Fesztivál Fókuszban

A szent bolond és a modernkori rabszolgaság – A szent és a farkas

Alice Rohrwacher visszatért Cannes-ba, A szent és a farkas (Lazzaro felice) pedig az egyik legegyedibb hangú, legkülönlegesebb filmnek bizonyult a versenyprogramban.

Költői-realista, földhözragadt és abszurd mese” – írtuk Alice Rohrwacher előző művéről, a Csodákról, a leírás pedig a A szent és a farkasra is tökéletesen illik. A fiatal olasz író-rendezőnő ismét a vidéki Itália varázslatos, de szegény világába kalauzol, miközben egy lépéssel tovább is lép a Csodák szemléletén: A szent és a farkas immár a mágikus realizmus eszközeivel él.

A szent és a farkas sűrű film, hiszen tobzódik a kulturális referenciákban, sajátos törvényszerűségek szerint működő világot épít fel, ráadásként pedig aktuális társadalmi problémákat is belesző a mesébe. Éppen ezért magát a történetet sokféleképpen meg lehet fogni attól függően, hogy melyik rétegét tartjuk a legfontosabbnak. Egy vidéki életképből indulunk: a bukolikus szépségű Olaszországban járunk a közelmúltban, ahol szegény, de derűs parasztok dolgoznak. Hamarosan viszont árnyalódik a kép: egyértelművé válik, hogy a „földesúr” szándékosan teljes tudatlanságban, szegénységben és függésben tartja a munkásait, azaz a dohányültetvényeit modernkori rabszolgák művelik meg.

Amikor a rendőrség tudomást szerez erről, „felszabadítja” a munkásokat; ám a film második fele éppen azt mutatja be, hogy ezzel korántsem tették jobbá a helyzetüket, az Inviolata (érintetlen) nevű faluból a rideg, közönyös és barátságtalan nagyvárosba költözve ugyanis piti bűnözőkké válnak.

A másik, éppen ilyen fontos történetszál Lazzaro, a tulajdonképpeni főszereplő köré épül.

Lazzaro (Adriano Tardiolo) az orosz nagyregényekből ismerős szent bolond figuráját idézi meg. Naiv, tiszta lélek, akár együgyűnek is tűnhet. Pedig csak nagyon jó – de éppen ezért mindenhonnan kilóg. A környezete megmosolyogja, kihasználja, egyedül az uraság fia, Tancredi érti meg. Kettejük között különös barátság szövődik. Tancredi szintén magányos figura, frusztrált és unott kamasz, aki Lazzarót egy Don Quijote-i magánvilágba vezeti be, ahol a lovagi bajtársiasság törvényei uralkodnak. (Ezzel a film a második Don Quijote-parafrázissá vált a cannes-i versenyprogramban Terry Gilliam változata mellett.) Kettejük közül aztán Lazzaro lesz az, akinek olyan fontos lesz ez a világ és ez a barátság, hogy – a nevének megfelelően – a halál sem választhatja el attól, hogy a nyomukba eredjen.

A film két élesen elkülöníthető részre oszlik a vidék-nagyváros, illetve Lazzaro és társai két élete mentén. Az említett mágikus realizmus pedig éppen Lazzaro figuráján keresztül áramlik be a történetbe, aki a két rész határán, egy bibliai fordulattal látványosan kilép a realizmus keretei közül. Hatalmas térbeli és időbeli utazással felkerekedik, hogy megtalálja Tancredit, újjászületése viszont a régi ismerőseit sem hagyja hidegen. Tisztelni kezdik őt, és nem egyértelmű, hogy mi miből következik: újkeletű hatalma váltja ki a környezete megbecsülését, vagy az emberséges fogadtatás miatt lesz erősebb? Vagy minden csodás elem csak káprázat, véletlen, humbug? Ki bolond, és ki józan? A szent és a farkas, akárcsak egy Gilliam-film, végig homályban hagyja, hogy mi a valóság, és ha valami nem valós, arra mi a magyarázat.

Az első rész romantikus környezetébe beszűrődik a rögvalóság, a második rész szürke mindennapjaiba pedig a csodák.

Alice Rohrwacher filmje tele van ötlettel – talán kissé túlságosan is tele. De legalább akar valamit, mégpedig mesélni, ami igencsak ritka erény volt a cannes-i versenyprogramban. A fesztivál „saját nevelésű” művésze (már első nagyjátékfilmje, a Corpo Celeste is itt mutatkozott be, a Csodák pedig a Zsűri Nagydíját is elnyerte) ezúttal a legjobb forgatókönyv megosztott díjára volt érdemes, tökéletesen megérdemelten, hiszen A szent és a farkas maradandó élmény. Túlcsorduló, gondolatébresztő, szórakoztató és izgalmas mese; egyedi, kevert hang a szélsőségek világában.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás. Újságíróként dolgozik több médiumnál. A Papírfény rovatot vezeti. gyongyosililla@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..