Fesztivál Fókuszban

BIDF 2014: A fizikusok vicces fickók – Részecske láz

Részecske láz LHC CERN

Részecske láz LHC CERN A világ valaha volt legnagyobb, legdrágább, leg-leg-leg kísérlete Svájc hófödte hegycsúcsai között mindenképp kínálkozó téma egy dokumentumfilmhez. De ez kevés lenne ahhoz, hogy igazán jó is legyen. Ahhoz kell egy kis szerencse is – hogy az ember jókor legyen, jó helyen. Aki kicsit is figyelemmel kísérte a Nagy Hadronütköztető elmúlt éveit (nem volt nehéz, éppen a „legek” miatt minden ottani eseményről alaposan beszámolt a sajtó), az tudja, hogy ott bizony – a tudományos világban talán szokatlan – drámai események történtek.

A hatalmas, évekig előkészített kísérletsorozatnak még a „bemelegítő hetében” baleset történt – több tonnányi hélium folyt el, kevés híján egy évre le kellett állítani az egészet, szép fokozatosan felengedni a világűrnél hidegebb hőmérsékletről a 27 km átmérőjű gyűrűt, kicserélni a tönkrement szupermágneseket, újratervezni, újraépíteni a tönkrement elemeket, aztán visszahűteni az egészet – egyszóval elég durva zakóval indult az, amit hiper-szuper tudományos áttörésnek szántak.

Aztán újraindult minden, egyre több atomot ütköztettek egymással, egyre nagyobb energiával, és egyre több tudományos eredmény is született – egyszóval ment minden a maga unalmas, tudományos módján. De mindeközben folyamatosan ott lebegett a tudósok előtt (és a mindezt bőszen követő sajtó révén az egész világ újságot olvasó közönsége előtt) a lehetőség, hogy felfedezik az „isteni részecskét”, és a jelenkori fizika legnagyobb kérdéseit sikerül egyszer és mindenkorra megválaszolni. A Higgs-részecske meglett, de – ahogy az lenni szokott – több kérdés merült fel, mint amennyit megválaszolt a kísérlet, úgyhogy a drámai feszültség nem hagyott alább. De talán a Nobel-díjat, és Peter Higgs örömkönnyeit a több évtizedes elméletének igazolódása hallatán happy endnek nevezhetjük.

Magukat a száraz tényeket, az eseményeket tényleg mindenki ismeri, aki nem egy barlangban, a napi sajtó szenzációhajhász főcímeitől elzárva töltötte az elmúlt éveket. Ráadásul a CERN – jól alkalmazkodva ahhoz az internethez, amit saját maga talált fel – igyekezett az világhálót is eszközül használva közelebb férkőzni a hétköznapi adófizető polgárhoz, aki gyanakodva figyelte, hogy milyen játékszerekre költik azt az irdatlan sok pénzt, amit az ő fizetéséből vontak le adó formájában. Ilyen jól sikerült próbálkozás volt például az LHC-rap, de például az is ilyen kezdeményezés volt, hogy a hadronütköztető bekapcsolásának, felpörgetésének szinte minden eseményét online streamben lehetett követni.

Egyébként például ez utóbbi – meglehetősen önironikus formában – megjelenik a filmben is. És ha már (ön)iróniánál tartunk, meg kell jegyezni, hogy milyen fantasztikusan jól használják a humort a készítők. Nem félnek attól, hogy egy jól eltalált geg komolytalanná tenné ezt a „komoly” témát – elképesztően gyakran kacsint ki a nézőkre, vagy kelt más módon jókedvet, nevetést a Részecske láz.

