Kritika

A kém lelke – The Operative

Yuval Adler második nagyjátékfilmje, a The Operative nem klasszikus kémfilm. Nem robbantanak benne, nincs benne autósüldözés – ez a titkokkal terhes lelkek története.

Adler már másodjára vezeti nézőit a kémek világába: 2013-ban készített, Bethlehem című első egészestés filmje egy izraeli titkosügynök és palesztin besúgója közötti viszonyt vizsgálta, most pedig egy Teheránba angoltanárként beépülő nő helyzetét helyezi fókuszába. Rachel vagy Ann, vagy hívják bárhogy (Diane Kruger) hónapokig tanít egy iskolában, mígnem utasítják, legyen Farhad (Cas Anvar) magántanára. Azt azonban nem kérte tőle a Moszad, hogy legyen a titkos ügyletekbe bonyolódó férfi szeretője. Összekötője, Thomas (Martin Freeman) próbálja a nőt kontroll alatt tartani, de személyes szimpátiája háttérbe szorítja felettesei kéréseit.

Az utóbbi időben több női főszereplőt középpontba állító kémfilm is készült (The Little Drummer Girl, Vörös veréb, Profil), de közülük talán a The Operative rendelkezik a legszikárabb történettel: még ha az adatlopást mutató trailer azt is sejteti, hogy lesznek itt izgalmas részek,

valójában nem a kémkedés a fő témája, sokkal inkább az identitás.

Míg a fenti filmekben a szereplők valós személyisége a kém, az újságíró, aki valamilyen feladat végrehajtására szerződik, Rachel elveszik a felvett szerepben, sőt, sokkal inkább azzal azonosul. Monológjaiból egyértelműen kiderül, hogy boldogan élné azt az életet, amit az álcája teremt neki, és amikor kapcsolatba keveredik Farhaddal, hamar megfordulnak a prioritások is.

Adler német-izraeli-francia-amerikai koprodukcióban készített filmjét nemcsak rendezőként, forgatókönyvíróként is jegyzi. Történetét az egykori titkosügynök, Yiftach Reicher Atir saját életéből merítő regénye, a The English Teacher ihlette. Adler háttérbe szorítja a politikai mozgatórugókat és mindent a lelki folyamatoknak rendel alá. Bár hőse időről időre bajba kerül, az író az akciót is a nő belső világának alakítójaként jeleníti meg. A történet nem mindenhol lineáris, apró mozaikdarabkákból áll össze: hol Thomas narrációja, hol visszaemlékezései viszik előre a cselekményt, mely egyre táguló körökben mutatják Rachel vívódásait. A kétórás film bár lassú, mindvégig rendkívül érdekes, Adler azonban nem tudja magabiztosan felépíteni az időszerkezetet, így néha zavaros, hol is járunk.

Fotó: Kolja Brandt

A film másik gyengesége a látványvilága. Kolja Brandt rendkívül alulexponált képeiben sokszor szinte keresni kellett az alakokat, még a napfényes jelenetek is sápadtak, fénytelenek – kötve hiszem, hogy az operatőr ennyire ne lett volna a helyzet magaslatán, egyszerűen pénz után sír a film. Sajnálatos, mert egy fokkal csinosabb kiállítást megérdemelt volna ez a történet – és még inkább ezek a színészek.

A három főszereplő egy érem – némi képzavarral élve – három oldalát testesítik meg.

Martin Freemannek talán soha nem volt ennyire statikus szerepe – gyakorlatilag csak beszél az egész filmben –, mégis képes uralni a pillanatokat, amikor feltűnik. Kruger ugyancsak remekel: abszolút főszereplőként szépen fejti le a kémnő morális dilemmáinak és lelki megpróbáltatásainak hagymarétegeit. A legizgalmasabb alakítást mégis egyértelműen Cas Anvar nyújtja, aki azonban a legkomplexebb karakterrel is játszhatott. Farhad figurája érdekes fejlődésen megy keresztül: playboyból hűséges szerető, majd megtört férfi lesz – Anvar mindegyiket hitelesen ábrázolja.

Hármuk kedvéért és a viszonylag realisztikus kémábrázolás miatt érdemes rászánni az időt a The Operative-ra – a James Bond- és Bourne-filmeken edződött nézőknek új élmény lehet ez a megközelítés.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com