Fesztivál Fókuszban

Berlinale 2017: Lengyelül a Hollywood Pollywood vagy Hollska? – Spoor

A kortárs lengyel film egyik legfontosabb képviselője, Agnieszka Holland hat év után hazatért Lengyelországba, és elkészítette a Spoor, magyarul Nyom című filmet. A különleges hangvételű pszichothriller felemásan sikerült, a következményeket pedig hazánknak is érdemes levonnia.

A Spoor főszereplője Duszejko (Agnieszka Mandat), nyugdíjas angoltanár, aki egyedül él az erdő szélén valahol a cseh-lengyel határon. Békés életét csak a vadászok zavarják meg, közülük is a helyi település előjáróiból – rendőrfőnök, polgármester, vállalkozó és pap – álló, a szabályokat nem tisztelő csapat. A közösségben közben szokatlan halálesetek következnek be, az évszakok során nemcsak a vadállatok kezdenek elhullani, hanem a vadászaik is.

A csaknem egy évet felölelő történetben párhuzamosan követjük a főszereplő asszony és a kisváros életét, ami egy ilyen, zárt és szűk közösségben értelemszerűen jelentős hatással van egymásra. A tévében hatalmas sikerrel dívó (The Killing, A tó tükre, Fargo) kisvárosi titkok világa elevenedik meg, ahol mindenki rejteget valamit. Egyértelműen látszik Agnieszka Holland sorozatos múltja: az elmúlt csaknem tíz évben szinte kizárólag ezen a platformon filmezett (ő rendezte például a Drót egyik legjobb részét is).

Eközben viszont Holland a kortárs lengyel mozi egyik legnagyobb alakja,

bár székhelyét többször váltogatta az elmúlt ötven évben. Politikai okokból 1981-ben menekült Franciaországba, ahol különböző koprodukciókban vett részt. Majd a kilencvenes években Németországban forgatott, itt készült leghíresebb alkotása is, az Európa, Európa. Utóbbi kapcsán a tengerentúlon is felfigyeltek rá, még Oscar-díjra is jelölték forgatókönyvírói kategóriában. Azóta inkább ott dolgozik, egyetlen kivétele az elmúlt tíz évben a legjobb idegen nyelvű film kategóriában 2011-ben jelölést kapó A város alatt volt. A Berlinale Versenyprogramjába már pályája elején, 37 évvel ezelőtt is meghívták. Érdekes, hogy gyakorlatilag egyszerre futott be Enyedi Ildikóval, akire a kilencvenes évek elején Az én XX. századom miatt figyeltek fel, és aki idén történetesen a legnagyobb riválisa a Berlini Filmfesztiválon.

A lengyel kisváros élete már legelső mozijában is megjelenik (Kisvárosi színészek). Másik fontos témája a hit szerepe az egyes emberek életében, de míg korábban ezt történelmi keretek között feszegette, ezúttal a jelenben, sőt talán azon is túl mutat – és itt már a rendezőnő amerikai múltja köszön vissza.

A látottak alapján a lengyel periféria nagyon fejlett, de nem gazdasági, hanem társadalmi értelemben. Tehát ugyanolyan szakadt, egyszerű vagy épp rogyadozó házakat látunk, mint mondjuk Magyarországon, viszont mintha azokban nem helyiek, hanem amerikai sztereotípiák élnének. Nem katolikus vagy kelet-európai tradicionális értékek mentén gondolkodnak az emberek, éppen ellenkezőleg: a főszereplő – és kisebb részben a környezete – ezen értékeket elengedte már.

Álomfogó, asztrológia, evolúciótagadás, Nagyláb – a Spoorban megjelenő jelenségek rendre az összeesküvés-hívők, az alternatív igazságokra nyitottak világában bukkannak fel. Ez talán az egyik legizgalmasabb globális trend napjainkban. A társadalomból való kiábrándulás következménye az értékek elutasítása és a visszatérés az ősi pogányok rítusai közé (lásd: paleo táplálkozás) – itt tart Duszejko is, amikor megzavarják a vadászok. A direktor választ ad arra a kérdésre, hogy hol romlott el minden:

a közösség elöljáróinak korrupciója, romlottsága és züllöttsége a felelős.

Ebben a tekintetben annyira aktuális a film, mint a tavalyi év egyik amerikai független közönségkedvence, a Captain Fantastic. Csakhogy valójában közel sem annyira összetett. Hollandnál a thriller jegyei dominálnak, a sorozatgyilkosságot pedig nagyon komolyan veszi. De itt nincs mellette történelmi perspektíva (lásd: A martfűi rém), inkább a tankönyvi szabályok visszabiflázását látjuk: lenyűgöző tájképek vadászat vagy kutatás közben; ellentmondásos karakterek; drámai visszaemlékezések; valamint a minden addig látottat átértékelésre kényszerítő fordulat a végén.

Sajnos ezekben – az említett társadalmi tablón kívül – semmi újszerű és igazából semmi izgalom nincs (egyébként pedig az indokolatlan flashback-használatot lassan tiltani kéne). És ami még rosszabb: semmi lengyel. A Spoor legjobb pillanatai magasan azok, amikor a rendezőnő felvállalja, hogy lengyel filmet készít, és kiszól a nézőhöz. Ilyen a gombászat-hasonlat vagy az ötvenes férfiakra tett megjegyzéslavina. A lezárás és az egyik nyitójelenet viszont annyi amerikai giccset tartalmaz, ami már egyszerűen megemészthetetlen. 

A Spoor és Holland példája intő jel a magyar filmkészítés számára is. A Berlinalén kifütyülték a filmet (az igazsághoz tartozik, hogy némi tapsot is kapott). Ettől még könnyen lehetséges, hogy a nézők szeretni fogják. Érdemes követni az útját, mert az egész térség számára értékes tapasztalatokkal szolgálhat.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. [email protected]

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés