Fesztivál Fókuszban

Berlinale 2017: Korrekt indiai töri óra – Viceroy’s House

Mit tudsz India történelméről a kötelező címszavakon túl? Úgy sejtem legtöbbünknek foghíjas a tudása például a Mountbatten-tervről, pedig a  legújabbkori történelem egy elképesztő eseménysoráról van szó, amit a Berlinale versenyprogramjába is bekerülő Viceroy’s House egészen izgalmas formában mond el.

A migráció napjaink egyik frekventált kérdése. Nem meglepő, hogy a Berlinale versenyszekciójának több filmje is érinti a témát. Ezek közül a Viceroy’s House a legújabbkori történelem egyik legjelentősebb migrációját dolgozza fel, aminek kiváltó oka, hogy a britek kivonulását követően a Mountbatten-terv értelmében, 1947-ben létrejött Pakisztán India mohamedán többségű tartományaiból: Kelet-Bengáliából, Sindből, Beludzsisztánból, Nyugat-Pandzsábból és az északnyugati határvidékből. A két ország között lezajlott népességcsere során mintegy 15 millió ember (kb. nyolcmillió muzulmán menekült Indiából Pakisztánba, és kb. hatmillió hindu Pakisztánból Indiába) váltott országot. A vándorlás során számos véres összeütközés történt.

A két ország között lezajlott népességcsere során mintegy 15 millió ember (kb. nyolcmillió muzulmán menekült Indiából Pakisztánba, és kb. hatmillió hindu Pakisztánból Indiába) váltott országot. A vándorlás során számos véres összeütközés történt.”

Az események hatására rendezőnő nagyanyjának is el kellett hagynia otthonát. Gurinder Chadha brit-pandzsábi szemszögből dolgozta fel az eseményeket, ami többek között azzal járt, hogy a megalakuló Pakisztán első elnökének, Jinnah-nak a számlájára írja az események negatív fordulatait. (Eközben Jinnah-t Pakisztánban hősként tisztelik.)

A film kezdetén mintha a Downton Abbey egy Indiában forgatott epizódját látnánk. Nem csak Hugh Bonneville miatt, aki Grantham grófja után itt Lord Mountbattent, az utolsó brit indiai kormányzót alakítja – szerep tekintetében ugyanazt.  A lord zsebórával méri, hogy az újdonsült indiai szolgálók milyen gyorsan öltöztetik díszegyenruhába. Felesége, Edwina (Gillian Anderson), a konyhai személyzetet igazítja, miközben a kamera precízen megtervezett útvonalon haladva mutatja be környezetüket. Kettős a deja vú, hiszen szinte meg lehetne unni, annyi film csodálkozott már rá Indiára az elmúlt években. Keleti nyugalom – A második Marigold HotelGettómilliomos, Pi élete, – mind mutatnak egy kis szeletet Indiából, de nem ásnak a felszín alá. Gyönyörű épületek, élénk színek, fűszeres ételek, bonyolult szabályok szerint működő társadalom, spiritualitás. Jellemzően India lélegzetelállító díszlet. Itt főszereplő. A Downton Abbey-érzést pedig ügyesen vezeti át a rendezőnő a tipikus helyi identitások bemutatásába, és azt követően a kőkemény politikai döntések világába.

Gurinder Chadha eddigi életművének tengelyét az identitások keveredése rajzolja meg. Azon belül is a férfi-nő és különböző nemzeti identitások kapcsán felvetődő kérdések. Saját hátteréből fakadó személyesség teszi hitelessé munkáit. Tudja miről kérdez, mire válaszol. Ez itt sincs másképpen.

„Csak a politikai döntések hatását a személyek szintjén megmutató  hindu-muszlim szerelmi szál ad egy kis pihenőt a nézők figyelme számára.”

Ez a film egy történelmi helyzetet fejt fel lassan, egy kontinensnyi ország durva és hirtelen átalakulását, ami különösen éles kontrasztokat mutat meg ezen a szinten. A britek és a helyiek között húzódó óriási eltérések felvázolása után a muszlimok és a hinduk viszonyát mutatja be óvatosan. Mindeközben jut idő a nők helyzetében megtapasztalható különbségek taglalására is. India ebben a filmben máshogy sokszínű, olyan módon, ahol a végletekig kidolgozott etikett sok esetben korlátként is működött két ember kommunikációjában: egy pontig távol tartotta az indulatokat.

Mélyebb karakterábrázolásra ezzel szemben nem jut idő, típusokat láthatunk, egy-két egyedi vonással. Ennél több túl is terhelné a filmet. Feszesre szabályozott minden mozzanat. A sűrűn szőtt textúrába ez már nem fér bele. Csak a politikai döntések hatását személyek szintjén megmutató hindu-muszlim szerelmi szál ad helyenként egy kis pihenőt a nézők figyelme számára.


A Viceroy’s House nagyszerű rendezés, ami egy lépéssel közelebb visz a valódi Indiához. A néző csak bámulja, hogyan osztják szét az evőeszközöket a kormányzó házában: ez a kanál Indiának, ez a másik az újonnan megalakuló Pakisztánnak. Nehéz elhinni. Chadha bonyolult történelmi drámát rajzolt vászonra, magabiztos kézzel, amivel emléket állít a vándorlóknak. Azoknak is, akik túlélték ezt az utat, és azoknak, akik nem. 

(2017. február 16-án debütált a magyar mozikban Garth Davis Oroszlán című filmje. Ennek örömére a Filmtekercs.hu szerkesztősége India-napot tart. Szót ejtünk Bollywoodról, az Indiában játszódó angolszász filmekről és természetesen magáról, az Oroszlánról.)

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakon. Érdekli a marketing és a reklám világa, specializációja a horror és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. [email protected]

Szólj hozzá!

Click here to post a comment