Magazin

Hallatják hangjukat – A 3. Frankofón Filmnapok afrikai filmjeiről (1. rész)

halaszcsonak_la_pirogue_Moussa_ToureBár sokak számára a kortárs mozgóképkészítés legizgalmasabb fejleményeit a gyarapodó képregény-adaptációk vagy a művészi igénnyel elkészített látványorgiák jelentik, személyes meggyőződésem szerint valódi izgalmakra, egyben új utakra, az Újvilág felől csupán elvétve számíthatunk. Az ezredforduló táján az ázsiai, azon belül is a távol-keleti alkotások ígérték a megújulást, napjainkban azonban már az afrikai kontinensre érdemes vigyázó szemeinket vetni. Az Arab Tavasz kiváltotta politikai-társadalmi változások – megkockáztatom az erjedés kifejezés használatát is – vélhetően éppúgy felszabadítják az (észak-)afrikai rendezők kameráit, ahogy hosszú távú bérletet is biztosítanak majd mozgóképes megnyilatkozásaiknak a legnevesebb filmművészeti fesztiválok felé.

S hogy mit lát ebből Magyarország? Eleddig nem sokat; s azt a keveset is – leszámítva a valamivel délebbre fekvő Csád, illetve Kongó hazai forgalmazásba került Egy néma kiáltás, illetve Benda Bilili! című filmjeit – a Frankofón Filmnapok jóvoltából. A Francia Intézet vezérletével működő szemlén rendre feltűnnek ugyanis afrikai alkotások. Idén szám szerint öt mozgókép jutott el e kontinensről kis hazánkba. Az erős társadalomtudatosságban közös mozgatórugójuk is volt, ám tematikailag mintha két irányvonalat rajzoltak volna ki. Míg az egyiptomi A zúgolódás tele és a szenegáli A halászcsónak alapvetően megmaradt a fájdalmasan aktuális társadalmi problémák megrendítően közvetlen tükrözésénél, addig az algériai Bűnbánat, illetve a marokkói alkotások, a Rövid az élet című kisfilm és a Halál eladó című nagyjátékfilm már a jövő felé tekintgetett. Megkezdődött tehát – meglepően rövid időn belül – a történeti fordulattal kapcsolatos számvetés is, de egyes rendezők már azt vizsgálják, hogy a különböző generációk alkalmasak-e megbocsátásra, a megváltódásra vagy egyáltalán hazájuk felvirágoztatására?

bendaA zúgolódás tele (Egyiptom; 2012)

A Velencét is megjárt A zúgolódás tele vélhetően bátor rendezői kiállásként fog megmaradni a filmtörténeti évkönyvekben, hiszen Ibrahim El-Batout egy olyan témára húzta fel drámáját, amelyről mindenki tudott, csak éppen kevesen merték elképzelni. A rendező úgy gondolta, hogy már nincs mit takargatni: a rendőrség „politikai foglyokon” eszközölt válogatott, nem feltétlenül fizikai kínzásjelenetei köré szervezi meg a cselekményt, olyannyira, hogy a Tahrir téri demonstrációk révbe éréséről a letartóztatottak előbb értesülnek, mint a tüntetők. A zúgolódás tele talán legmegrendítőbb erejű pillanata a főhős rácsodálkozó boldogsága, hogy másodjára mindennemű kínzás nélkül jutott ki a börtönből.

Ugyanakkor A zúgolódás tele éppen a téma-, illetve időpontválasztás miatt nem válhat örökbecsű mozgóképes alkotássá. A film két idősíkban játszódik, melyeket az informatikus és aktivista főhős személye, annak műsorvezető szerelme, illetve a kínzásokat engedélyező tiszt köti össze. A jelenben játszódó eseménysorok a fiatalok forradalmával egy időben zajlanak, míg a visszaemlékezések néhány évvel korábban, mikor is a főhőst lecsukják kedvese közreműködésével, majd ellenállását lassacskán meg is törik. Maga a flashback-szerkezet működőképes megoldásnak is bizonyul, hiszen általa a rendező jókora drámai töltettel tudja felruházni az egyes karaktereken fokozatosan eluralkodó forradalmi hevületet. A tiszt magabiztossága mind inkább alábbhagy, a műsorvezetőnő otthagyja a felülről irányított tévétársaságot, s lelki felszabadulásáról készít felvételt, a megtört főhős pedig legyőzi szorongását. De mivel a film története Hoszni Mubarak lemondásánál véget is ér, A zúgolódás tele nem lesz több egy, a forradalmi pillanatot megkapóan érzékeltetni képes kordokumentumnál. Ennek ellenére Ibrahim El-Batout rendezésének komoly erényei is vannak: egyrészt a fiatalok forradalmának lélektanát úgy vitte vászonra, hogy a Tahrir téri eseményeket következetesen a háttérben tartva dolgozott, másrészt a kontrollált tartalmakat leközlő televízió és a szólásszabadságot biztosító videómegosztók ellenpontozásával világszerte érvényes médiakritikát is megfogalmazott.

