Máltai bokszfilm vetélkedik egy kanadai melodrámával, brazil gyerekfilmet egy Jirí Menzelt idéző abszurd történet követ. A BuSho második napjáról jelentünk.
Adam Felix: Checkpoint (2014)
A Checkpoint egy kisvárosi szlovák lány története, akinek elromlott a porszívója (nem szív, hanem fúj). Mivel nem kap választ a gyártótól, ezért útnak indul a készülékével, hogy konfrontálja a hibával a céget. Azonban a szomszéd városkában átverik, pénz nélkül ott ragad, és a helyi társadalom különböző tagjaival érintkezve furcsa helyzetekbe keveredik. A fekete-fehér rövidfilm epizódjait az a fajta fanyar, kissé ironikus és abszurd humor jellemzi, ami kifejezetten a régiónk sajátossága. Egy olyan tükör a társadalomról, ami egyszerre hat borzasztónak (tényleg még mindig itt tartunk?) és megmosolyogtatónak (hiszen tényleg még mindig itt tartunk!). A Checkpoint felidézi Jirí Menzel klasszikusait, a Sörgyári capricciot vagy a Szigorúan ellenőrzött vonatokat, és nem áll távol tőle a magyar társadalmi szemléletű filmezés sem. Adam Felix rendező azonban túlságosan tisztelegni akart a nagyok előtt, legalábbis szerintem emiatt emelt be olyan dramaturgiai fordulatokat a kisfilmbe, ami teljesen anakronisztikussá, ezáltal hiteltelenné tette az egészet. Kár volt érte. (Tóth Nándor Tamás)
Wim Geudens & Thomas Baerten: De Smet (2014)
A kertvárosi idill tragikomédiája. Kockás ing és mellény, egyenház és egyenautó, előre megtervezett étkezések és szokások. Így éldegél a három De Smet testvér egymás mellett, évek óta. Mindezt precízen komponált középponti kompozíciókkal és kellemesen kontrasztos, igazi holland színekkel érezteti velünk a film. A képek dominanciáját a hangsáv is támogatja, ugyanis szereplőink alig-alig beszélgetnek egymással, akárcsak Wim Geudens korábbi filmjének, a Beats of Love szereplői. A három testvért körülvevő zajok és zörejek egy mesterséges, hibernált, hideglelősen nyugodt és rutinszerűen önműködő kertváros hangulatát keltik. Ahogy azt sejthetjük, a rend megbomlik, ugyanis új szomszéd érkezik, egy tetszetős hölgy személyében. A hölgy ráadásul kedves, ez pedig félreértést és zavart, egyik testvérben pedig szerelmet ébreszt. Nincs okunk aggodalomra, a két testvér tudja a dolgát, és gondoskodnak a nyugalomról, persze a maguk módján. A holland szerzőpáros skandináv filmekből ismert humorral, szarkasztikus, néhol morbid poénokkal vezet minket az elismerésig: a változás sokszor embertelenül nehéz, cserébe örök. Az pedig végképp jóérzéssel tölt el, hogy a De Smet ezt egy jól kitalált filmvégi csattanóval teszi egyértelművé. (Szin Karolina)
Pedro Paulo de Andrade: O Melhor Som Do Mundo (2015)
Hiába próbálkozik néhány multiplex szagos-rázós megoldásokkal, azért a mozgóképkultúrához alapvetően a látás érzéke kötődik. Épp ezért tűnhet nehéznek olyan filmalkotást forgatni, amely valamely másik érzékünket igyekszik középpontjába állítani – nem csoda, hogy a próbálkozások a legtöbb esetben mesterkéltnek hatnak, lásd mondjuk a Parfüm kétségkívül hatásos, de összességében művinek tetsző példáját. A brazil Pedro Paulo de Andrade O Melhor Som Do Mundo című rövidfilmje e tekintetben megint csak hamvába haló alkotás, a zajokra, zörejekre építő filmje nem egyszer giccsbe fordul a felhalmozott szuperközeliktől, melyek arra hívatottak, hogy a hanggal egyetemben megmutassák egy-egy apró tárgy, például pénzérme megpördülésének szépségét.
Merthogy a rövidfilm főszereplője egy „megszállott” kisfiú, aki a világ legjobb/legszebb hangját próbálja mikrofonvégre kapni. És az, hogy az O Melhor Som Do Mundo nem kínos kudarccá, hanem végül tüneményes kis szösszenetté válik, éppen a hős megválasztásának köszönhető. A kissrác rokonszenves tekintete és a hobbijára épített leleményes helyzetkomikum úgy tudott elvarázsolni, hogy még a szeretetreméltó tanulságnak is bedőltem. De Andrade szerint ugyanis a nyugalmat biztosító boldogságot istenigazából egy másik emberben lehet megtalálni – érdekes, hogy a magyar Kovács Gábor Attila Tünet című filmjében is ugyanerre a végkövetkeztésre jutott. (Kiss Tamás)
Arev Manoukian: The Maltese Fighter (2015)
A The Maltese Fighter remekül példázza a kisfilmek egyik legnagyobb hibáját, nevezetesen, hogy alkotó elfeledkezik arról a tényről, nem kisfilmet készít. Teljes félreértés azt gondolni, hogy a kisfilm olyan, mint a nagyfilm, csak rövidebben. A kisfilmnek más a tempója, más a szabályrendszere, és ezt negligálni, a zavaros végeredmény záloga. Mielőtt azt gondolnánk, hogy a máltai Arev Manoukian filmje teljesen használhatatlan lenne, nem kell megijednünk, egyszerűen csak nem jó a dinamikája. A hetvenes évek Vallettájában a boxoló Carmelo egyre mélyebbre sodródik a helyi alvilág bugyraiba, csak hogy enni adhasson a gyerekének. Giuseppe rajongva szereti apját, aki a nehéz-idők-nehéz-döntések szorításában küzd mindkettejük túléléséért. A 17 perces film történetvezetése nem egyenletes, hol több jelenetnyi mondanivalót sűrít egy-egy felvillantott képbe, máskor a hangulatkeltés kedvéért elidőz olyan pontokon, ahol felesleges megállnia. Manoukian túl sok mindent akart belesűríteni 17 percbe, a csodás város, a korhangulat, a történet hátterében futó korrupció megért volna sokkal több játékidőt. Sajnos a rossz ritmusért a színészi játék sem kompenzál – csak az marad nekünk, hogy reménykedünk, ez az egyébként remek filmötlet egyszer megkapja a maga hosszát, ahol végre igazán életre kelhet. (Molnár Kata Orsolya)
Guillaume Collin: Tout ira mieux/Everything Will Be Alright (2015)
Xavier Dolan után ismét itt egy francia-kanadai filmrendező, akinek a nevét érdemes megjegyeznünk, mert még fogunk vele találkozni a jövőben. A Tout ira mieux nem az első alkotása Guillaume Collinnak, több rövidfilmet is rendezett már, amelyekben közös az emberi kapcsolatok megismerésének vágya, az apró nüanszok, megismételhetetlen, ugyanakkor sokatmondó pillantások, mozdulatok tetten érése. Hiába a végtelen táj, amelybe Marie és Alex kettesben túrázni indul, a tér kamaradrámává zsugorodik. Guillaume kontrasztokra építve mesél, ahol természet és ember, szabadság és hatalom, végtelen totálok és őszinte közelképek állnak egymással szemben, csupán egy hajszálnyira a boldogságtól. (Szin Karolina)
