Fesztivál Fókuszban Moziban

Az élet egy kollektív lehetőség, amit csak elbukni lehet – Eksztázis

Gaspar Noé pszichedelikus táncpartit rendezett a pokolban: a sodró lendületű Eksztázis váratlanul üt be, aztán úgy facsarja ki az érzékszerveinket, mint egy elcsúszott acid-trip rideg vibrációi.

Az argentin provokatőr, Gaspar Noé munkásságának integráns részét képezik a pszichoaktív tudatmódosítók, melyek közül nyilvánvalóan a pszichedelikumok voltak legnagyobb hatással művészetére. Filmjeiben a drogok nem csupán a cselekmény fontos részei és az esztétikai minőség hordozói, de több esetben még a narratíva, a történet lejtése is erős átfedésben van bizonyos szerek hatásával. Az olyan erősen hallucinogén kábítószerek, mint az LSD vagy az ayahuasca bódulatának élményét vizuálisan sem egyszerű hitelesen vászonra költöztetni, ám annak lényegét vagy minimum egy fontos aspektusát történetbe ágyazni, egyenesen zseniért kiált.

Gaspar Noé mindössze 15 nap alatt forgatott táncfilmjét, az Eksztázist egy legendás berlini techno klubban töltött éjszakából inspirálta. A Berghain Berlin a szubkultúra egyik fontos kegyhelye, ahol egyszerre 5000 ember bulizik három napon keresztül csavarva, hasítva, tekerve, izoláltan a külvilág zajától. Akit felkészületlenül ér egy ilyen dózisú drogpszichózis, az könnyen pokolnak élhet meg egy hasonló kiruccanást az elme dohos pincéiben. A rendező elmondása szerint az Eksztázis bizonyos értelemben egy moderált verziója a Berghainnek.

A film valóban olyan, mint egy trip, a feljövő paranoiájától az intenzíven dübörgő tetőponton át a lejövő elnyűtt bűntudatáig gyönyörűen lemodellez egy pszichedelikus belső túrát, viszont a legkevésbé sem a fless, vibráns fajtából. A hideg, steril képsorokról sokkal inkább a pengével önelemző, hasadt téboly integet vissza, az atomjaira hulló psziché kétségbeesett vergődése a teljes kontrollvesztettség magányában. Noé ezúttal szélesíti a perspektívát,

az Enter the Void után zseblámpájával nem egyetlen személy, hanem az egész társadalom tudattalanjába világít be.

A történet egy tánctársulat egyetlen éjszakáját követi nyomon a ’90-es évek közepén. A film szerkezete annyira progresszív, hogy nagyjából a felénél csorog végig a vásznon a főcím, az első negyedórában pedig kizárólag a társulat tagjaival készített VHS-interjúkat nézünk egyetlen beállításból. Első blikkre talán elnyújtottnak hathat a nyitány, de később a rendező erre alapozva sikerrel képes 20 karaktert mozgatni anélkül, hogy folyton azon kéne törni a fejünket, ki kicsoda. A demokratikusan kimért játékidő-porcióból egyedül Sofia Boutella színésznő lóg ki – a Kingsman és A múmia sztárja legkevésbé sem a nevéhez dukáló ázsióért, hanem a kirobbanóan eredeti koncepció miatt csapott végül Noé markába.

A színésznő tehetségén kívül egy zseniális tánckoreográfussal is gazdagította a produkciót, ugyanis ő ajánlotta be a kaliforniai Nina McNeelyt a rendezőnél, aki aztán lehengerlően precíz és dinamikus táncbetétekkel helyezte fel a koronát az Eksztázisra. Az elemi fizikát tetemre hívó, őrült mozdulatokat önmagában is lélegzetelállító bámulni, de Gaspar Noé egyedi víziója és pazar zenei ízlése (a Daft Punktól alter elektronikus dallamokon át a Rolling Stonesig), is kellett hozzá, hogy az Eksztázis táncfilmként ekkorát üssön. A rendező sokszor lehetetlen, kifacsart szögekből követi a karaktereket, mialatt a képekkel tökéletes harmóniában pulzál a zene, ami a másfél órás játékidő alatt szinte végig ott morajlik az éterben.

Noé mikrobüdzséből összerántott filmpartija azonban mégsem olyan esemény, ahova szívesen nézne be az ember. A társulat ugyanis ráeszmél, hogy valaki LSD-t kevert a Sangriába, és ahogy elhatalmasodik a táncosokon a szer, szép lassan kicsúszik a kezükből kontroll, és kollektíven egyre kétségbeejtőbb, erőszakosabb és vonatkozás nélkülibb mélységekbe zuhannak.

A mester korábbi munkáival ellentétben az erőszakábrázolás nem elsősorban explicit, nyers mivolta révén viszi be a gyomrost, sokkal inkább az érzelmi dimenzióval nyomaszt.

A felszín alatt szőtt lelki folyamatok, a képernyőn kívül történő tragédiák, az állandó bizonytalanság, tehetetlenség és pánik, ami hosszú időre helyet követel majd magának a néző bőre alatt.

A kirobbanó vizualitás és a rafinált lélekmorzsolás olyan markáns kézjegyű szerzőknél, mint Gaspar Noé majdhogynem elvárás: az Eksztázist az allegorikus értelmezési sík emeli mesterművé.

Egy társulat sok szempontból úgy működik, mint a társadalom:

összehangolt, precíz kollaboráció végterméke, melyben a különböző státuszú aktorok egymásba vetett bizalma és harmóniája teremti meg az eredményes működéshez szükséges know-howt. Elég azonban egy rossz mozdulat, apró mellékvágány a tökéletes koreográfiához képest, és máris reccsen a boka. A cselekmény első harmada olyan, mint egy fura hang-out film: lógunk a társulat tagjaival, sokszor kellemetlen, sokszor vicces dialógusokat hallunk, melyekből a megfelelő füllel már az elején kihallhatjuk a táncosok frusztrációját, elfojtott vágyait, indulatait. Majd jön fel az acid, beüt a káosz, és a civilizáció letöredező maszkja alól ránk néz a barbarizmus, ami elsőként végez a gyengékkel, tiporja el az empátiát és kelti életre a törzsi öntudatot.

Az Eksztázis egy zseniális film, ami az Európában újból fellángoló gyűlölet kultúrája okán nem is jöhetett volna jobbkor: arra emlékeztet, milyen vékony határ választ el minket attól, hogy felzabáljuk egymást. A film újszerű történetstruktúrája itt-ott azért beleszalad az öncélúságba, alkotóját mégsem lehet eléggé tisztelni azért, amilyen virtuozitással vette az akadályokat. Kalapot kell emelni Gaspar Noé előtt, ahogy rave-be ért.

***

A Frankofón Filmnapokra írt cikkünket a hazai bemutató kapcsán 2019. április 11-én frissítettük.

Papp Atilla

Papp Atilla

Papp Atilla a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, 2018 óta tagja a Filmtekercsnek. Akut celluloidfüggő, a százmilliós blockbustertől a filléres kísérleti filmig minden érdekli.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..