Magazin

Cinefest 2015: Homárként is jobb, mint egyedül – A homár

a-homár

A homár (The Lobster), az utóbbi évek legparádésabb társadalmi szatírája, azzal a gondolattal játszik el, hogy a jövőben senki nem lehet egyedülálló. A görög Yorgos Lanthimos széles közönségnek befogadható és szórakoztató filmet készített, arról mennyire hülye a társadalom és mennyire hülye tud lenni, aki szerelmes.

A homár alapötlete, annyira szellemes és eredeti, hogy még úgy is az év kiemelkedő teljesítményének számít, ha nem is egészen tökéletes. Yorgos Lanthimos és Efthymis Filippou forgatókönyvíró által teremtett, fokozatosan felépülő világban, a közeljövőben az egyedülállóság büntetendő. A rendszert pedig úgy tartják fent, hogy a szingliket erőszakkal elegáns szállodákba viszik, és akinek 45 napon belül nem lesz társa a párkereső rituálék során, azt állattá változtatják.

lobster5

A rendező korábbi munkáihoz (az Oscar-jelölt Kutyafog, Alpok) hasonlóan egy elvont modellen keresztül szemléltet egy nagyobb társadalmi jelenséget, de most még a szokásosnál is abszurdabb a szituáció és pont ettől lesz kegyetlenül vicces. A homár egy Buñuel-t is megszégyenítő szatíraként indul a modern kapcsolatfüggőségről, képmutatásról és a mindannyiunk életét meghatározó társadalmi normákról. Csakúgy, mint a Kutyafogban, az embert gyermekké, sőt állattá alacsonyítják le, hiszen az nem számít teljes értékű individumnak, aki egyedül van. A szinglik bénultsága szó szerint is értendő, ugyanis csak az egyik kezüket használhatják, a másikat megbilincselik, jelezve, hogy magányosan életképtelenek.

A hotel személyzete pedig idomít – például a rossz viselkedésért a pirítóba tett kéz a büntetés – és csak a programozott érzelmeknek adnak helyet. Mindenki összefüggés nélkül, tőmondatokban kommunikál, a lakók (Colin Farrel, Ben Whishaw, John C. Reilly és Angeliki Papouli) érintkezései rutinszerűvé válnak. Ez a gépies beszédmód számtalan poén forrása, és Lanthimos a fizikai humorhoz is nagyszerűen ért. Ismeri és kihasználja a filmi elbeszélés sajátosságait.

lobster1

Hiába az absztrakció, A homárban a saját érzelmi világunkra is ráismerünk. Hangnemváltás történik a film második felében, amikor David csatlakozik a „Magányosokhoz”, az erdőben bujkáló ellenállókhoz, akik a párkapcsolatot tiltják. Itt közte és Rachel Weisz karaktere között szerelem bontakozik ki és Lanthimos a szerelem hülye logikátlanságára kérdez rá. Arra, hogy mennyire felszínes jegyek alapján keresünk párt, néhány közös érdeklődés miatt már sorsszerűséget vélünk felfedezni, csak hogy elkerüljük a magányt és a többség lesajnáló megvetését. Mennyire képesek az emberek megjátszani magukat, mert meg akarnak felelni a másik által elképzelt ideáknak.

thelobster

Yorgos Lanthimos részéről A homár egyértelmű nyitás a széles közönség felé, ezért is érthetetlen, a film miért nem kerül majd országos forgalmazásba, hiszen a Cinefesten kívül is bármikor újranéznénk és nem csak azért mert valószínűleg jó pár poénról lemaradtunk. Azzal, hogy láthatólag egyik félnek sincs igaza, és a viszonyok csak szemléltetve vannak, a film széles értelmezési lehetőséget nyújt. Legyen szó a nő-férfi szerepmodellekről, vagy a hagyományosnak nevezett életmódról, amit sokakra ráerőltet a környezete, hiába nem érzi benne kényelmesen magát. Inkább csak arra lehet rájönni, hogy minden párkapcsolat egyedi, megismételhetetlen és mindenkire más szabályok vonatkoznak.

Bartal Dóra

Bartal Dóra az ELTE anglisztika alapszakán és filmelmélet és filmtörténet mesterszakán végzett. Szakdolgozatait gender és populáris film témakörében írta, ezen kívül dokumetumfilmekkel foglalkozik. Specializációja a coming-of-age film és a fesztiválok. 2014 óta foglalkozik írással, szerkesztéssel és filmfordítással.