Magazin

Dokuválogatás az EuShortson – De tényleg

A hétfő második felvonásaként hat rövid doku következett, egytől-egyig különleges, nem hétköznapi főhősökkel.

A blokkot Johan Kramer Viszlát Super 8 című kisfilmje nyitotta, ami a rendező tisztelgése a világ legszebb színeit nyújtó nyersanyaga előtt. Van valami varázslat abban, ahogy a film váltogatja a családi gyűjteményből előbányászott archív felvételeket a jelenben forgatott képekkel, ahogy a huszon-valamennyi kisgyerek a kamerába nézve int búcsút a Kodachromenak. A zene, a képek, a szándék együtt teszik különlegessé ezt a rövid, alig öt perces darabot, ami személyessége és az ebből fakadó érzékisége miatt méltó főhajtás egy, a családi pillanatokat évtizedeken keresztül megörökítő technika előtt.

Egy homoszexuális családapa a Családi ügy főszereplője, aki az összetartó kapocs egy, a konvencióktól jócskán eltérő famíliában. A film az ő életét állítja a középpontba, kiegészítve azt a családtagok elbeszéléseivel, melynek eredményeképp egy őrült és izgalmas figurát ismerünk meg röpke fél óra leforgása alatt. Bár a film szinte folyamatosan beszélő fejekből építkezik, a különböző hajmeresztő sztorik és az előadásmód mégsem hagyja, hogy egy percig is unatkozzunk rajta – inkább próbáljuk magunkat a főszereplő extrém figura helyébe képzelni.

Mindössze tíz éves, de már meglehetősen rutinosan mozog a vágóhídon az Apja fia főhőse, aki – mint azt a cím is sejteti – a családi hagyományt folytatva hentesnek készül. A film kőkemény naturalizmussal ábrázolja az állatok feldolgozását, mégsem mondanám, hogy a vér és a nyers hús látványa az undor irányába vitte volna el a filmet – persze gyengébb idegzetűeknek, vegetáriánusoknak és állatvédőknek nem ajánlott. Aki pedig bírja a hasonlóan nyers képi ábrázolású dokukat, annak érdekes azt látni, mennyire otthon tudja érezni magát egy ilyen fiatal kissrác a lógó húsok és ötvenes, tapasztalt hentesek között.

A Ma Bar az a film, amiről érdemben nem tudok sok mindent mondani, tekintve, hogy tolmácsgép és felirat nélkül igen bajosan boldogultam a jó kis skót akcentussal. Maga a film egy hetvenen felüli súlyemelő bácsikát mutat be és kísér el egy versenyre, illeszkedve így az idős sportolókat bemutató dokudivatba, ld. A Verzió-díjas Az ősz aranya.

A voyeur tekintet áll a Mozdulatlanul középpontjában, ám egy meglehetősen tragikus színezetben. Janist saját barátja szögezte az ágyhoz, mikor kábítószeres állapotában kitörte szerelme nyakát, aki így nyaktól lefelé lebénult, és azóta a házában és környékén felszerelt kamerák képei jelentik neki a mindennapokat. Megfigyelni és megfigyelve lenni – ez az önmagában is izgalmas kettősség teljesen új értelmet nyer egy olyan lány esetében, akinek ez maradt az egyetlen szórakozási lehetősége az életben. Megrendítő film egy megrendítő sorsról.

Utolsó darabnak tartogatták a szervezők azt a filmet, amitől a blokk 18-as karikát kapott: a Szeretve főszereplői ugyanis nem puszta háziállatként vagy barátként tekintenek kutyáikra, hanem szexuális életüket is velük élik meg. A zoofília ilyen szintű bemutatása kockázatos vállalkozás, de pont ettől vált ez a film a blokk, és meg merem kockáztatni, hogy az egész fesztivál legkeményebb, legkiborítóbb darabjává. Az EuShorts pedig attól válik igazán kiemelkedő fesztivállá nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is, hogy van mersze a néző arcába nyomni az ilyen, a konvencionálistól merőben eltérő filmeket is.

Zsély Csilla

2007 szeptemberétől koptatom az ELTE-BTK filmes tanszékének padjait, és mint minden rendes bölcsész, én is igyekszem mindig (legalább) két lábbal a föld felett járni. Habár a filmezés gyakorlati oldala mindig is jobban foglalkoztatott (az amatőr filmkezdeményezéseket mostanra már szerencsére leváltották a kiforrottabb művek), 2009 őszén egy szép napon mégis az írásra adtam a fejem, és megpályáztam egy helyet az akkor épp munkaerő-frissítésen munkálkodó Filmtekercsnél. Azt pedig, hogy a filmezés és az arról való írás milyen békésen megfér egymás mellett, mi sem bizonyítja jobban, minthogy újabban már szorgosan igyekszem elsajátítani a sajtóakkreditációk minden csínját-bínját, mint a fesztivál rovat vezetője.

Filmek: Az animációs filmek iránti már-már beteges rajongásom talán életem első moziélményére, a Toy Story 1996-os megtekintésére vezethető vissza, a forma iránti lelkesedésem azóta töretlen, és újabban egy animációs blog elindításához vezetett. Egyébként nagyjából mindenevő vagyok, bár szívszaggató melodrámák, kaszabolós horrorok és zombifilmek kerüljenek. Abszolút kedvencként Tim Burtont említeném, A majmok bolygója kivételével.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com