A Cinefesten bemutatott Minden odavan láttán felrémlett bennem egy keserű gondolat: a közeljövőben elveszítjük a 60-as, 70-es években feltűnt, mára legendává érett színészóriásokat. És egyszerű, halandó filmrajongóként nem tehetünk ellene semmit. És ők sem tehetnek ellene semmit. A feledéssel szemben viszont küzdhetnek, mert a legnagyobb és a közönséggel szemben legtisztességesebb aktorok nem ágyban és párnák közt távoznak el, hanem a végsőkig kitartva a vásznakról, s igényesebb esetben egy-egy jutalomjátékkal búcsúzva. S bár Robert De Niro, Al Pacino vagy éppen Christopher Walken még javában bohóckodik, többen – ha a lantot nem is tették le, de – karrierjüket összegző búcsúfilmjüket már elkészítették. A 83 éves Clint Eastwood a Gran Torinóval vetett számot pályájának öntörvényű igazságosztóival, s most, a Minden odavan című filmben a 77 esztendős Robert Redford is hasonló gesztust gyakorol. Történetesen egy egyszemélyes kamaradarabban, egy süllyedő vitorlás fedélzetén!
A Minden odavan tehát egy Robert Redford-film, pedig nem is ő foglalt helyet a rendezői székben. Producerként sem felügyelte az óceán-közepi kamaradrámát. Csak színészkedett. S jelenlétével egyszerűen uralja a vásznat. Nemcsak mert az egykori Sundance kölyök az egyedüli szereplő a filmben – véges-végig csak a szótlan hajótöröttet látjuk flashbackek vagy belső monológok nélkül – , hanem mert ez a fickó olyan színészi alázatot mutat, amit a fiatalabb trónkövetelők éppúgy megirigyelhetnek, mint komédiázó kortársai. A 77 éves öregember, de helytállóbb Férfiembernek nevezni, vállalta a köztudottan legnehezebb forgatási szituációt – nem véletlenül rinyálnak a jöttment sztárocskák a vizes produkciók készítési fázisában –, s úgy belehelyezkedett az „Our Man”-nek keresztelt figura bőrébe, hogy képtelenség megkülönböztetni, most szerepet játszik, vagy saját magát alakítja.
S éppen az a nagyszerű a Minden odavanban, hogy mind a forgatókönyv, mind az élethelyzethez igazított tárgyi motívumok hangsúlyos jelenléte megengedi a nézőnek a szabad asszociációkat. A racionálisabb gondolkodásúak tekinthetnek a filmre eszköztelen túlélődrámaként, az elvontabbak viszont elemelkedhetnek a hétköznapi olvasatoktól. Mindebben kulcsszerepe van a Minden odavant tudatosan eluraló információhiánynak. A főszereplőről az égegyadta világon semmi sem derül ki. A filmben maximum akkor szólal meg, ha segítségért kiabál, vagy ha anyázik. Információforrásként szolgálhatna egy búcsúlevél, de ennek már a megírása is kétértelmű gesztus: nem világos, hogy konkrét személyektől köszön el, vagy csak nyomot akar hagyni maga után. Összességében tehát nem tudjuk, mivel foglalkozik, miért vitorlázik az Indiai-óceánon, s miért magányosan? Nem tudjuk, hogy jó vagy rossz ember. Nem tudjuk, van-e családja. S mivel társai sincsenek, az óceánnal és a viharokkal folytatott küzdelmét is szótlanul végzi. Emberünk („Our Man”) tehát makulátlan, tiszta lappal áll előttünk, s a rendező, J. C. Chandor ránk bízza, hogy ember és természet egyetemes, vagy Robert Redford és a természet személyes küzdelmének sokadik összecsapását óhajtjuk-e meglátni a filmben. Mert mi van, ha azért nem tudunk a főhősről semmit, s azért olyan letaglózó a nagymúltú színész játéka, mert Robert Redford magát alakítja a filmben? Mindkét lehetőség nagyszerű olvasatokhoz vezethet.
J. C. Chandor – aki már a Krízisponttal bizonyította színészvezetési tehetségét – elképesztő látványvilággal (gondoljunk a megpördülő hajóra), ugyanakkor meglepő szimbólumgazdagsággal (a mentőcsónak körül kialakuló tápláléklánc vagy a nyitott befejezés) dolgozta fel ember és természet küzdelmét. Miközben aprólékosan, már-már dokumentarista felfogásban filmezi a hős erőfeszítéseit, jut ideje arra is, hogy sajátságos várháborúként jelenítse meg az archetipikus összecsapást. Mert a hajó szabályos ostrom alatt áll, a hős pedig egy személyben néz szembe a hatalmas túlerővel. A Redford játszotta karakter nem csinál mást, mint történelmünk végvári vitézei. Hol az oldalfalakat foltozgatja, hol kitör a várból és ráront az ellenségre, máskor visszahúzódik, és meghúzza magát az omladozó falak között, megint máskor – a túlélés reményében bízva – feladja a erődöt, és új csatatér után néz. Így válhat a Minden odavan az emberi küzdeni tudás mozgóképes példázatává. A telitalálatos színészválasztásnak köszönhetően pedig egy színészlegenda jutalomjátékává.
A Minden odavan főszerepe azonban több mint jutalomjáték Robert Redford számára, hiszen a küzdésből jeles, „tabula rasa”-figura a számvetés lehetőségét is biztosította a festett hajú sztárnak. „Our Man” alakjában Redford a karrierjét végigkísérő karaktertípust, a végsőkig kitartó, bárminemű akadállyal dacoló amerikait összegzi, s bizonyítja, hogy 77 évesen éppúgy nem veszett ki belőle a küzdeni tudás, ahogy annak idején a bolíviai sortűzzel szembenéző Sundance kölyökből, a vadonnal birokra kelő Jeremiah Johnsonból, vagy a Watergate-botrányt leleplező Bobby Woodwardból sem. Robert Redford félévszázados karrier után még mindig küzdeni tanítja szeretett közönségét, s egyben a nyilvánvalót is leszögezi: belőle sosem lesz aggastyán!
