Magazin

BIDF 2019: 5 dokumentumfilm, amit ne hagyj ki az idei válogatásból

BIDF 2019

Az idei év is egy dokumentumfilm-fesztivállal kezdődik, és idén is rá kell jönnünk, hogy az élet írja a legjobb forgatókönyveket. A BIDF 2019-ben már ötödik alkalommal hozza el a világ előző évi termésének legjobb kreatív dokumentumfilmjeit, amelyekből most kiválogattuk kedvenceinket.

Putyin szemtanúi (Putin’s Witnesses)

„Valószínűleg ez volt az első alkalom, hogy Putyin állami vezetőként megjelent a cári páholyban. Nehéz leírni annak a szentpétervári panelben felnőtt srácnak az érzéseit, aki ilyen nyaktörő sebességgel csatlakozott a világelithez” – kommentálja Vitalij Manszkij rendező Tony Blair látogatása apropóján azt a pillanatot, amikor látszott, hogy az akkor még csak ügyvezető elnök a nyugat számára elfogadható vezető. Ez innen, 19 év távlatából felvet kérdéseket, amiket az ukrajnai születésű Manszkij nem rest feltenni, többek között magának Putyinnak sem.

A  Karlovy Varyban debütált Putyin szemtanúi korszakalkotó film, a főszereplő tekintetében mindenképpen. A 20 éve hatalmon lévő elnök első éve igazán meghatározó volt, és ezt érezte meg kitűnő módon az akkor politikai PR-ral foglalkozó rendező. A teljes egészében archív felvételekből álló anyag éppen így tudott megszületni. Borisz Jelcin 1999 utolsó napján bekövetkezett lemondásától a 2000 márciusi választásokig Manszkij feladata volt követni az aspiráns elnököt. Ezeket a felvételeket végül az év végéig folytatta, így állt össze az egyéves forgatási anyag. A rendező azonban mindezt a jelenből kommentálja.

A többi már történelem, mondhatjuk, és ilyen szempontból visszatekintve nemcsak Oroszország, hanem egész Európa történései is más fénytörést kapnak.

A testközelből vett Putyin verbális és nonverbális kommunikációja, vagy ennek ellenpontjaként a félreállított ex-elnök, Jelcin, akinek szemmel láthatóan fogalma sincs, mi történik, a körülöttük élők reakciói a különböző helyzetekre, és természetesen a lépten-nyomon megnyilvánuló közvélemény olyan egységben mutatja a képet, hogy mi igazából már nem is tudjuk eldönteni: egy régi, 10 évvel ezelőtt ledöntött birodalom állt fel újra, vagy egy teljesen új épült ki a régi romján. (Sergő Z András)

Vetítik:

  • február 1., péntek, 20:15
  • február 2., szombat, 15:00

Putyin szemtanúi

 

Isten engem úgy segéljen (Ni juge, ni soumise)

Lendületes Radetzky indulóval indít a film, s ez a felütés kellőképpen megadja az alaphangját Anne Gruwez bírónő portréjának. Mert nem akárki ő, ez mindjárt az első képkockákból kiderül, amikor is egy pereskedő család bonyolult viszonyrendszerében vág rendet. A Jean Libon rendezte dokumentumfilmben a hazájában jól ismert tévésorozat, a Strip-tease csapata ered Anne Gruwez nyomába, hogy zsúfolt heteinek egy napba sűrítésével mutassa be, milyen is egy bírónő élete.

Esetében már az is különös, hogy nőként bűnügyi ügyekkel foglalkozik, de végigkövetve a munkáját, a nap végére úgy érezzük, szakmai hozzáértésével, világban való tájékozottságával és az emberekhez való empatikus viszonyulásával Gruwez a bírói szakma megtestesülése. Munkája során a legkülönfélébb esetek váltják egymást. Tanúi lehetünk szexuális indítékból elkövetett gyilkossági ügynek éppúgy, mint a gyermekét meggyilkoló sátánista anya elítélésének, s emellett még egy hátborzongató temetői exhumálásra is elkísérjük. A változatos ügyek során Anne Gruwez a legkülönfélébb emberekkel találkozik, és képes mindegyikükkel megütni a megfelelő hangot. Alaptermészetét tekintve empatikus, de képes kőkemény is lenni, ha a helyzet úgy hozza.

