Fesztivál Fókuszban

Berlinale 2014: Shia LaBeouf megmondja

characters-shia-nymphomaniacLars von Trier és csapata nem csak azzal tud feltűnést kelteni, ha ott van valahol, de azzal is, ha nincs. A dán botrányrendező legújabb filmje, A nimfomániás vágatlan verzióban ma este debütált a Berlinálén. Trier nem szerepelt a vendéglistán, így nagy volt a felhajtás, mikor a sajtókonferencia előtti fotózáson mégis megjelent. Maga a konferencia is tartogatott meglepetéseket: nem csak az újságírók, még a stáb számára is.

Lars von Trier persze a szokásos formáját hozta, a fotósoknak a pólóján díszelgő Cannes-i filmfesztivál logót mutogatta, alatta a „Nem szívesen látott vendég” (Persona Non Grata) felirattal. A rendező a 2011-es Cannes-i botrány után „szótlansági fogadalmat” tett, így végül sajnos nem jelent meg a sajtókonferencián.

Viszont ott voltak a sztárjai, Shia LaBeouf, Christian Slater, Stacy Martin, Stellan Skarsgard, Uma Thurman és a producer Louise Vesth, így Trier nélkül is nagy volt a felhajtás, (szerencsére a vetítés után egy gyors sprinttel sikerült mégis bejutnom.) A konferenciára általában még a sztárok is megerőltetik magukat és kiöltöznek (Trier ugye még külön pólóval is készült), egyedül Shia LaBeouf nézett ki úgy, mint egy ágról szakadt. Mélyen a szemébe húzott baseball sapkája alól így is kilátszottak az arcán lévő sebek. A színész arrogáns viselkedésével igyekezett mindenki tudtára adni, hogy ő bizony nem szívesen van itt. Amikor pedig az egyik újságíró körülbelül a 10. percben (amikor a színészek még épp csak Trier dicséreténél tartottak) megkérdezte, hogy milyen élmény volt egy olyan filmet forgatni, amiben ilyen sok a szexjelenet, LaBeouf magához ragadta a mikrofont és azt mondta: „Ha a sirályok követnek egy halászhajót, azt csak azért teszik, mert azt hiszik, hogy majd szardíniát dobnak a tengerbe.” Ezután megköszönte a figyelmet és kiviharzott.

A stáb többi része is meghökkent ezen a kis intermezzón, majd miután kicsit lecsillapodtak a kedélyek, Christian Slater próbálta pár poénnal oldani a hangulatot: „Igen a forgatókönyv tele volt szardíniával, egyik szardínia jött a másik után.”

Fotó: The Hollywood Reporter

LaBeouf a nemrég kiderült plágium botránya miatt eddig is a média figyelmének középpontjában állt, ezzel a furcsa sirályos megjegyzésével, most megint más szavait idézte. A mondat a francia sztár focista Eric Cantona szájából hangzott el, miután botrányt csinált azzal, hogy jól belerúgott egy szurkolóba Manchester United  egyik meccsén. A focistáról Ken Loach készített filmet 2009-ben. A Barátom Eric vége főcíme alatt játssza be az akkori sajtótájékoztatóról készült felvételt, ahol eredetileg elhangzott Cantona sirályos mondata. És hogy mit akart ezzel a dupla referenciával LaBeouf? Hát azt csak ő tudja. Valószínűleg azért hozza olyan jól az idegesítő tenyérbe mászó kis alakot A nimfomániásban, mert valódi személyiségétől nem áll annyira távol a karakter.

nymphomaniac-shia-labeaouf-600x337

És hogy miben különbözik A nimfomániás rendezői változata a vágott verziótól? Először is hosszabb, 145 perc (a vágott verzió 122 percével szemben). Ennek megfelelően a tempó lassabb, több időnk van elmélyedni a főszereplő Joe (Charlotte Gainsbourg) saját életéről szőtt meséiben. A sajtókonferencián Uma Thurman a film lassú tempóját egy anekdotával is érzékeltette. A színésznőnek van egy 25 perces vágatlan jelenete a filmben, amiben lényegében végig dühöng. Thurman elmondta, hogy különleges élmény volt ezt a Lars von Trier által írt hét oldalas rágalom áradatot megtanulni (ami egyébként nagyjából kioltja a drámát azzal, hogy sziporkázóan vicces.) Lars von Trier így képzeli el hét oldalban, milyen az, amikor a nők a féltékenységtől őrjöngenek. A jelenet elején a Thurman által alakított elhagyott feleség a csalárd férj után rohan a gyerekekkel, de először csak a szerető lépcsőházában várakoznak és nem mernek elmenni a lakás ajtajáig. Lars von Trier úgy instruálta a színésznőt hogy várjon, mire Thurman azt kérdezte: „Most ezt tényleg felveszed? Felveszed ahogy várok?” Elmondása szerint ilyen eset még nem történt vele, így üdítő élményt jelentett A nimfomániás forgatása a megszokott amerikai filmekhez képest. Ehhez Christian Slater is csatlakozott és elmondta, hogy milyen jó érzés volt, hogy tényleg rengeteg időt szántak arra, hogy elkapják a megfelelő pillanatot egy-egy jelenetben.

