Fesztivál Fókuszban

Cannes 2019: Igazságot! – Les Misérables

1995-ben Mathieu Kassovitz A gyűlölet című filmje sokkolta a cannes-i fesztivál közönségét, idén legalább olyan erővel rázta meg őket Ladj Ly Les Misérables-ja. Ez a film is Párizs északkeleti, szegény, második-harmadik generációs bevándorlók lakta külvárosában játszódik, ám más nézőpontból és filmes eszközökkel vizsgálódik, mint A gyűlölet.

Bár mindkét film lakótelepi  környezetet mutat be, A gyűlölet esztétikus és esztétizáló fekete-fehér, igényesen komponált képkockáihoz képest Ladj Ly nem kevésbé szép, de színes, kézikamerás felvételekkel dolgozik, dokumentarista stílusú filmet készít. Átvitt értelemben sem történik semmi feketén-fehéren benne: a törvény képviselői vagy a hamis márkákkal piacoló polgármester szürke zónában mozognak.

Montfermeilben háromfős rendőrcsoport járőrözik. Két régi taghoz, a nagyszájú, „rózsaszín malacként” emlegetett Chrishez (Alexis Manenti) és a magas, hallgatag fekete, Gwadához (Djebril Zonga) csatlakozik a vidékről fölkerült újonc, Stéphane (Damien Bonnard). A bűnözésellenes brigád (Brigade Anti-Criminelle), ahogy magukat hívják, az általános rendfenntartással hivatott foglalkozni, a helyi ellentétek rendezésével. Ám ebben a tekintélyen, erőfitogtatáson alapuló közösségben, mint a montfermeili lakótelep, nemcsak félelmetesként akarnak feltűnni, hanem feljogosítva érzik magukat a megengedett eszközök átlépésére. Anyagi (pl. egy füvező lány telefonját összetörni) és testi kárt (rálőni valakire) is mernek okozni.

A Les Misérables tehát a rendőri túlkapások ellen emel szót.

A történet első részében értesülünk egy lopásról, és a rendőrök a helyi polgármesterrel együtt megpróbálják kideríteni, hogy ki tette. Amikor nyomra bukkannak, üldözőbe veszik a tettest, egy 10-12 éves menekült kisfiút, ám az üldözés közben egyiküknél elszakad a cérna, és indokolatlanul megsebesíti a gyereket. A jelenetet egy másik kissrác felveszi egy drónnal. Innen indul a második szál, amikor is a rendőrök megpróbálják megszerezni ezt a felvételt, hogy biztosan eltussolhassák a tettüket elhanyagolva azt az alapvető kötelezettségüket, hogy a kisfiú sérülését leápolják. A két rész hangulatában is eltér: az első humorral fűszerezett társadalomrajz, a második komorabb lesz, hosszabb üldözési és akciójelenetek tarkítják.

Ladj Ly saját élményéből született ez a film. 2005-ben ő volt az a fiatal videós, aki a filmbeli fiúval ellentétben huszonévesként a külvárosi lázadások idején felvett egy rendőri akciót. Ennek nyomán el is ítélték a hatalmukkal visszaélő rendőröket. Ez a film viszont más forgatókönyvet követ.

A rendőrök eltüntethetnek minden nyomot, de a kilátástalan, rossz sorban élő, elhanyagolt gyerekek elemi dühét sem ők, sem más nem képes elfojtani.

Nem megengedhető, nem tartható a módszer, ahogy ezek a rendőrök, ez a társadalom kezeli a kérdést.

Erre hívja fel a figyelmet a filmet záró Victor Hugo-idézet is a címet adó A nyomorultakból: „Jegyezzék meg maguknak, barátaim, nincsenek sem rossz növények, sem rossz emberek. Csak rossz gazdák vannak.” („Mes amis, retenez ceci, il n’y a ni mauvaises herbes ni mauvais hommes. Il n’y a que de mauvais cultivateurs.”  Éber László és Csillay Kálmán fordítása a MEK-en.) Ahogy a romantikus irodalom klasszikusa is írja – bár Hugónál konkrétan a gazdálkodás, a csalán felhasználása köré épül a parabola –, az emberek alapvetően nem jók vagy rosszak, a társadalom adta lehetőségek és a környezetük jó vagy rossz nevelése határozza meg, milyen útra térnek. A három rendőrből egyedül az újonc képviseli a Victor Hugo sugallta emberséges hozzáállást. Ám a film nyitva hagyja a kérdést, hogy egy ember tettei mekkora hatást érhetnek el.

Maga a film viszont biztos, hogy nem marad szó nélkül, ugyanis árnyaltan mutatja be a kerület összetett viszonyait és életét. A változatos szereplőket: a helyi nagyfőnök polgármestert, a muzulmán testvéreket, akik az imám uzsonnájára hívják a gyerekeket, a megtért drogkereskedőt, aki gyorséttermet vezet, a vándorcirkusz indulatos artistáit, a keménykedő rendőrbrigádot, valamint a napjaikat az utcán töltő gyerekcsapatot.

Ahogy a rendező mondja egy interjúban, ők „már húsz éve sárgamellényesek,” a társadalom figyelmétől és segítségétől távol, nehéz körülmények között élnek.

Lady Ly nemcsak első nagyjátékfilmjével akar tenni a marginalizált társadalmi csoportokért, hanem filmes oktatóként is. Hogy elkössük a szálakat, az elsőfilmes rendező egy filmes csoport tagja, a Kourtrajmé közösségé. Ez a kollektíva Mathieu Kassovitz filmje nyomán jött létre 1996-ban Montfermeilben, és azóta is ott működik. Tavaly ingyenes filmkészítői képzést indítottak, ahol Ladj Ly is tanít. Olyan fiatalok is tanulhatnak ott így, akik amúgy nem engedhetnék meg maguknak a fizetős képzéseket. Az iskola által a szakmában nélkülözhetetlen dologhoz, kapcsolatokhoz is jutnak.

Ilyen rövid időtávból még nehéz eldönteni, mekkora a Les Misérables filmtörténeti értéke. Az viszont bizonyos, hogy kivitelezésében, mondanivalójában is erős filmet láthattunk, amelyet a cannes-i fesztiválon a zsűri díjával jutalmaztak.

Szatmári Zsófi

Szatmári Zsófi

Szatmári Zsófia francia főszakot és film minort végzett az ELTE-n, majd francia irodalom mesterszakot a Sorbonne-on. Specializácója a szerzői film, érdekli pedig a film és az irodalom viszonya, a filmek kapcsán felmerülő nyelvi és fordítási kérdések. Az Interjú rovatot szerkeszti. szatmarizsofi@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..