Jean Libon filmjéből egy erős és határozott egyéniség képe bontakozik ki, akit dörzsölt bűnözők sem tudnak jégre vinni. Mindezek után persze azt gondolhatnánk, hogy Anne Gruwez egy karót nyelt, szigorú asszony, akibe az évek során egy unalmas jogtár tokosodott.

Pedig vagány, kiegyensúlyozott nővel van dolgunk, aki a bűnnel való napi szembesülés ellenére is szemmel láthatóan jól érzi magát a világban.

A bírónő drága luxuskocsi helyett a franciák kedvenc „kacsájával” jár, ám ha hivatali kocsival közlekedik, gyermeki huncutsággal, indokolatlanul is szeret szirénázó autóval végigszáguldani a városon. Az otthonában pedig az íróasztalán matató, hatalmas fehér patkánya segít neki „eligazodni” az ügyiratokon. (Argejó Éva)

Vetítik:

  • január 29., kedd, 19:45
  • január 30., szerda, 20:00

Isten engem úgy segéljen

 

Oroszlánokká vált bárányok (When Lambs Become Lions)

Egy konyha nyitott ablakából seregélyek tucatjai repülnek be a szobába, hogy egymáson felülkerekedve szerezzék meg azt a néhány szem morzsát, ami még ott maradt az elöl hagyott tányéron. Csupán egy rövidke vágókép ez, mégis tökéletesen illusztrálja az Oroszlánokká vált bárányok lényegét: hisz Jon Kasbe filmje alapján Kenyában az élet éppen olyan konstans harc, mint amilyen a madarak maradékért történő marakodása.

Kasbe filmje megrendítően intim képet fest az afrikai országról, bemutatva az ország lakóinak és Kenya nem mindennapi élővilágának egészen sajátos viszonyát. Kenya ugyanis a drasztikus kettősségek országa. Eme gyönyörű természet ugyanis nem pusztán a páratlanul impozáns állatvilág, de a legmélyebb és kilátástalanabb emberi szegénység otthonául is szolgál. Az Oroszlánokká vált bárányok lényege is ebben a kettősségben rejlik. A főszereplői ugyanis akkor sem választhattak volna különböző foglalkozást, ha tudatosan teszik. „X” és Asan unokatestvérek, gyerekként legjobb barátok voltak, ám az élet teljesen eltérő utakra sodorta őket. Míg „X” elefántcsont-kereskedő, addig Asan hivatásos vadőr, aki az életét tette arra, hogy a kihalóban lévő állatokat megvédje az olyanoktól, mint „X”. A két férfi roppant személyes történetén keresztül végül egy ország portréja rajzolódik ki.

Kasbe filmje a szó klasszikus értelmében nem törekszik az objektív igazság bemutatására. Nem traktál minket mindenféle Kenyára vonatkozó gazdasági adattal vagy politikai/történelmi áttekintéssel. Pusztán bemutat két nagyon eltérő életet. Noha az állatokhoz való viszonyuk ellentétes, a céljaik közösek: megadni mindent a gyermekeiknek, ami ahhoz kell, hogy az ő életük már könnyebb legyen. A film erőssége, hogy nem foglal látványosan állást egyik életút mellett sem. Nem menti fel az állatok lelövésén nyerészkedő „X”-et, de éppúgy érthetővé teszi az ő döntéseit, ahogyan nem hallgatja el azt sem, hogy a vadőrök milyen – egy jogállamban megengedhetetlenül – brutális kegyetlenséggel lépnek fel az orvvadászok ellen.

A roppant hatásos, játékfilmszerű – már-már thrillerbe hajló – dramaturgiájának, illetve a – kézikamerás felvételekhez képest – meglepően erős képi világának köszönhetően az Oroszlánokká vált bárányok olyan dokumentumfilm, amely képes erős és maradandó filmélményt nyújtani. (Pongrácz Máté)

Vetítik:

  • február 1., péntek, 11:00
  • február 3., vasárnap, 13:30

Oroszlánokká vált bárányok

Ugatás a távolból (The Distant Barking of Dogs)

Lehet, hogy Putyin krími akciója és az ukrajnai háború kirobbanása egy újfajta hadviselés kezdete volt. De az biztos, hogy ami azóta ott folyik, ugyanolyan háború, mint az emberiség történetében bármelyik. Emberek halnak meg, más emberek élete tönkremegy, és generációk nevelődnek fel úgy, hogy a fegyverek és a félelem mindennapjaik része.

