Magazin

Cannes 2014 : Egy nyíltan politikai film – The search

the_search1Az 1999-es második csecsen háború ritkán jelenik meg filmen. A litván-francia Michel Hazanivicius filmje felidézi a vérontást és közben odaszúr az orosz vezetésnek és az EU-nak is. Ennek ellenére mégsem a felelősség kérdését firtatja, inkább a háború okait és folyamatait tárja fel.

A némafilmes stábja újra összeállt és elkészített egy olyan filmet, amelyik megríkat, megnevettet, elgondolkodtat, feszültséget teremt és egy percre sem engedi el a figyelmünket. Ez elsősorban a megrázó képeken, az erős forgatókönyvön és a hiteles ábrázolásmódon múlik. Érthető, hogy bekerült a Cannes-i versenyprogramba.

A The search egyik jelenetében azt látni, ahogy egy katona csecsemőre céloz egy AK-47-essel. A bevonuló tankok elől rejtőzik két kicsi gyerek. Égő ház előtt áll egy alakulat és felszabadultan kiabálják, hogy ez itt a paradicsom! Ezek a képek önmagukban is nagyon erősek, beégnek a retinánkba és sokáig velünk maradnak. Ráadásul a köréjük épülő jelenetek is rettentő megrázóak. A csecsenföldi eseményeket korábban Valerij Todorovszkij vitte vászonra, ám a Mostohatestvérem, Frankenstein (2004) a kritikusok szerint túlságosan megterhelő és nagyon nehéz végignézni. Hazanivicius úgy kerüli el az érzelmi sokkhatást, hogy fanyar humorral oldja fel a filmje feszültségét. Ezzel a gesztussal ahhoz az elképzeléshez csatlakozik, mely szerint a tragédiákat csak akkor lehet lelkileg feldolgozni, ha az ember nem felejti el, hogy kell nevetni (erre épül például a Fel a fejjel, a Hazudós Jakab, Az élet szép, illetve az Életvonat is). Hazanivicius tehát segít a látottak befogadásában és feldolgozásában, ugyanakkor kikerüli azt a veszélyt, hogy akár a tragédia súlya, akár a felelősség oldaláról elbagatellizálja a népirtást.

the_search2A cselekmény tele van váratlan és meglepő fordulatokkal, valamint annyi feszültséggel, hogy néha úgy érezzük, az idegeinken táncolnak. A késleltetés visszatérő dramaturgiai elem a filmben, elsősorban ennek köszönhető az izgalom fenntartása. A történet több szálon indul el, amelyek előbb-utóbb összeérnek. Látjuk a feldúlt csecsen falut, de megismerjük az orosz katonákat is. A két közegből egy-egy gyerek emelkedik ki, hogy rajta keresztül ismerhessük meg az eseményeket. Hadji (Adbul Khalim Mamatsuevi) 9 éves csecsen kisfiú, miután a szüleit lemészárolják és nővére, Raissa (Zukhra Duishvili) is eltűnik, nincs más választása, mint pólyás kistestvérét magával cipelve kereket oldani. Innentől kezdve a testvérek mindent megtesznek, hogy megtalálják egymást.

A menekülttáborban a Vöröskereszt képviseletében dolgozik a szociális munkás Helen (Anette Bening), aki a traumák pszichológiai kezelését tartja szem előtt. Nem függéshelyzetet teremt, hanem hosszú távon is működő segítséget próbál nyújtani. Carole (Bérénice Bejo) szintén segíteni jött, ő az EU missziójának a tagja és politikai szinten képviseli az ügyet. Bár közösek a céljaik, a két nő módszerei különbözőek, ami megnehezíti az együttműködést. Közben megismerjük az Oroszországban élő 19 éves Koliát (Maksim Emelyanov), aki akarva-akaratlanul a seregben találja magát, ahonnan már egyenes út vezet a harctérre. A katonaságban zajló jelenetek a pszichológiai folyamatokra irányítják a figyelmet. Végigkövethetjük, hogyan válik a bátortalan kamaszfiú kemény katonává, hogyan szokja meg a halál látványát és hogyan válik könyörtelen gyilkológéppé. A forgatókönyvet Hazanavicius az azonos című, 1948-ban készült Fred Zinnemann-film alapján írta, aktualizálta a csecsen témára és kibővítette a narratívát további szálakkal.

