Fesztivál Fókuszban

Cannes 2018: Leprások, sztárok, kordonok és spagettiwestern a plázson

A Filmtekercs.hu negyedszer, de mi először tudósítunk a cannes-i filmfesztiválról. Így telt az első napunk.

Sztorik

A vörös szőnyeg

Cannes és a filmfesztiválja minden szempontból lehengerlő, mégis ami a legerősebb élmény számomra, az a vörös szőnyeg. Később még lesz szó róla, hogy az esti vetítésekre csak flancos ruhákban lehet bemenni, ezért délután 6-tól az egy négyzetméterre eső szmokingos/nagyestélyis nézők száma magasabb, mint szállodaárak a fesztivál ideje alatt (pedig az a csillagokig elszáll). Aztán egyszer csak ez a sok elegáns vendég elkezd beszállingózni a nagyterembe, a két oldalt pódiumon álló fotósok pedig elkezdik kattogtatni a fényképezőgépeiket. A hangulat leírhatatlan. Teljesen megbabonázott a csillogás, a sikongatás, a vaku, a közben dübörgő lendületes popzene, a profi hostessek, az elegancia és a varázs, még akkor is, ha emiatt mindent ellepnek a kordonok, és lényegében nem lehet haladni ettől fogva a Croisette-en. (Tóth Nándor Tamás)

Sztárok

Cannes-ban olyan sok híresség bukkan fel a legváratlanabb helyeken is, hogy csak az nem találkozik velük, aki nem is szeretne. Mi A megálló, a Creed – Apollo fia és a Fekete párduc rendezőjébe, Ryan Cooglerbe futottunk bele békés piknikezés-szendvicsezés közben. A fiatal tehetség egy nyilvános beszélgetésre érkezett (rajta kívül Christopher Nolan, John Travolta és Gary Oldman ad még ilyen randevút). A vörös szőnyeg felől hallatszó kiáltozásra figyeltünk fel, majd három lépés séta után már a rendezővel néztünk farkasszemet. Coogler türelmesen fotózkodott a hátsó bejáratnál, mielőtt besurrant a fesztiválpalotába. (Gyöngyösi Lilla)

Filmek

Yomeddine

Rögtön fejest ugrottunk a lecsóba ezzel az egyiptomi leprás road movie-val. Szokták mondani Cannes-ról, hogy köldöknézgető, nos a Yomeddine minden, csak az nem. És mégis át lehet érezni, és mégis van érdemi tanulsága a saját életünkre is – ez az, amire a legkevésbé számítottam egy leprásokról szóló filmben. Pedig összességében nincs benne semmi különleges, egyszerűen csak használja a road movie-k és az amerikai indie-filmek műfaji elemeit. Tényleg van benne humor (az árva kissrácot Obamának hívják), van benne dráma, és igen, van benne életigenlés. Soha rosszabb kezdést! Kritika hamarosan! (Tóth Nándor Tamás)

Kilátás a kecóból #cannes2018 #cannes #cotedazure

A post shared by Gyöngyösi Lilla (@gyolilla) on

Wildlife

Másodikként a Kritikusok Hetén szereplő Wildlife-ot láttuk, ami előzetesen az egyik legjobban várt filmünk volt. Paul Dano első rendezése, főszerepben Carery Mulligannel és Jake Gyllenhaallal egy család széthullásáról szól, miután az apuka veszélyes munkát vállal a montanai hegyekben. Nos, a film könnyes dráma vagy túlélőhorror helyett gendermelodrámának bizonyult, hiszen a fő konfliktust az apa távozásával öntudatra ébredő, majd a családtól egyre távolabb kerülő, függetlenedő anya támasztotta – volna, ha Dano nem lassította volna az érdektelenségig a filmjét. Legalább húsz percet sikerült is belőle átaludnom, de tökéletesen követhető volt a cselekmény akkor is, amikor magamhoz tértem. Kritika hamarosan a kollégától, aki nem aludt be rajta. (Gyöngyösi Lilla)

A szakértő (1969)

Cannes-ban az esti vetítésekre a férfiak csak szmokingban, a nők pedig csak magassarkúban és estélyiben mehetnek be – nos, nálunk egyik sincs, úgyhogy az első este gyorsan elengedtük a patinás vetítéseket, és helyette lementünk a strandra megnézni a plázson egy 1969-es olasz spagettiwesternt. A szakértő valahogy mindkettőnknek kimaradt, nekem mondjuk az egész műfaj (nem is írok kritikákat westernekről), ezért számomra egészen újnak hatott ez a csaknem 50 éves, de a fesztiválra 4K-ban restaurált film.

Lehet, hogy csak a közeg miatt, de megdöbbentően jó élmény volt a film. Úgy tudta tartani a műfaji jegyeket, hogy közben egyáltalán nem vált egysíkúvá, sőt képes volt árnyalni a különböző társadalmi csoportokat. Az viszont már a fáradságomról mond el valamit (hajnali 4-kor keltünk csütörtökön), hogy a főhős cowboy nevén lovagoltam a legtöbbet, a fickót ugyanis Hud-nek (ejtsd franciásan: Öd) hívták, ami rengeteg elképesztően fáradt szóviccre adott nekem lehetőséget. (Tóth Nándor Tamás)

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..