekintés sok érdekes és releváns témát érintett. A túlnyomó részt MOME-s mestermunkákból álló program a globális problémáktól kezdve a társadalmi hiányosságokon át egészen az egyén legbelső traumájáig terjedt.

 

Róma bukása (The Fall of Rome, Turai Balázs, 2018, 22’)

A Candide kalandjai társrendezője, Turai Balázs a Voltaire-feldolgozáson kívül egy másik érdekes munka kapcsán is érdekelt az idei fesztiválon. A civilizáció totális kipusztulását meséli el a Róma bukásában, ami tematikájánál fogva nyomasztó, elgondolkodtató és rémisztően utópisztikus világot ábrázol. A tucat apokalipszisfilmek közül mégis kiemelkedik, méghozzá a polgárpukkasztó humora révén. Ez a társadalomkritika rettentően vicces! Ami meglehetősen paradox, ha a mű egészét nézzük.

A nagy háború túlélői a Búra alá tömörülve, radioaktív környezetben, minden eddig ismert földi javat nélkülözve, gázmaszkban kényszerülnek élni, miközben mutáns békák hada tartja őket rettegésben. Karcsi (Kálid Artúr zseniális szinkronmunkája) próbálja úgy fenntartani családját, hogy közben megteremtse az új kezdet, egy szebb és mutánsmentes kor reményét. Gyermekeit a jövő zálogjaiként neveli, felkészítve őket a zord világ veszélyeire. A gyermeki kalandvágyat viszont nem sikerül kiirtania, Gyuri és húga elindulnak felderíteni a mutánsok országát. A találkozás a mumusként kezelt külvilággal a boldog szimbiózis, vagyis a megváltás reményét hordozza magában: az elkerülhető pusztulást.

 

Csillebérc – Tündérek a budai hegyekben (Molnár Eszter, 2018, 01’23”)

A MOME friss diplomásai és a We Love Budapest közös produkciója egy antológia-sorozat, amelyben városi legendákat képesítettek meg. Ezek közül először Molnár Eszter „tündérmeséjét” láthattuk.

Egyszerű, ám szívmelengető kis szösszenet a csillebérci legenda, ami aranyos rajzokkal mutatja meg mi történik az éjszaka leple alatt a magányos hegyekben. Ráébreszt, hogy mennyire nem figyelünk a környezetünkre, igy észrevétlenek maradnak számunkra a csodák, a természet varázslatai, az együtt játszadozó tündérek, a nagyvárosi fények árnyékában minduntalan felsejlő ártatlanság.

 

Oh, Droplet! (Ó, Harmatcsepp, Tudisco Júlia – Lydia Reid, 2018, 02’38”)

Romantikus város Budapest. És ez most nem csak hangulatában, de témájában is megmutatkozik, hiszen az Ó, Harmatcseppben Casanova budapesti látogatásának legendáját mesélik el az alkotók, méghozzá egy hallucináció keretein belül.

A szerelem igenis részegít!

Legalábbis a film képi világa ezt hivatott bemutatni, ugyanis a szóban forgó esemény látványvilága hűen tükrözi egy iszákos este képzelgéseinek érzését. Nem tudjuk, hogy a főszereplő és Casanova között volt-e viszony, vagy csak egy vágyálmot látunk kiteljesedni, a mondanivalóját tekintve lényegtelen. A szerelmes álmodozásból felébredve nem marad semmink, csak a vágyakozás nyomán keletkezett űr, amivel vagy szembenézünk vagy pedig elmenekülünk előle.

 

Meg akarlak tartani (Ivády Tamás, 2018, 02’50”)

Az előbbi „tündérmesékhez” hasonlóan, szintén egy régi urban legendet dolgoz fel Ivády Tamás is. Ady Endre és a szfinx esetét már Krúdy Gyula is elmesélte, így akár egy jópofa irodalmi adaptációról is beszélhetünk.

Az Andrássy út absztrakt világában játszódó történetben Ady az Operánál tornyosuló szfinxet ostromolja szerelmével. A monstrum múzsája, Léda manifesztuma, akit minden áron meg akar kaparintani, ám ez rendre meghiúsul. A folyton hoppon maradó Ady és az őt körülvevő tömeg értetlenkedése nagyszerű helyzetkomikumot alkot, ezzel a szürrealitás világába száműzve a plátói szerelmet, az intimitás elérhetetlenségét.

 

Unsafe Land (Zűrös környék, Szénasi Marcell, 2017, 09’09”)

Szénasi Marcell a 7. Primanima fesztiválon különdíjat nyert filmjével, ami csak elsőre tűnik egyszerű, Painten rajzolt ügyeskedésnek.

Ismeretlen hely ez a zűrös környék, de mégsem lehetne ennél ismerősebb. Egy szinte teljesen urbanizált korban élünk, tökéletesen tisztában vagyunk a városi létformákkal; a panelházak tövében csoportosuló bandákkal, a kocsmából kiszüremlő bormámoros zajokkal, a plázák mosdóinak mocskosságával. Sokszor érezhetjük mi magunk is, hogy

ez nem lehet valóság, pedig tényleg az.