Az Oscar shortlistig jutott dán doku azt mutatja meg, milyen ez az évek óta elhúzódó, hivatalosan tűzszünetnek nevezett, mégis újra és újra fellángoló harc gyerekszemmel. A tízéves Oleg, a nagymamája, az unokatestvére, és egy idősebb haverjuk a főszereplői ennek a nagyon-nagyon lassú, de annál költőibb filmnek.

Falujuktól pár kilométerre húzódik az évek óta álló „front,” éjszakánként repülnek felettük a lövedékek, és ha dörög valami, akkor az a legritkább esetben mennydörgés, az ágyúk hangját gyakrabban hallják.

A faluból sokan a menekültlétet választják, de ők maradnak a szelíden kanyargó folyócska mellett – szegénysége ellenére paradicsomi hely lehet ez békében. És a gyerekek szemében most is az. Bár a túlpartján katonák lövöldöznek – ők mégis fürdenek és horgásznak a folyóban. Játszanak az elhagyott lövedékekkel, tábortüzet raknak, párnacsatáznak, pisztollyal lőnek békákra – egyszóval élvezik és élik a gyerekkort. De ezek a játékok a háttérben dörgő fegyverektől kapnak egy kis sötét, kegyetlen árnyalatot. Mivé nőnek ezek a tiszta arcú, szeretettel teli srácok? Mi vethet véget az erőszaknak, ha már az ő játékaikba is beivódott?

Simon Lereng Wilmont filmjében az a legszenzációsabb, ahogy a főszereplő fiúk teljes természetességgel tudnak megnyílni a tolakodó kamerának. A leggyengébb láncszeme pedig az, hogy a vidéki élet lassú csordogálásának tempója még a háború időről időre „behallatszó” zaja ellenére sem tudja minden filmnéző figyelmét teljesen lekötni. A képek szépsége, a szereplők szeretnivaló személye azonban még az igazán jól felépített feszültség nélkül is elég ahhoz, hogy maradandó élmény legyen a film. (Pásztor Balázs)

Vetítik:

  • január 30., szerda, 17:00
  • január 31. csütörtök, 20:15

Ugatás a távolból

 

Tisztogatók (The Cleaners)

Hans Block és Moritz Riesewieck alkotása, a Tisztogatók az egyik legfelkavaróbb dokumentumfilm, amit valaha láttam. A BIDF nyitófilmje azért üt szíven, mert a filmvásznon látott millió történettel szemben olyan sztorival rendelkezik, ami tényleg mindannyiunkat érint.

A Tisztogatók öt Manilában kiszervezett dolgozó „digitális guberáló” mindennapjaiba vezet be minket: azokéba, akik másodpercek alatt eldöntik, hogy egy-egy feltöltött kép vagy videó vajon fent maradhat-e a világhálón. A közösségi média az utópisztikus, összekapcsolt világ megtestesült álma, ami azonban az álhírek és a radikalizmus hálójává vált – hogy mi minek látjuk, egyrészt függ azon emberek munkájától, akik révén az anyagok szűrve érkeznek hozzánk, másrészt attól, képesek vagyunk-e a hozzánk végül megérkező információkat kellő kritikával kezelni.

Hol a határ a védelem és a cenzúra között? Hol a szólásszabadság és gyűlöletkeltés között? Hans Block és Moritz Riesewieck igyekeztek kellő alapossággal körbejárni a kérdést, megszólaltatva a történet szereplőit a Szílicium-völgytől kezdve a Fülöp-szigeteken át egészen a social media hatására kiszolgáltatottá váló emberek hazájáig. A rendezők a nézőre hagyják, hogy értékelje a látottakat, de olyan kérdéseket tesznek fel, melynek hatására garantáltan elgondolkodunk nemcsak a saját felelősségünkön, de azon is, hogy vajon a moziból hazatérve töröljük-e a Facebook-profilunkat. (Molnár Kata Orsolya)

Vetítik:

  • január 28., hétfő 19:00
  • január 30., szerda 13:15
  • január 31., csütörtök 11:15
  • február 2., szombat 21:00
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com