Fesztivál Fókuszban

EIFF 2016: Godard Jancsóval karöltve Marienbadban járt Shakespeare-t szavalni – Macbeth Unhinged

macbeth Bármennyire is különlegesnek és érdekfeszítőnek tűnik a fenti szenárió, filmvászonra ültetve egyszerűen nem működik, mert túl sok. Angus Macfadyen modern, elvont és zavaros interpretációja olyannyira próbál másmilyen lenni, hogy végül a nagy keszekuszaságában gyakorlatilag semmi újat nem ad hozzá Shakespeare klasszikusához.

Hogy Shakespeare halhatatlan, azt hiszem senkinek sem kell bizonygatni, de ha mégis, jó példa rá, hogy mind a mai napig újabb és újabb mozgóképes, illetve színházi feldolgozások sora próbálja újraértelmezni vagy formailag megújítani egy-egy darabját. Itt van például a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült Hamlet vagy a Judi Dench nevével fémjelzett Téli rege színdarab, egy pár évvel korábbi Hamlet manga-változat vagy éppen a tavalyi év egyik legjobban várt filmje, a Justin Kruzel rendezte Macbeth, melyben Michael Fassbender kapta a címszerepet. A nagy érdeklődés persze tejesen jogos, hiszen mindig van újat mondani az ismert történetekről, a híres karakterekről vagy a művek révén reflektálni a mai világra, hiszen, ha valami, akkor az emberi jellem sosem változik.

Az új megközelítések azonban sokszor veszélyesek, hiszen könnyen át lehet esni a ló túloldalára. Ez történt a Macbeth Unhinged esetében is, amely tagadhatatlanul kiváló színészeket vonultat fel, azonban a sok felesleges, erőltetett és olykor egészen nevetséges „művészieskedésben” még az ő erejük is csorbát szenved. Az Angus Macfayden írta és rendezte film, melyben ő maga játssza a főszerepet is, gyakorlatilag egy limuzin hátulján zajlik fekete-fehér képsorokon. Ötletesnek ötletes a történet kis térbe való korlátozása, hiszen a szorongást, a bezártságot és az őrület elleni tehetetlen küzdelmet jól szimbolizálja a fekete autó néhány sötét ülése. Amennyire azonban ez működik, annál kevésbé érnek célt az agyonvágott jelenetek, az egymásra vetített képsorok, az izzadságszagú kameramozgások és a szereplők többszörös megölése.

Macbeth (Angus Macfadyen) és Banquo (Harry Lennix)
Macbeth (Angus Macfadyen) és Banquo (Harry Lennix)

Utóbbi, bár egyértelműen Macbeth elméjének folyamatos megbomlását próbálja átadni, inkább összezavarja a nézőt, megkérdőjelezve szinte minden pillanatot, amit éppen lát vagy látott. Vannak filmek, amelyeknél ez működik, hiszen nem egy mindenki által ismert, meglévő történetet visznek filmvászonra, teret engedve maguknak a kísérletezésre. Egy Shakespeare darabbal ugyanezt eljátszani azonban szinte lehetetlen: az ember ideges lesz, magában keresi a hibát és végig azon kattog az agya, hogy vajon ő emlékszik-e rosszul, vagy a film csinál-e belőle teljesen hülyét. Egyik sem az a gondolat, amelyet feltétlen érezni kellene egy alkotás másfél óráján át.

A film tehát nem a jobban sikerült adaptációk közé kerül, pedig egy-egy eleme jobb sorsa hivatott. Talán ha az alkotó idejében felismeri, hogy a színészek vannak annyira jók, hogy elvigyék a hátukon az egész alkotást, többet bízott volna a tiszta játékra, mint a formai és stilisztikai újításokra. Mi pedig egy érdemesebb Macbeth feldolgozást láthatnánk, nem pedig egy zavaros és bizonyos értelemben túl is gondolt darabot.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd Edinburgh-ban a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializácója a thriller és a krimi, valamint Alfred Hitchcock.