Kritika Magazin

Fázom – Sarkvidék

Mads Mikkelsen kapta meg főszerepet a YouTube-on híressé vált Joe Penna első filmjében. A Sarkvidék ad némi újdonságot a túlélőfilmekhez, csak épp nem eleget, így pedig teljességgel kiszámítható. De az első felében még remekül működik.

Képzeljük el a rutint: reggel eltakarítjuk a havat a 20 méteres betűkből álló SOS feliratról, aztán délben megnézzük, hogy a halcsapdák fogtak-e valamit, majd a délutáni-esti program, hogy egy kézi működésű rádió tekergetésével próbálunk életjelet találni a kietlen Északi-sarkon. Overgard (Mads Mikkelsen) számára ebből áll az élet, mióta lezuhant. És ez még semmi, ugyanis amikor végre megérkezik a felmentő helikopter, akkora a hóvihar, hogy az is lezuhan. A pilóta azonnal szörnyethal, de a társa egy óriási vágott sebbel életben marad. Overgardnak döntenie kell: vagy várja tovább a felmentést, vagy útnak indul a haldokló nővel a legközelebbi támaszpontra.

Arctic

A tavaly debütált Hegyek között után tehát máris itt van a következő havas robinzonád, ahol ismét egy férfi és egy nő reked a hósivatagban (és megint a nő a sérült). Az alap azonban más. Lényegi különbség, hogy a Sarkvidék nem mutatja meg magát a zuhanást, az odavezető okokat, az egész történet hátterét. Ez azonban éppen a legerősebb vonása: nem tudjuk, mióta él egyedül a főhős, honnan jött, ki ő, mit keres ott. J.C. Chandor Minden odavan című filmje jutott eszembe: ott a Robert Redford által játszott színész teljesen egyedül küzd a természettel egy lassan süllyedő vitorláshajón. Közös továbbá a két férfi jellemrajza, pontosabban annak hiánya – egyikben sincsenek visszapillantások a múltba.

Ez csak egy ember harca a túlélésért.

Overgard ismétlődő napjai egyaránt érdekesek és sokkolóak, de egy pillanatra sem unalmasak – hogyan is lehetne unalmas az életben maradásért folyó harc? Ez nem a Számkivetett szigete, ahol a kihívást a józanság megőrzése jelenti, a harc a magánnyal történik. A férfinek minden percben észnél kell lennie – ezt kiválóan érzékelteti a rendszeres időközönként pittyegő órája. Anélkül, hogy bemutatnák Overgard történetét, Mads Mikkelsen játékának köszönhetően egyre jobban megismerjük őt: fegyelmezett, erős, találékony alkat. A klasszikus túlélőfilmek archetípusa jelenik meg, az, aki miatt jó nézni az ilyen filmeket, mert a néző is meríthet erőt belőle a hétköznapokban. Nekem azok a jelenetek tetszettek a legjobban, amikor a férfi egy-egy darabot visszakap a civilizációból: ahogy az öngyújtót megérinti, ahogy a gázfőző hőjéhez tartja a kezét, ahogy újra meleg ételt eszik. Megkapó pillanatok, amelyekből érződik, hogy milyen régóta él a világtól távol a férfi.

Szerencsés módon a nő megérkezése nem rontja el a Sarkvidéket, sőt még a várt fordulatot is kikerüli (de ennyi elég a spoilerből), a film mégis kisiklik. Hihetetlen módon nem az ismétlődő hétköznapok bemutatásától válik lapossá, hanem a repetitív, de végtelenül kiszámítható akadályoktól. Például megjelenik egy jegesmedve, és máris tudható, hogy egyszer meg fog küzdeni vele a fickó. A haldokoló anya karakter miatt pedig a végkifejlet is egyértelművé vált, minden újabb akadály fárasztónak hatott. A fogyatkozó erőforrások felemésztése és a hóvihar alatti összeborulós jelenet konkrétan felidézte bennem Isabelle Coixet Nobody Wants the Night című filmjét, és végül épp arra jutott, mint a 2015-ös Berlinale nyitófilmje: unalmassá vált.

Joe Penna, a Youtube-on vált híressé furcsa, de azért nem túl különleges videóival. Az általa írt forgatókönyv legerősebb eleme a váltás, ahogy az életben maradásból túlélésre vált a főhős. Igazán szerencsés azonban azért lett, mert sikerült megszereznie Mads Mikkelsent a főszerepre. Nélküle a Sarkvidék még talán érdekes se lett volna. Így viszont legalább valamelyest kiemelkedik a középszerűségből.  

***

A cikket 2019. augusztus 31-én egy jószándékú olvasónknak köszönhetően javítottuk a földrajzi adatokat illetően. Egy életre megtanultuk: jegesmedvék csak az Északi-sarkon élnek.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com