Magazin

Cannes 2018: Betódul a nép a mozikba

A negyedik cannes-i napunk nem volt épp a legfényesebb, és nem csak az eső miatt: vasárnap lévén a szokásosnál is nagyobb tömeg kétszer is meggátolt a mozizásban.

Filmek

3 Faces

A politikai okokból évek óta Iránba zárva élő Jafar Panahi ismét a kényszerhelyzetét igyekezett az előnyére fordítani. A versenyprogramban szereplő 3 Faces egyik főszereplője ő maga, aki oldalán egy híres iráni színésznővel vidékre látogat, hogy egy fiatal lány után nyomozzon. A lány ugyanis videót küldött a színésznőnek a saját öngyilkosságáról, mivel a családja nem engedte, hogy ő is színésznő legyen.

A mellbevágó, de kicsit sántító alaphelyzet (mit vár a lány a halála után a példaképtől, miért nem előtte intézkedett) közepesen izgalmas, de nagyon szeretetre méltó kifejtést kap. Panahi valószínűleg a való életben is nagyon kedves ember, aki – akárcsak a Taxi Teheránban – ismét sok különböző figurával találkozhat és beszélgethet az út során. A 3 Faces furcsasága, hogy a súlyos kérdések érintése közben (nők elnyomása, elmaradott vidék, művészettel szembeni bizalmatlanság és természetesen a rendező kényes helyzete) is könnyed marad. Néhány kemény mondattól eltekintve joviális, nyugodt hangulat uralkodik, ami kellemes élménnyé, de összességében súlytalanná teszi a barkácskörülmények ellenére is igényes 3 Faces-t. Kritika hamarosan! (Gyöngyösi Lilla)

Lazarro Felice

Alice Rohrwacher már a Csodákban megmutatta, milyen jó érzéke van a hétköznapi elemeléséhez, a mese és valóság egybemosásához. Új filmje, a Lazzaro Felice (angolul Happy as Lazzaro) ugyanezen az úton halad, ismét a vidéki Olaszország szegény, de békés és boldog világát szövi át mágikus realizmussal. A különleges történet egy együgyű fiú, Lazzaro és egy életunt fiatal nemes, Tancredi barátságáról szól, amely időn és téren átívelve tör utat magának.

A Happy as Lazzaro komoly vállalkozás, hiszen szőr mentén olyan témákat érint, mind a modernkori rabszolgaság, miközben egyszerre idézi meg a bibliai Lázár történetét és a Don Quixotét. Rohrwacher sikerrel vezeti végig hőseit a varázslatos utazásukon, így a Lazzaro Felice végre egy olyan film a versenyprogramban, amelynek nemcsak a kérdésfelvetése, de a kivitelezése is működik. Kritika hamarosan! (Gyöngyösi Lilla)

Sztorik

Tömeg és nyomor

Cannes-ról legendák keringenek kritikusi berkekben, hogy mennyire nehéz bejutni a fesztiválon a vetítésekre. Mi is rettegtünk ettől előzetesen, pedig volt már némi tapasztalatunk, megjártuk Berlint, Velencét és Karlovy Varyt is. Az első napokban nem is volt gond, a félórás várakozást smafunak tartottam, ezzel mindenre be lehetett jutni. Sajnos a nagyképűségem együtt nőtt a fesztivál közönségével, és mindez vasárnap csúcsosodott ki: nem sikerült bejutnom Gaspar Noé Climaxára. Pedig negyven perccel korábban odamentem, de úgy tűnik, ez sem volt elég. Reggel is volt egy vetítés már a filmből (amíg mi a 3 Facest néztük), és a lagymatag programban szélsebesen terjedt a jóhíre.

Így a délutáni vetítésre egészen elképesztő tömeg gyűlt össze a mozinál a szélrózsa minden irányából. Fesztiválnyelven ez azt jelenti, hogy a legkülönbözőbb sajtóorgánumok, filmforgalmazó cégek, fizetős vendégek és különleges meghívottak várakoztak a mozinál. Sejtettem, hogy ennyi embert a világ legnagyobb terme sem bírna el, de mégis, amikor bemondták, hogy megtelt, hatalmas csalódottság vett erőt rajtam – különösen, hogy nekem ez lett volna a fesztivál utolsó filmje. (Tóth Nándor Tamás)

A fesztiválpalota

Mindig is túlzásnak éreztem a feszitválpalota elnevezést – egészen addig, amíg meg nem láttam a saját szememmel (lásd a nagyképet fenn). Nem csak monumentális (egyedül Berlinben jártam életemben nagyobb moziban), hanem elképesztően jól funkcionál. A két giganagy moziterem mellett van még benne kettő kisebb, lobbik, konferenciatermek, egy kaszinó (!), és akkor még nem is beszéltünk a sajtó számára rendelkezésre álló számtalan helyiségről. A kedvencünk a negyediken idén megnyílt sajtóterasz, ahol a yachtkikötőre nézve lehet dolgozni. Az egész élményt csak fokozza, hogy a fesztiválszemélyzet valami olyan végtelen türelemmel és segítőkészséggel viszonyul az újságírók összes ostoba kérdéséhez (nem látta véletlenül a cipőmet?” és ezen a folyosón megtalálom Christopher Nolant?”), ami különösen annak fényében csodálatra méltó, hogy egész nap ezt kell végezniük. Ezúton is nagyon köszönjük nekik. (Tóth Nándor Tamás)

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com