azugolodastele

A halászcsónak (Szenegál; 2012)

Moussa Touré Cannes-t is megjárt A halászcsónakja szigorúan véve nem az Arab Tavasz szülöttje, hiszen egy szenegáli alkotásról beszélünk. A filmdráma azonban ékes bizonyítéka annak, hogy micsoda átütő erővel rendelkeznek az afrikai mozgóképek, pláne ha rendezőik saját társadalmi problémáikról nyilatkoznak meg. Megannyi hatásos műalkotás készült már az (illegális) bevándorlók viszontagságairól – Kenyeres Bálint Before Dawn-jától kezdve a Dardenne-fivérek Lorna csendjéig – , hasonlóan elfogulatlan őszinteséggel azonban nemigen találkoztam. Pontosabban már találkoztam, csak nem imigránsok, hanem a jég hátán is megélő, magyar kisemberek életstílusának megragadásakor. Úgy vélem, valójában hasonló hőstípust szemlélünk A halászcsónakban: olyan vágyálmaikat kergető figurákat, akik élni szeretnének, de – legtöbb esetben – elbuknak, ám éppen a kudarcból tapasztalhatják meg, hogy nagyon is élnek.

A halászcsónak címéből adódóan csaknem a játékidő egészében egyetlen pirogban játszódik. Nem bírál, de nem is óhajt sajnálatot kelteni, egyszerűen csak megmutat. Megmutatja 30 jobb életben bizakodó bevándorló illegális tengeri útját. Bár Moussa Touré meglebegtet feszültségkeltő elemként néhány baljóslatú előjelet (pl. a babonás figurák óvintézkedései, női potyautas, tengeren ragadt sorstársak), alapvetően az utasok mintaszerű személyiségére koncentrál. A színészek arcát pásztázza a szűk hajótestben forgó kamera, hátha kiütköznek rajtuk figuráik vágyai, reményei vagy éppen félelmei. S színészi megnyilvánulásaik annyira, de annyira őszintének hatnak… S hogy is ne hatnának őszintén, hiszen nem precízen kidolgozott figurákról beszélünk. Moussa Touré ugyan megpendít szerelmi háromszöget, testvérviszályt, törzsi és vallási különbségeket, de drámai csúcsra járatásukat azon nyomban el is ejti. A hangsúlyosabb szóhoz jutó utasok pedig inkább csak funkciót töltenek be a cselekményben, gondoljunk a sokat tapasztalt kormányosra, a vallási vezetőre vagy éppen a hajóutat szervező önimádó fiatalra. A színészeknek nem is jut tér figuráik kibontására, csupán a beleélés pillanatnyi eszköztárát hívhatják segítségül. S mintha ez a több tucatnyi ismeretlen, néger aktor a vállán cipelné egy nemzet vagy egy törzs terhét, mert tükröződnek is vonásaikon az életigenlő vágyak, vagy éppen a kétségbeesett érzelmek. Van, akit a családfenntartás, van, akit a szerelem, megint másokat a futballista vágyálom vezet, hogy egy idegen ország sokadosztályú csapatában kamatoztathassa tudományát. S itt javítanám ki magam: Moussa Touré nem 30, hanem több ezer álmodozó, nyugat-afrikai ember illegális tengeri útját ábrázolja. Egy jobb, de idegenségében rémítő élet reményében dacolnak talpraesett embercsempészekkel, szemfüles határőrökkel és természeti elemekkel. A halászcsónak viharjelenete és sodródást rögzítő képsorai földhözragadtságukban is simán überelik a 3D-s Pi életét.

pirogue

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com