A finnek nem éppen életvidámságukról híresek, így az áprilisi tél idején kezdjük is sejteni, mi lehet ennek az oka. Aku Louhimies történetének szereplőinek azért a rossz időnél alaposabb indokuk is van a busongásra: a Fekete golyó kőkemény film a függőségről, a családon belüli erőszakról, a dominanciáról és az alárendeltségről.
A film Marko Kilpi 2012-ben Savonia irodalmi díjat nyert Elävien kirjoihin című regénye alapján készült. A történet szerint Pike (Jessica Grabowsky), az egykori drogos lány most szabadult a börtönből 8 hónapos kislányával. Szeretne új életet kezdeni, de Lalli (Eero Aho), a kicsi apja, nem engedi, hogy múltjától eltávolodjon. Elias (Pirkka-Pekka Petelius), a rendőrségi drogcsoport nyomozója szeretné megmenteni a lányt, míg társa, Olli (Mikko Leppilampi) csak azon fáradozik, hogy végre felgöngyölítse az egyre több áldozatot szedő új drog körüli ügyet.
Aku Louhimies filmje annak ellenére, hogy igen lassan csordogál, egy percre sem veszti el a néző figyelmét. Hihetetlen feszültség süt a vászonról, mely elsősorban a remek színészi játéknak köszönhető. Jessica Grabowsky finom rezdülésekkel kelti életre a szerelme és gyermeke iránti kötelessége között örlődő nőt, de minden szereplő rendkívül hitelesen alakítja a rászabott karaktert. A feszültségkeltés eszköze a nézőpontok gyakori váltogatása is. Nemcsak a szereplők között kapcsolgatunk, de a lencse is változik állandóan, amin keresztül rájuk nézünk: hol egy ipari kamera, hol egy klipszerű flashback, hol egy távoli kivágat, mintha valaki kukkolná hőseinket. Mika Orasmaa operatőr rendkívül izgalmas képi megoldásokat használ – sajnos kicsit túl sokfélét is. Nem igazán tiszta a koncepció, gyakran tűnik öncélúnak a stílusok váltogatása. Ugyancsak nem teljesen világos, ki is a film főszereplője. Igazából egyik szereplőről sem tudunk meg eleget, ráadásul aránytalan is az egyes karakterek szerepeltetése a film különböző részeiben. A történet kezdetén sokat többet követjük Ollit, várjuk, hogy kiderül, mi is a múltját beárnyékoló tragédia, de nemcsak ez nem derül ki, az események alakulásában játszott szerepe sem igazán tiszta. Aránytalansági gondok vannak a film végével is. Feleslegesen hosszú a lezárás, és a film egészének nyersességéhez képest indokolatlanul édeskés is – ráadásul az egyik szál váratlan heppiendje tökéletesen előkészítetlen is.
Vannak gondok Aku Louhimies filmjével, de sokkal több az erénye. A különleges hangulat és az erős színészi játék mellett mindenképpen fontos kiemelni a Fekete golyó gondolatiságát is. A filmben az egyes szereplők közötti erőviszonyok, az alá-fölé rendeltség, a lelki és fizikai terror kérdései ezer oldalról villanak fel. A szerelem együtt kell járjon a birtoklással? A vérségi kötelék feloldoz a fizikai erőszak bűne alól? S bár a válaszok elméletileg egyértelműek, a film nagyon érzékletesen mutatja be, hogy bizony a gyakorlatban közel sem olyan egyszerű nemet mondani még ott sem, ahol már minden határ áthágatott – de lehetséges, még azok számára is, akiknek látszólag semmi reménye.