Fesztivál Interjú

Berlinale 2017: „Meg szerettem volna találni a szarvasok Clint Eastwoodját” – interjú Enyedi Ildikóval

enyedi ildiko testrol es lelekrol arany medve dij
Enyedi Ildikó és az Arany Medve-díj

Enyedi Ildikóval Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon találkoztunk, ahol a versenyprogramban szereplő, hosszú kihagyás után forgatott egész estés filmje, a Testről és lélekről, hatalmas tapsot kapott közönségtől. Interjúnk elkészülte óta a filmet a fesztivál fődíjával, az Arany Medvével jutalmazták.

18 éve nem rendezett mozifilmet.  Milyen volt először végignézni a kész változatot?

Csodálatos emberekkel dolgoztam együtt, de vágás idején az ember újra elkezd kétségek között vergődni. Amikor beindul a film – az előkészítés, a forgatás – csak megy előre és próbálja az érzékeit ébren tartani, hogy ne veszítse el a fókuszt. Utána beül a vágószobába, ott jön egy kisebb összeomlás, és elbizonytalanodik, hogy működni fog-e ez az egész. Nagyon hálás vagyok Szalai Károlynak, aki kősziklaként volt ott mellettem, és szépen csöndben kivárta, amíg felépülök, mert ő már látta, hogy rendben van az anyag. Nekem ehhez idő kell.

A férfi főszereplő, Morcsányi Géza, aki többek között a Magvető Könyvkiadó igazgatója volt, nem hivatásos színész. Mit szólt, amikor felkérte a a szerepre?

Meglepődött. Géza színházi dramaturg is, ezért biztosra vette, hogy ezzel kapcsolatban kerestem meg. Végül belement. Azt mondta, mivel ő teljesen amatőr ezen a területen, minden felelősség az enyém. Úgyhogy nem is szorong.

Milyen volt a közös munka?

Álommunka volt. Ennyire felkészült, fegyelmezett, fókuszálásra képes profival nagyon ritkán volt szerencsém dolgozni. Ő nem akart színésszé válni. Ő ebben a filmben ezt a szerepet akarta előásni magából. Ettől hiteles az alakítása, hogy nem akart kimászni a saját bőréből.

A Testről és lélekrőlben fontos szerepe van az álmoknak. Gyakran álmodik?

Amikor főiskolás voltam, három évig egyedül éltem. Nagyon intenzív időszak volt és intenzívek voltak az álmaim is. Gyakran rögtön ébredés után jegyeztem le egy-egy jó ötletet. Ez a fajta belső élet pályakezdéskor rendszerint intenzívebb. Később átalakul.

A kulcs a szarvascasting volt.

Meg szerettem volna találni a szarvasok Clint Eastwoodját. Elmentem Horkai Zoltánhoz. Mutatott hármat, akik már szerepeltek filmben. Én egy negyediket választottam, amelyikről azt mondta, hogy lehetetlen vele együtt dolgozni.

Egy sor természetfilmeket idéző jelenet is látható a filmben. Mennyire okozott nehézséget szarvasokkal dolgozni?

Az egésznek a kulcsa a szarvascasting volt. Meg szerettem volna találni a szarvasok Clint Eastwoodját. Elmentem Horkai Zoltánhoz, akinek a farmján – sok egyéb mellett – van vagy ötven szarvas. Mutatott hármat, akik már szerepeltek filmben. Én egy negyediket választottam, amelyikről azt mondta, hogy lehetetlen vele együtt dolgozni. Nagyon szeretett volna lebeszélni róla, de nem sikerült. Végül elkezdett egy több hónapig tartó tréninget Góliáttal. Ugye, az ünőt Szandrához [Borbély Alexandra – a szerk.] választottam, illetve az általa alakított szerephez. Picur egész lénye nagyon illett ahhoz a Máriához, akit Szandra felépített.

Mennyire idomíthatóak a szarvasok?

Elég nehezen.


A filmjeit összefűzi egyfajta gondolati fonál. Mennyire tartja tudatos életműépítőnek magát?

A diákjaimnak azt ajánlom, hogy legyenek tudatosabbak nálam, mert akkor több lehetőségük lesz elérni, amit szeretnének, több filmet készíthetnek. Ebben én egy picit béna voltam.

Már 2010-ben szerettek volna nekiállni a forgatásnak. Mi volt a gond?

Beomlott a Magyar Mozgókép Közalapítvány.

1998-ban forgatta Simon mágust, azóta két filmtervéről lehetett hallani. Az egyik a Füst Milán Feleségem története című regényének a megfilmesítése, ahol a főszereplőként felmerült Brendan Gleeson, és a Szelíd interface, ahol Paul Giamattinak szánta Szilárd Leó szerepét. Ezek a tervek örökre meghiúsultak?

Dolgozunk ezerrel a Füst Milán-terven, és a Szilárd Leó-s filmet sem adtam fel egyáltalán. Vannak terveim, amik elfáradtak és már nem izgatnak. Ezt a kettőt nem adtam fel, és kaptunk is támogatást a Filmalaptól a fejlesztésre.


Hogy éli meg, hogy ilyen sokat kell várnia egy-egy terve megvalósulására?

Mondjuk, a Testről és lélekrőlnek most, amikor újrakezdtük, már sima útja volt. Előtte az a hosszú szünet, az borzasztó volt.

A Testről és lélekről előtt a Terápián dolgozott.

Igen. Tulajdonképpen olyan volt, mintha játékfilmet forgattunk volna több etapban. Lenyűgöz ebben a sorozatban a formátum ereje. Láttam az eredeti izraeli változatot és elképesztő volt. Ajándék volt rajta dolgozni.

Egy-egy film meghívás egy beszélgetésre. Ha jön egy válasz, ami ott áll egy nézői visszajelzésben, egy pozitív kritikában vagy egy díjban, az biztosítja az embert arról, hogy értelmes, szeretett tagja egy emberi közösségnek.

Mennyire zavarták a nemzetközi licence-ből fakadó korlátok?

Egyáltalán nem. A Füst Milán-regénynél is a regény értékeit szeretném vászonra vinni.

Első egész estés filmjével Az én XX. századommal Cannes-ban mutatkozott be és rögtön Arany Kamera-díjat nyert. Hogy látja most ennek utólag a jelentőségét?

Mindenki máshogy fogalmazza meg, de minden emberben van vágy arra, hogy a közösség, aminek része, elfogadja és értékelje őt. Egy-egy film meghívás egy beszélgetésre. Ha jön egy válasz, ami ott áll egy nézői visszajelzésben, egy pozitív kritikában vagy egy díjban, az biztosítja az embert arról, hogy értelmes, szeretett tagja egy emberi közösségnek.

Sűrű a programja. El tud jutni vetítésekre is a fesztiválon? Van olyan film, ami különösen érdekli?

A Djangót láttam, és mostantól lesz majd egy icipici időm, úgyhogy hihetetlen mennyiségű jegyet gyűjtöttem be. Van egy dokumentumfilm a versenyprogramban, ami nagyon érdekel, és az Agnieszka Holland filmjére is kíváncsi vagyok.

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakon. Érdekli a marketing és a reklám világa, specializációja a horror és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. [email protected]

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés