Kritika

Colin Farrell Auliszban – Egy szent szarvas meggyilkolása

A homár rendezője, Yorgos Lanthimos ezúttal Euripidész drámáját dolgozta fel. Az ismét Colin Farrell főszereplésével készült, Egy szent szarvas meggyilkolása szarvast nyomokban sem tartalmaz, viszont annál több feszültséget, abszurdot és fekete humort kapunk a görög géniusztól.

Yorgos Lanthimos első angol nyelvű filmje, A homár világsikere után már egy szélesebb réteg számára is könnyedén felismerhetővé vált a rendező rendkívül sajátos filmnyelve, amelynek legjelentősebb eleme az abszurd és a fekete humor precíz adagolása.  Ezúttal Lanthimos és állandó írótársa, Efthymis Filippou nem egy különálló világot kreáltak sajátos törvényekkel és életmóddal, hanem egy már létező történetet ültettek át kortárs közegbe: Euripidész Iphigénia Auliszban című tragédiáját. A görög drámát a 17. században, Jean Racine is feldolgozta, az ő darabjából azonban hiányzik a deus ex machina, helyét a keresztény eszme, az isteni gondviselés veszi át.

A görög mitológia a történet alapjaként, illetve a címben is fellelhető, míg a kereszténység a film zenei világában jelenik meg.

[mks_pullquote align=”left” width=”300″ size=”24″ bg_color=”#A9A9A9″ txt_color=”#ffffff”]

Argosz a felhőkarcolók között – az Egy szent szarvas meggyilkolása mint mítoszadaptáció

Yorgos Lanthimos visszanyúl az ókori görög gyökerekhez, hogy az ember hatalom és mindenhatóság illúzióját a gyökereitől lerombolja az Egy szent szarvas meggyilkolása című filmben.

Tovább[/mks_pullquote]

Euripidész tragédiájában Artemisz istennő szent állata, egy szarvas megölése miatt bosszút áll Agamemnónon, melynek következtében a trójai háború elején a király hajóhada szélcsend miatt nem tud útnak indulni. Látnoka, Khalkász tanácsára Agamemnón a szigetre hívatja családját, hogy lányát, Iphigéniát kiengesztelésképpen feláldozza Artemisz oltárán. A lány végül rájön a hadvezérek tervére, s készen áll mártírhalált halni – Artemisz az utolsó pillanatban azonban szarvassá változtatja a testét, s Iphigénia megdicsőül.

Az Egy szent szarvas meggyilkolásának kortárs szereplői párhuzamba állíthatóak ókori görög megfelelőikkel: bár Colin Farrell karaktere, Steven a filmben nem hadvezér, mégis szívsebészként – akárcsak Agamemnón királyként – élet és halál ura; az önfeláldozásra kész Iphigéniát most Kimnek (Raffey Cassidy), a feleséget Annának (Nicole Kidman), a család harmadik, látszólag elhanyagolható tagját, Bobnak (Sunny Suljic) hívják. A Steven szárnyai alá vett fiú, Martin (Barry Keoghan) Artemisz és Khalkász egy személyben, nem mellesleg a film nyugtalanító hangulatának felelőse. Az Euripidész tragédiájában és Lanthimos filmjének csupán a címében felbukkanó szarvas itt Martin apját jelenti, aki Steven műtőasztalán halt meg egy évvel korábban.

A görög rendező azonban nem feledi a tragédia Racine-i múltját sem. Lanthimos maximalizálja a zene atmoszférateremtő funkcióját, azaz a hangsávot a történet hátborzongatóvá tételére használja. Emellett pedig egy plusz jelentéstartalommal ruházza fel a filmben felcsendülő dalok azon részét, amelyek nem a már-már kísérleti filmekhez köthető zajok-zörejeket idézik. Ezek a zenedarabok egytől egyig a keresztény kultúrához tartoznak, még specifikusabban nagy részük Jézus keresztre feszítését tematizáló oratóriumok. Hogy még az avatatlan fül számára is egyértelmű legyen a kereszténység megjelenése a hangsávban, Lanthimos egy kánonban énekelt karácsonyi dalt, a Carol of the Bellst (ami sosem hangzott még ennyire félelmetesen) énekelteti Kim kóruspróbáján – ahol a lány végül bénultan esik össze.

A vadászat istennőjének 21. századi helytartójaként áll ugyanis bosszút Martin, támadást intézve a szívsebész családja ellen, melynek első fázisa a bénulás (amelyet legkorábban a kisfiú, Bob tapasztal meg), s a folyamat halállal végződik – kivéve, ha Steven saját kezűleg áldozatot ajándékoz neki bocsánatkérés gyanánt.

Ez az egyszerű és profán premissza lassú kibontakozása okozza a suspense-t,

amely úgy fészkeli be magát egyre inkább a közönség szívébe, ahogy Martin a Murphy-család mindennapjaiba. A bosszúfilm a nézőkben generált ideges várakozást a zenével, a végletekig naturalisztikus képi megjelenítéssel (a film egy valós bypass-műtét lassan táguló szuperközelijével nyit) súlyosbítja, de ezzel egy időben finoman csepegtetett fekete humorral és a realisztikus ábrázolásmódba oltott abszurddal oldja fel. Párbeszédei A homár tőmondatokból és érzelemmentes hangsúlyokból álló dialógusát idézik, ahogyan a színészi játék is, amely mind a mimika, mind a gesztusok tekintetében minimalista.  A gyönyörűen fényképezett képek, a letisztult díszletek is a minimalizmust képviselik, hogy minél nagyobb teret engedjenek Yorgos Lanthimos géniuszának.

Az év legabszurdabb, de egyben legfélelmetesebb pszichothrillere az isteni gondviselést vagy a deus ex machinát nélkülözve egy megcsömörlött társadalmat mutat be, ahol az egyetlen természetfeletti(nek tűnő) hatalom forrása egy tinédzser fiú, aki viszont akár maga az ördög is lehetne. Az Egy szent szarvas meggyilkolása egyszerre borzaszt el és vonzza a tekinteted, nyugtalanít, miközben még többet akarsz, a két órás játékidő letelte után pedig egy részed a moziteremben marad.

A cikket a film hazai bemutatója kapcsán 2017. december 28-án frissítettük.

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.