Fesztivál

Berlinale 2019: Elindult a délibusz!

Aki új országba költözik, megcsapja a kultúrsokk – így van valahogy azzal az újságíróval is, aki még soha nem járt a Berlinalén: újra kell tanulni a szabályokat, el kell lesni a túlélés trükkjeit, és jobb, ha az ember mindenre fel van készülve. Nyitásként Martin Freemanre, az iszonyatos tömegre és egy felzaklató közönségtalálkozóra – hangulatjelentés az első napunkról.

Sajtós szendvics

A sajtós az az állatfaj, aki a nagy fesztiválokon hordákban mozdul a sajtóvetítések, sajtótájékoztatók, panelbeszélgetések és VIP partyk négyszögében. Megy a közelharc, megy a helyezkedés, de jó a hangulat, és valahogy azért csak összejönnek a dolgok. Több fesztiválon is üldögéltem már a sorban, bebocsátásra várva egy-egy vetítésre; Berlin nem látott nagyságrendekkel emeli a tétet: amíg Szarajevóban húszan, Karlovy Varyban százhúszan, addig itt több százan hömpölygünk, hogy elcsípjünk egy-egy filmet – ha az ember nincs ott fél órával korábban, elképzelhető, hogy lecsúszik a buliról. Hasonló a helyzet a press centerben is – délután kettőkor már hiába kérünk jegyeket a másnapi vetítésekre, a sajtószobába pedig sosem sikerült még szabad asztalt találjak. Nem baj, a teljes szint valamennyi folyosója szerkesztőséggé változott: néhány méterenként ülnek a földön kollégák, ölünkben laptoppal sajtos szendvicset majszolva. (Molnár Kata Orsolya)

És ezek csak az újságírók… / Fotó: Molnár Kata Orsolya

A film ünnepe

A Berlinale olyan, mint a német főváros: hatalmas és sokszínű. Ezt remekül érzékelteti, hogy évente nagyjából háromezer filmfesztivált szerveznek világszerte, a Berlinale pedig mind közül a legnagyobb. Évről-évre közel félmillió lelkes filmrajongó látogat ide, ami egyrészt a vetítések előtt bő fél órás sorban állásokat, másrészt eszméletlen hangulatot generál. Berlinben lépten-nyomon moziba botlik az ember, és ezek legtöbbje fesztiválvetítéseket is tart, így az embernek tényleg az az érzése támad, hogy egy hatalmas filmünnepen vesz részt. (Énekes Gábor)

Karácsonyi fények a fesztivál idején / Fotó: Énekes Gábor

Berlin, I love you

Gyerekként jártam utoljára az akkor még két Berlinben, már akkor is szerettem a várost, de most egyenesen odáig vagyok érte. Nem szép város, de hihetetlenül jó hangulatú, a helyiek a nem túl jó adottságokból képesek kihozni a legtöbbet: a legváratlanabb helyeket bukkan fel egy szobor, egy vidám dekoráció, egy frappáns ötlet, így a város legszürkébbnek indult részei is divatosak, ütősek, vidámak. Persze mi nem ezen a részen vagyunk, Potzdamer Platz a város egyik dobogó szíve, ami most szinte karácsonyi kivilágítást kapott. Sajnos nincs időnk, hogy felfedezzük a látnivalókat – bevallom, én azért két órára ellógtam, hogy bekukkantsak a Pergamonmuzeumba –, de érzem, lesz még miért visszajöjjek nem csak a fesztivál idején. (Molnár Kata Orsolya)

Régi és új / Fotó: Énekes Gábor

A kúlság fővárosa

A szállásomul szolgáló hostel jól frekventált helyen, a Checkpoint Charlie (mely anno a Vasfüggöny egyik, ha nem a leghíresebb ellenőrzőpontjaként funkcionált) közvetlen szomszédságában helyezkedik el, ennek ellenére nem ritka, hogy több mint fél órát utazom két célpont között. Mindezt úgy, hogy a tömegközlekedésre egy szavam sincs, csupán olyan nagy a város, és a Berlinale helyszínéül szolgáló mozik közti távolságok is akkorák, hogy a napom egy részét muszáj utazással töltenem.

De ezt egyáltalán nem bánom, Berlin ugyanis… nos, ha szépnek nem is mondanám, de szexi. Minden sarkából árad az a fiatalos lazaság és nyitottság, amit nehéz szavakba önteni, de már értem, miért tartják Európa legmenőbb városának. (Énekes Gábor)

Cas Anvar, Martin Freeman, Diane Krüger és Yuval Adler készségesen válaszoltak a kérdéseinkre / Fotó: Molnár Kata Orsolya

Amikor Martin Freeman beszélt hozzám

A filmek többségét sajtóesemény is követi, a The Operative-ot Yuval Adler rendező és a három főszereplő, Diane Krüger, Martin Freeman és Cas Anvar kísérte el. Meglepően könnyen sikerült bejutni a sajtótájékoztatóra, ahol azonban komolyan csalódást okoztak a kollégák. A filmről esett a legkevesebb szó; politikáról, Diane Krüger kedvenc városairól, a németországi forgatás turisztikai vonatkozásairól faggatták többek között az egybegyűltek a sztárokat. Így aztán le kellett győzzem félszegségemet, és fel kellett tegyem a magam kérdését is. És akkor Martin Freeman hozzám beszélt. Csak hozzám beszélt. A pillanat, amikor előtört a rajongó, és aludni ment az újságíró. Hogy mit mondott? A sajtótájékoztatóról szóló cikkben kiderül. (Molnár Kata Orsolya)

Közönségtalálkozó a Monos után / Fotó: Énekes Gábor

Ha nem tiszta a képlet

Egy filmfesztiválnak az az egyik legnagyobb erénye, hogy fussál bele bármilyen fura és tőled idegen filmbe, megvan a lehetőséged találkozni az alkotókkal, akik aztán segítenek feldolgozni a látottakat. Így történt ez velem is a kolumbiai Monos megtekintését követően, mely nemcsak engem, de a mellettem ülőket is teljesen összezavarta/felzaklatta. A közönségtalálkozón szó esett a film hátteréül szolgáló megtörtént eseményekről, illetve számos olyan dologról, melyek segítettek a film feldolgozásában. Többet most nem mondok, a filmről írt kritikával nemsokára jelentkezünk. (Énekes Gábor)

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

Énekes Gábor

Énekes Gábor

Énekes Gábor a Filmtekercs gyakornoki programjában vesz részt. Ha te is jelentkeznél, kattints ide!

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..