Kritika

Jelenlét – Ferenc pápa: Egy hiteles ember

Alig öt évvel megválasztása után Wim Wenders dokumentumfilmet készített Ferenc pápáról, a Pope Francis – A Man of His Word pedig messze több katolikus kinyilatkoztatásnál.

Wim Wenders utóbbi húsz évén végigtekintve meggyőződésem, hogy az egyik legfontosabb európai rendezőnek inkább dokumentumfilmeket kellene forgatnia, mint játékfilmeket. Míg a Buena Vista Social Club, a Pina és A föld sója óriási hatású, nagyon emlékezetes dokumentumfilmek, frissebb játékfilmjeinek címét valószínűleg csak a legnagyobb rajongók tudnák felidézni. Az itthon hamarosan moziba kerülő Merülés a szerelembe (Submergence) is inkább csak érdekes kísérlet, klasszikus fesztiválfilm, mint élvezetes alkotás. Ezzel szemben a Cannes-ban versenyen kívül bemutatott Pope Francis – A Man of His Word a dokumentumfilmjeitől megszokott témaérzékenységet és mély tartalmat, sallangmentességet és lendületes, könnyen befogadható stílust ismétli meg.

Wenders minden alanyából kihozza a legtöbbet, izgalmas egyéniségnek mutatja be őket és kuriózumnak a tevékenységüket. Az említett dokumentumfilmjei ezért amellett, hogy konzerváltak, sztárrá is tettek: az idős kubai zenészek a Buena Vista Social Club miatt lettek világhírűek, Sebastiao Salgado budapesti kiállításán pedig nem biztos, hogy sorok kígyóztak volna a Műcsarnokban A föld sója nélkül. Kérdés, hogy Ferenc pápának szüksége van-e reklámra? Úgy tűnik, a Szentszék szerint igen,

ugyanis ők kérték fel Wenderst a filmre, egyúttal szabad kezet adva neki a feldolgozás módjában és kivitelezésében.

A Ferenc pápa iránti érdeklődést mutatja, hogy 2013-as beiktatása óta már több játékfilm és dokumentumfilm készült róla, egyet közülük itthon is bemutattak. A Pope Francis – A Man of His Word látszólag nem lép túl ezeken, hiszen filmnyelvileg konzervatív alkotás, maga Wenders egyenesen antifilmnek nevezi cannes-i interjújában. A rendező A föld sójával ellentétben most teljesen háttérbe vonul, csak leülteti a pápát egy székre, és hagyja, hogy meséljen spanyolul, csillogó szemmel. Emellett az utazásaiból vág össze jellegzetes pillanatokat, amelyek során természeti katasztrófák helyszíneit, börtönöket, menekülttáborokat, az amerikai Kongresszust vagy éppen más vallási vezetőket látogat meg. Ferenc pápának viszont van elég karizmája ahhoz, hogy ilyen puritán körülmények között is megtörténjen a csoda:

a Pope Francis egyszerűségében is lebilincselő, hiszen a világ legfontosabb kérdésein megy végig, miközben a válaszokat sem spórolja meg.

A film kiindulópontja a pápa névválasztása, amellyel Assisi Szent Ferenc örökségéhez tért vissza. Nevéből fakadóan Ferenc pápa programja a szegénység, a természet tisztelete és a vallások közötti béke pillérjeire épül, így a film is ennek a programnak a megvalósítását követi. Mint Wenders nyilatkozta, éppen a pápa felvállalt szegénysége indította arra, hogy a filmje is szegény film legyen – hiszen így hiteles. A Pope Francis legnagyobb eredménye, hogy képes a maga jelentőségében, folyamatában bemutatni a pápa munkásságát, a reformjainak fontosságát. Azaz a filmnek köszönhetően végre egyben láthatjuk az egész képet, hiszen a darabkák könnyen elsikkadnak a napi hírek káoszában. Az ökológia, a család, a munka, a boldogság témáit érintve még olyan kényes kérdések is szóba kerülnek, mint a pedofil papok, a melegek vagy a teremtéstörténet. A pápa pedig mindenre őszintén és részletesen válaszol a tőle megszokott humorral, hétköznapi hasonlatokkal tűzdelve.

Sőt, még arra is kapunk elfogadható választ, hogy miért engedi meg Isten a rosszat a világban.

A Pope Francis – A Man of His Word meglehetősen kilógott a sokszínűségében is liberális cannes-i programból, hiszen tagadhatatlanul a pápáról szól, aki a katolikus értékrendet képviseli. De láthatóan erre hatalmas igény volt: az első fesztiválvetítésen akkora volt az érdeklődés, hogy óriási embertömeggel együtt kint ragadtam. Ferenc pápa ugyanis messze több egy katolikus vezetőnél, olyan tényező, akire érdemes és kell is figyelni. Ennek megfelelően a film is túlmutat a valláson, inkább egy általános moralitást prédikál, ami ma nagyon hiányzik a világból. Ki nem mondott kérdésként persze végig ott lebeg, hogy Ferenc pápa tevékenysége mire elég? Mint a cím is mutatja, a pápa fegyvere mindössze a jelenléte és a szavai, amikhez ő hiába tartja magát, ha azok, akik tehetnének is valamit, nem hallják meg őket. A Pope Francis – A Man of His Word legfontosabb üzenete viszont az, hogy mindenki tud valamit tenni. Mégpedig Assisi Szent Ferenc példáját követve egy kicsit szegényebben, odafigyelőbben, nyitottabban élni.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com