A csecsen szereplőket jól kiválasztott amatőrök játszák. Zukhra Diishvili remekül hozza a kezdetben tanácstalan, de egyre magabiztosabbá váló fiatal nőt. A Hadjit játszó Mamatsuevi arcjátéka nagyon kifejező, ugyanakkor megszólalásával egy teljes jelenetet elront. Elkerülhető lett volna, hogy lássuk, hogy olvassa a szövegét, ha a készítők más beállításokat választanak és nem mutatják folyamatosan közelikben. Viszont nagyon érdekes látni, mennyi különböző módon reagál más-más közegben: a megfélemlítő, vagy a segítő felnőttek között, illetve a többi gyerekkel szemben. Izgalmas, ahogy megváltozik a testtartása és az arckifejezése és egyik jelenetről a másikra cselekvővé, csaknem felnőtté válik. A katonát alakító fiatal orosz tehetségnek, Maksim Emelyanovnak ez a tizenegyedik filmje, nagyon meggyőző az alakítása. Carol szerepében feltűnik a rendező felesége, Bérénice Bejo is, akivel együtt készítették az Oscar-esővel jutalmazott A némafilmest (2012) is. Hazanavicius maga köré gyűjtötte a korábbi flmje stábját, az operatőr Guillaume Schiffman-nal és társvágójával, Anne-Sophie Bion-nal most is nagyszerű csapatot alkotnak.

the_search3A rendezés érdeme, hogy úgy ábrázolja a menekülteket, hogy részvétet ébreszt a nézőben, de nem szánalmat. Minden egyes könnycsepp indokolt a filmben, a rendező nem viszi túlzásba a síró menekültek mutatását. Rendkívül bizakodó módon azt sugallja, hogy ezek az emberek képesek a kezükbe venni a sorsukat és folytatni a háború előtti életüket. Azt is nagyon szerettem, ahogy felnőtt szereplők bánnak a gyerekekkel: egyenrangú partnerekként, teret és döntési lehetőségeket adva nekik. A három női szereplő (Bening, Bejo, Duishvili) egyaránt cselekvő karakter, meghatározó elemei a történetnek. A csecsen nők emancipációja folyamatában jelenik meg a filmben, túlzások és sarkítások nélkül. A rendező-forgatókönyvíró jó arányérzékéről tanúskodik, hogy a hősei jó és rossz oldalát is megmutatja. Az összes főbb szereplő keresztülmegy valamilyen irányú karakterfejlődésen. Azt is érdemes végiggondolni, hogyan hatnak egymásra és hoznak létre a másikban változást.

hazaniviciusA The search legnagyobb erénye a hitelesség, amellyel a háborút és a menekülteket mutatja. Hazanavicius úgy emeli ki a tömegből az egyes szereplőket, ahogy Vittorio de Sica tette neorealista filmjeiben. Guillaume Schiffmann kamerája dokumentarista stílusú képeket rögzített, olyan tudatossággal, hogy többször még a képkivágatokkal is érzékeltetni tud egy lelkiállapotot. Csak egy példa: Hadji arcközelije után totálban mutatja meg a fiú környezetét: a hatalmas, üres lakást, amiben magára maradt. Az ilyen finomságokért mindenképp érdemes megnézni a filmet.

A narratíva a csecseneket helyezi középpontba és az EU-t és az orosz katonákat jeleníti meg két ellentétes pólusként, figyelve arra, hogy mindkét oldalt kiegyenlítetten ábrázolja.

Segítségnyújtást és magára hagyást látunk az egyik oldalon, pusztítást és áldozattá válást a másik oldalon. Ugyanakkor ez a felosztás nem egyezik azzal az orosz állásponttal, amely a csecseneket terroristának, az oroszok benyomulását terrorelhárító akciónak tartja. Ez az oka annak, hogy a Cannes-ban a film kivágta a biztosítékot az orosz újságíróknál, akik hangos füttyszóval tiltakoztak a premieren.

Puskás Lilla

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com