Nymphomaniac

Nekem például a nyitójelenet a kedvencem. Először eső kopogását halljuk. Csak halljuk. Majd a képernyőn is feltűnnek a cseppek és a kamera egy kutató idegen tekintetével elkezdi feltérképezni egy épület hátsó udvarát. Amikor már éppen elmélyednénk a képekben és megtalálnánk, hogy mit is keresünk, irdatlan erővel felhangzik a Rammstein Führe mich című száma. Már ezért az ütős bevezetőért megéri megnézni A nimfomániást.

A történet azonban alapvetően ugyanaz, csak épp Trier benne hagyott minden képet, amit szeretett volna, vagyis a szexuális tartalmat tekintve jóval explicitebb. Louise Vesth producer el is mondta, hogy annak ellenére, hogy Lars von Trier általában azt csinálhat amit akar, a szexes téma megnehezítette a forgalmazást: valamiért az erőszak sokkal könnyebben átmegy a nemzetközi törvényeken mint a szex.

Berlinale 64 Lars von Trier

Azt viszont még mindig nem tudtam eldönteni, hogy lényegében mi is A nimfomániás. Blöff vagy nem blöff? Szimplán explicit szexuális tartalommal már nem lehet sokkolni az internettel minden igényét kielégítő y generációt. A külföldi kritikák sokat cikkeztek arról, hogy Trier filmje inkább egy intellektuális agygerjesztő. Mikor az egyik újságíró megkérdezte Stellan Skarsgardot, hogy szerinte Lars von Trier a saját neurózisainkkal próbál-e meg minket szembesíteni egy szexuális addikció bemutatásával, a színész azt felelte, hogy ezt inkább a rendezőtől kellene megkérdeznie, bár ő úgyse válaszolna rá.

Nymphomaniac-Lars-Von-Trier-03

Szerintem ezzel a filmmel Triert pont ezt az intellektualizálást kigúnyolva röhög a markába. A Joe szexuális történeteire különböző logikai/szellemi/filozófiai/pszichológiai vagy akár természettudományos és zenei párhuzamokkal felelgető Seligman (a Stellan Skarsgard által alakított karakter) történetét egyszerűen képtelenség komolyan venni. Skarsgard a sajtótájékoztatón úgy írta le a Gainsbourggal közös kerettörténetüket, hogy ők testesítik meg von Trier összetett személyiségének két ellentétes felét. Skarsgard a rendezőben szunnyadó okostojás, míg Gainsbourg a jóval összetettebb, nehezebben értelmezhető jellem. Az abszurd párhuzamok a szex és a horgászat, Fibonacci számok, Bach és a tökéletes harmónia között… mindezekhez a színészek maximálisan elidegenítő minimalista játéka egyszerűen komolyan vehetetlen… Az egyik újságíró meg is jegyezte, hogy sokkal jobban szórakoztunk a filmen, mint ahogy azt vártuk. És tényleg, nagy élmény volt, hogy a berlini közönség végigröhögte a filmet. Szerintem Lars von Trier ezért írta meg ezt a forgatókönyvet.

nymphomaniac-5-600x337

A Seligmant alakító Skarsgard egyszer még rá is szól a történet éppen romantikus részét ecsetelő Joera, hogy „ne már, ezt a fordulatot már tényleg nem hiszi el”, tehát egy ironikus kikacsintással még a történetmesélés hihetetlenségére is reflektál. Mire Joe csak annyit felel: „Most akarod hallani a történetet vagy nem?”
Így vagy úgy, Lars von Trier történeteit még mindig akarjuk hallani.

Avatar

Simor Eszter

Egyszer egy tanárom azt írta valahol, hogy „mezei kritikus” bárkiből lehet. Az ELTE média szakán tanítják a kritikaírást, utána már csak egy kis kultúra kellene a véleményalkotáshoz. Ezek szerint a média szak elvégzése után mezei kritikusnak talán már nevezhetem magam, most egy kis kultúrát igyekszem magamra szedni. Talán egyszer leszek igazi újságíró is.

Filmek: Az abszolút kedvencek nálam a dánok. Főként Lars von Trier, Anders Thomas Jensen, Susanne Bier, Lone Scherfig, de bármi, amit a dogma mozgalom követett el, vagy amiben Mads Mikkelsen szerepel. A „legek” közül Alfred Hitchcock, Stanley Kubrick és Tarr Béla. Új kedvenc Ulrich Seidl. Mostanában az emberi lélek legmélyebb bugyraiba hatoló, metafizikai kérdéseket boncolgató filmek vagy a „háromzsebkendős” melodrámák.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..