Kritika

Nem vagytok a magatokéi – Egy lépéssel az angyalok mögött

Egy lépéssel az angyalok mögött

Gabriel, a szemináriumba bekerült fiatal fiú szép lassan veszíti el illúzióit, mialatt az iskolai szabályok közepette saját lábára próbál állni. Daniel Sandu első rendezése, az Egy lépéssel az angyalok mögött megkapó képekkel és erős személyességgel él.

Ha tudod, ne mondd el! Ha elmondod, ne írd le! Ha leírod, ne írd alá! Ha aláírod, ne csodálkozz!” – hangzik el az ortodox szeminárium osztályfőnökétől a szentencia, ami alapvetően meg kell, hogy határozza a papnövendékek hatalomhoz való viszonyát. Ugyanakkor a történet ennél jóval általánosabb. Nem zárható a szeminárium falai közé, nem akar vallási példázat lenni, az Egy lépéssel az angyalok mögött a mindenki által ismert diáklázadás eszköztárát használja fel, meglehetősen frissen tálalva, nem ismételve a korábbi köröket.

Mert a diáklázadás mint toposz kis híján egyidős a modern film történetével. Az ízig-vérig ’68-as Ha…-tól kezdve a Megáll az időÉljenek a hülyék, ne legyen semmi!” felkiáltásán át Bertolucci szerelmi háromszögéig az Álmodozókban, mind valahol a rendszer határait feszegeti. „Aki kérdez, az faggat, mert őt is faggatják. Ne jelentkezz, ne szólj soha feleslegesen!” – hangzik el Gothár Péter filmjének egyik kulcsmondata, és nem is vagyunk már messze az egymás megfigyelésére beállított, fiatal román fiúktól.

Gabrielt (Stefan Iancu), az elsőéves szeminaristát először az idősebb diákok kezdik tesztelni. Az egymásban való bizalom vagy éppen annak hiánya már ott megjelenik, amikor az egyik felsőbb éves a hídra felmászva bizalmába fogadja Gabrielt, hogy utána lelökje onnan a vízbe. Mindez talán felnőtté válásának első lépcsőfoka is lehet. Vajon mi az, amit itt, a gyerek- és felnőttkor határán el kell viselni, meg kell tenni, hogy magad lehess? „Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?” – értelmezi kissé sajátosan Szent Pál levelét a vezető paptanár. Az idősebb fiúk persze csak az első lépés, az igazi meccseket az osztályfőnökkel, Pater Ivannal (Vlad Ivanov) kell megvívni,

aki módszeresen állítja szembe egymással a fiúkat. Eszközei kissé hajaznak a totalitárius titkosszolgálatokhoz.

A zárt közegű coming-of-age történet valószínűleg nem mentes az önéletrajzi elemektől, ha másban nem, a felnőtté válás nehézségeiben és a hatalomhoz való viszony érzésében mindenképpen. A fiatal rendező, Daniel Sandu maga is eltöltött néhány évet a szemináriumban, és a film ideje is nagyjából arra a korszakra esik, amikor ő volt tinédzserkora végén. Konkrét évszám nem derül ki, de az egyik fiú pólóján szereplő Kurt Cobain 1994-ben már meghalt, a fiatalok azonban még a telefonfülke előtt ismerkednek. Talán ez az önéletrajzi indíttatás teszi ilyen érzelemdússá és vizuálisan is széppé ezt a történetet.

Egy lépéssel az angyalok mögött

Mert hogy ez a film – hiába fogalmaz meg általános tapasztalatokat egyénről és hatalomról – személyessége miatt tud kiemelkedni a lázadó, rendszerek ellen tiltakozó alkotások közül. Mert amíg a fentebbi példák inkább társadalmi szinten tudtak üzenni – lám, ez vár az emberre, ha szembekerül a hatalommal –, addig itt minden mozgatórugó sokkal inkább a főszereplő saját motivációiról szól. Az elsősként – és szemüvegesen – a rendszerbe kerülő fiatal fiú szép lassan veszíti el az igazságosság és az egyenlőség illúzióját. Rájön, hogy a legjobb, ha ő maga áll élre. Mindezt egy zárt közeg a saját szabályokkal rendkívüli kontúrosan tudja megmutatni. Az Iskola a határon belső törvényei is visszaköszönnek ott, ahol ennyi tizensok éves fiú jelöli ki a saját és egymás határait.

Az Egy lépéssel az angyalok mögött tele van személyes jelenetekkel, mintha valakik összeültek volna egy érettségi találkozón nosztalgiázni. Ilyen a szemináriumban pénzért árusított ismerkedési hirdetések sztorija, a különböző lerészegedésig tartó bulik, vagy ahogy kerítésen innen hajszolják a túloldalon álló csajokat. Mind a férfivá válás látható jelei, aminek legeklatánsabb szimbóluma Gabriel film közepén kettétört szemüvege. A családi hagyományokból hozott jófiú imidzs végleges elhagyása. Ezek a külső jegyek azonban csak a felszín. Sokkal mélyebb és a film lényegét érintő változás az egymáshoz való viszony, a vezető pozíció betöltése, és persze az, ahogy ezt a paptanár a maga módján igazítja.

Az Egy lépéssel az angyalok mögött merőben elüt az elmúlt másfél-két évtizedben jól megismert hiperrealista, száraz képekkel operáló, szövegközpontú román történetektől.

Képei gyakran törekednek a szépségre; George Dascalescu operatőr a visszaemlékezéseknek megfelelően gyakran használja a gégenfényt, ami különösen jól mutat például a szentélyben játszódó jelenetekben. Többször is beviszi a film főszereplőjét az oltár mögé, ahol a megvilágítás plusz érzelmi töltetet ad a karakterhez. De ilyen, eddig ritkán használt eszközök a gyakran klipszerű vágások és zenés jelenetek, amik friss, újszerű nyelvezetet adnak az egész filmnek.

A legjobb azonban talán a két főszereplőt játszó színész. Stefan Iancu még csak 21 éves, de már gyerekként forgatott Cristian Mungiuval. Ebben a filmben látszik a jó színészvezetés, arcának rezdüléseit is jól követi a kamera. Gabriel karaktere hálás szerep, amit ki tud használni. Még jobban viszi a filmet azonban Vlad Ivanov. Az utálni való paptanár számos fordulatban különböző arcát mutatja. A román filmszínészet egyik nemzetközileg is ismert tagja képes ennek a komplex karakternek eljátszására. Ivanov számos meghatározó román filmben játszott fontos szerepet (4 hónap, 3 hét, 2 nap, Szerelmem Ana, Érettségi), ahogy külföldön is keresett színész. A Toni Erdmann mellett idén például két magyar produkcióban, a Napszálltában és a Tegnapban is komoly részt vállalt. Egy újabb fejezet ez a mostani, amiben látszik, mi mindent bír megmutatni.

Az Egy lépéssel az angyalok mögött kétségtelenül a román filmművészet új oldalát mutatja meg a világnak. A korábbi nagy szerzői elődökhöz képest Sandut elkerülték az A-kategóriás fesztiválmeghívások. Ez azonban ne zavarjon senkit: egy komplex, erős, sajátos hangulatú, jól kézben tartott filmet kapunk. Filmtörténeti szempontból jelentős lesz-e? A komolyabb nemzetközi elismerés hiánya miatt valószínűleg csak odahaza. Ez azonban nem csökkenti értékeit.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.