Kritika

Mintha a táj lüktetne, nem az elmúlás – Funan

Az idei Anilogue filmfesztiválon különdíjjal jutalmazott Funan a Vörös Khmer rémuralmát használja háttérként, hogy gyönyörű képeivel és lassú szemlélődésével emléket állítson az emberi kitartásnak.

A háború borzalmainak és egy önkényuralmi rendszer atrocitásainak animációs film keretében történt bemutatása egyszerre hathat furcsának vagy éppen elidegenítőnek, de paradox módon ezek az alkotások mélyebbre tudnak menni az emberi lélek vizsgálatában, mint az élőszereplős változatok. A néző figyelmét nem a korhű díszletek, a harcok brutalitása és a színészi játéka köti le, ugyanis az animáció mindezt nélkülözi: éppen stilizáltságában lesz hitelesebb. Figyelmünk a személyes drámára, a karakterek fejlődésére és az elmében/lélekben zajló belső harcra összpontosul.

A Libanoni keringő sokkoló álomszerűsége, a Szentjánosbogarak sírja végtelen szomorúsága és A kenyérkereső népmesei motívumokat ötvöző családi drámája egytől-egyig remek példákként szolgálnak az említett filmek diadalára. A Funan tökéletesen illik ezen animációs filmek táborába, Denis Do alkotása ugyanis a brutális rezsim kialakulását és működését csupán háttérként használja egy szívszorító családi dráma megfestéséhez és a rendező múltjának összerendezéséhez.

Kambodzsában 1975 és 1979 között virágzott a XX. század második felének legkegyetlenebb diktatúrája: a Vörös Khmer mozgalom Pol Pot vezetésével egy kommunista agrártársadalmat hozott létre, ahol a városban élőket erőszakkal kollektívákba (értsd: kényszermunkatáborba) kényszerítették, az értelmiséget pedig üldözték és likvidálták. A rendszer négyéves uralma alatt legkevesebb 1,5 millió ember vesztette életét a kivégzések, éhezés és járványok következtében (az országban zajló őrületet hátborzongatóan adja vissza Roland Joffé filmje, a Gyilkos mezők).

Denis Do édesanyja életéből merített inspirációt a Funan elkészítéséhez, ugyanis az asszony végigélte a Vörös Khmerek rémuralmát, és sikeresen emigrált Kambodzsából.

A film főhőse egy anya, Chou, aki a munkatáborokba menetelés közben elveszíti kisfiát. Do az eltűnt fiú történetét ürügyként használja fel ahhoz, hogy aprólékosan bemutassa, hogyan tud az ember értelmet találni a szenvedésben, és hogyan lehet kitartani a legnagyobb nélkülözésben is.

Filmjének

legnagyobb erénye a látszólagos eseménytelenség és az a fajta szelíd, ítélkezésmentes szemlélődés, ami a Szentjánosbogarak sírját is jellemezte.

A Funan a lassú szenvedéssel teli pusztulást mutatja meg, ám gyönyörűen megrajzolt képein a természeten keresztül egy magasabb szférába helyezi hőseit. A kényelmes tempóban hömpölygő, hosszan kitartott képek kézzelfogható közelségbe hozzák a kambodzsai táj szépségét, az ezer színben pompázó naplementét és a végtelen rizsföldeket.

Nézőként beleránt minket a kényszermunka rögvalóságába: érezzük a rizsföldeken hajolgató nők derekát, az eke iszonyatos ellenállását a száraz földben, a tűző napot vízhordás közben. A rezsim éppen úgy szipolyozza ki az igába hajtott embereket, mint a táborokban dolgoztatottak a földet, ám Do képes a természetben megjelenő szépséget is meglátni és megláttatni velünk: egy patak csobogásának csöndes szemlélésével vagy egy hangyacsapat hosszan kitartott követésével.

Nem véletlen, hogy Denis Do éppen most készítette el filmjét: a végefőcím lepörgése után édesanyjának és a világban otthon nélkül bolyongó menekülteknek ajánlja filmjét. A rendező nagyszülei Kínából menekültek el a japán megszállás alatt, majd Kambodzsából a Vörös Khmer alatt; ő jelenleg második generációs bevándorlóként Franciaországban él. A Funannal

sikerült úgy reflektálni a világban zajló folyamatokra, hogy alkotása nem válik kiáltvánnyá,

az egyéni sorsok bemutatásán keresztül az üzenet kiolvasható, de teljes egészében ránk bízza, hogy mit veszünk ki belőle. A cím kettőssége is erre enged következtetni: Funan a Kr. e. 1. század egyik legnagyobb kiterjedésű birodalma volt, ami magában foglalta a mai Kambodzsa, Laosz, Thaiföld és Vietnám területét. Azt, hogy a rendező ezt egy boldog békeidőnek tekinti, ahol a különböző etnikumok harmóniában éltek egymás mellett, vagy egy erőszakkal egymáshoz láncolt kollektívának, azt ki-ki döntse el maga.

Dunai Marcell

Dunai Marcell a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán végzett, jelenleg szakirányú továbbképzését végzi mentálhigiénés segítő szakember szakon. A ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában dolgozik terápiás munkatársként: munkájából kifolyólag vonzza a függőségek pszichológiája, a felépülés folyamata és az ennek tükrében megjelenő emberi kapcsolatok filmes reprezentációi.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com