A film alapján nagyon úgy néz ki, hogy a fizikusok nagyon vicces fickók – egyébként a rendező, Mark Levinson maga is fizikus volt, mielőtt filmezni kezdett, talán ezért is tudja hitelesen és érdekesen bemutatni a fizikuslét humoros oldalát is. Ugyanakkor ez egy pillanatig sem megy át valami belsős poénkodásba, a film hideg profizmussal hat – elsősorban az érzelmeinkre. Ez a profizmus talán a vágónak is köszönhető: azt a Walter Murchot sikerült megnyerni a projektre, aki Az angol betegért Oscar-t kapott, a Hideghegy meg az Apokalipszis most vágásáért pedig Oscar-jelölést…

A zene is nagyszerű – olyan, mintha egy izgalmas sci-fit nézne az ember. De komolyan, ha az ember nem emlékezne az elmúlt évekből arra, hogy ezek a dolgok tényleg megtörténtek, simán gondolhatná azt, hogy valami újító stílusú sci-fit néz.

Ez azért lehetséges, mert a film nagyban támaszkodik a karakterekre. Több tudósnak egyszerűen egy kamerát adtak, hogy időnként mondja bele a gondolatait, mesélje el skype-on, hol tart a kutatás – márpedig ilyen kamerábanézős-mesélős, videoblog-szerű betétekkel tarkított kísérleti filmet láttunk már. Ezeknek az embereknek a sorsát követjük, látjuk, ahogy visszafojtják a lélegzetüket az LHC-ban folyó dolgok kapcsán, ahogy lelkesednek, ahogy elkeserednek, ahogy egymást bátorítják, ahogy vitatkoznak – egyszóval rajtuk keresztül éljük meg a drámát. Márpedig dráma bőven akad, így izgalom is – még úgy is, hogy ismerjük a dolgok végső kimenetelét, izzadni fog a tenyerünk, hiszen, ha a kísérlet sorsát ismerjük is, azt nem tudjuk, hogy az egyes emberek életébe mit hozott egy-egy bejelentés…

Részecske láz LHC CERN

Hogy végül is mi történik ha egymásnak ütköztetünk két atommagot? Na, ezt nem igazán tudjuk meg ebből a filmből. Nagyjából megmaradunk azon a szinten, hogy „szanaszét repülnek a darabjaik”. Ugyanúgy nem ebből a filmből fogjuk megtanulni, hogy mi az a Higgs-bozon, meg hogy milyen kvarkok vannak, és nem fogunk többet érteni a kvantumfizikából. Ez ugyanis nem egy oktató-ismeretterjesztő film.

Azt viszont teljesen jól át fogjuk érezni, hogy miért fontos ezeket a rejtélyes dolgokat kutatni – sőt, ami még ennél is jobb, azt is teljesen jól átadja a Részecske láz, hogy ezek a kutatások hallatlanul izgalmasak – a szó legszorosabb, hétköznapi értelmében nézve. Az ott dolgozó emberekkel, a világ legnagyobb fizikusaival együtt szorul ökölbe a kezünk, kezdünk izzadni vagy könnyezni – ennél jobban nem lehet átadni, hogy a tudományt is emberek művelik, ugyanolyanok, mint mi. Mindennek pedig az a tanulsága, hogy a kutatás, a tudomány, a határok feszegetése mélyen emberi dolog – ugyanúgy, mint a soha nem látott hegycsúcsok felfedezése, az élsportban magunk és a fizikai korlátok legyőzése. Ezek mind egy tőről, az emberiség alapvető tulajdonságaiból fakadnak – csak valamiért ezt kevésbé tartjuk látványosnak, érdekesnek, mint azt, hogy valaki egy GoPro kamerával felveszi magát, ahogy lesíel egy olyan hegycsúcsról, ahol még senki nem járt, aztán beleugrik a szakadékba és ejtőernyőt nyit. Pedig a tudás ismeretlen csúcsai ugyanolyan érdekesek lehetnek, az ember esze pedig talán még csodálatosabb dolgokra képes, mint a lába a snowboarddal.

A Részecske láz tehát azt adja, amit a címe ígér: lázba hoz – de nem tanít. Motivál, de nem magyaráz. És nekem végig az járt a fejemben, miközben néztem, hogy mennyire hiányoznak az ilyen filmek, és milyen jó, hogy ilyen is van.

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..