Ezt a helyzetet gondolja tovább Szénasi, amikor a valós eseteket a teljes abszurditásba helyezi át, létrehozva egy olyan eseményláncolatot, amelyben minden apró történésnek van találkozási pontja, függetlenül attól, hogy a város két szélén zajlanak.

Megszoktuk, hogy naponta kerülünk hasonló helyzetekbe, s igy beállt a közönyösség állapota. Át lehet ugrani a köztük fennálló ok-okozati viszonyt, nem törődve környezetünk irrealitásával, de olvashatunk is a sorok között, felfedezhetjük a mindennapokban rejlő pillangóhatást.

 

Not Yet (Még nem, Varga Tímea Laura, 2017, 10’36”)

Múlt héten Deák Kristóf vendégszereplésével olyan témákat boncolgattunk, amelyekben a gyermeki lét kulcsfontosságú szereppel bír. Ezek igazán felnőtt történetek, csupán a gyerekek szemszögéből megközelítve. Varga Tímea Laura munkája pedig ebbe a sormintába tökéletesen tudna illeszkedni.

Egy gyermek számára az anyai szeretet a legfontosabb. Erőt merít, tanul belőle és megalapozza az életét. Sajnos rengeteg csöppség átéli azt a traumát, amit ennek a filmnek a főszereplője is: az ember, aki világra hozta őt, nemes egyszerűséggel otthagyta egy gyermekmegőrzőben. Társaiért libasorban jönnek a szülők, őérte azonban nem… Cserbenhagyta őt az anyja, és ha ez még nem volna épp elég nagy trauma, lassan kibontakozik előtte az anyuka személyisége, egy velejéig romlott, már-már prostituáltnak tartott, nemtörődöm alak, aki csak úgy eldobta a gyerekét. A megismerésből fakadó lelki gödörből pedig ember legyen a talpán, aki kimászik.

 

Off Season (Szezon után, Láng Orsolya, 2017, 10’)

Mindenki találkozott már azzal az érzéssel – valaki csak rövidebb, valaki viszont hosszabb ideig tapasztalta –, hogy pár eseményteli, izgalmas és élménygazdag nap után egyszer beköszönt az egyhangúság. Nem történik semmi, nem kapunk ingereket a külvilágból, úgy érezzük, nem foglalkozik velünk senki.

Láng Orsolya filmje egy halászfaluban játszódik, ahol egy valószínűleg pörgő szezon ért véget, és már egy lelket se látni a szigeten. Az izoláltság mindenkire másként hat, de mivel alapvetően társas lények vagyunk, a magány lassan melankóliát szül. Ilyenkor minden emberi érintkezés a legnagyobb kincsként hat a magányosak számára. Ezt a semmitmondó, csupán kontúrokra épülő világot nekünk kell megölteni élettel. A támogatás és az érzelmi közeledés legapróbb jelei is képesek beszínezni ezt a fakó, lelketlen és magára hagyott vidéket.

 

Mermaids and Rhinos (Sellők és rinocéroszok, Traub Viktória, 2017, 15’33”)

A program záró akkordjaként egy igazi nagyágyút kaptunk. Már most szép karriert futott be (november végén, Weisbadendben bezsebelte a negyedik nemzetközi díjat) a film, ami januártól a hazai mozikban is megtekinthető lesz. Traub Viktória (akivel készítettünk interjút) groteszk képi világot teremtett, amiben nem könnyű eldönteni, hogy mi a valóság és mi a fantáziálás. Egy örökérvényű kérdés boncolgatását láthatjuk; vajon van-e visszaút a kilátástalanságból, mit tehetünk a szakadék szélén állva?

A 8 éves Tilda családjának történetét ismerjük meg, amiben a szeretet és a kín egyszerre elevenedik meg. Édesapja elhagyta őt az anyja természete miatt, és e trauma lépten-nyomon kisérti őt. Színes, de a bánat, a harag és a tehetetlenség színeivel festett alkotás ez, amiben az ember állatias énje gyönyörű metaforaként van jelen. Ez a metafora pedig tovább rétegződik, amint a nemi szerepek közti különbséget, pontosabban az általuk kialakult, sok esetben téves sztereotípiákat figyeljük meg.

A Sellők és rinocérosz arra kíván rávenni minket, hogy alakítsuk ki a saját prioritási sorrendünket és mérlegeljünk; a mi sebzettségünk a fontosabb, vagy az, hogy ezzel annak okozunk fájdalmat, akit a világon legjobban szeretünk.

***

Érdekes témájú, nagyobb és több kifejtésre kívánkozó történetek lepték el idén is az Anilogue fesztivált; külön öröm volt egy kifejezetten a hazai gyártásra fókuszáló blokkon részt venni. Örülünk az új magyar animáció minőségének, reménykedve várhatjuk a további fejlődést.

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..