Fesztivál Fókuszban

Anilogue 2017: Alvilági varázslat földi érzésekkel – Hegyek és vizek könyve

Az idei Anilogue fesztivál nagydíját elnyerő egész estés film, a kínai A hegyek és vizek könyve (Big Fish & Begonia) megosztó véleményeket kelt világszerte: szemérmetlenül másolja Miyazaki stílusát zenében és karaktereiben is, azonban sok újat is tud mutatni.

A hegyek és vizek könyvéről (Big Fish & Begonia) már született kritikánk: Keller Mirella írása szerint „a hatalmas színpompában és érzelmi tűzijátékban elvész a lélek.” A film elnyerte a 2017-es Anilogue fődíját; most egy második vélemény is készült hozzá.

 

Már az előzetese alapján az volt a gondolatom, hogy ez egy olyan animáció lesz, amilyet még nem láttam. Ilyent utoljára a Tomm Moore által készített A tenger dalával kapcsolatban (2014) és a koreai A szatellitlány és a tehén (2014) esetén éreztem, és egyik sem okozott csalódást.

Xuang Liang és Chun Zhang filmjét talán egy kissé nehezebb befogadni elsőre, mint az előző kettőt. Olyan érzelem-mennyiséget pumpáltak belé, ami sokszor csak a bollywoodi drámákban jelenik meg és egy cinikus európainak talán sok egyszerre. Nem csak, hogy a valóságtól távol áll ennyi áldozatkészség és delfinpuszi, hanem egy olyan gyermeki naivitást képvisel a film, ami már néha a giccs kategóriájába hajlik át.

Számomra azonban ez mind valamiért működik, és elvarázsolt, sőt olyan érzéseket és gondolatokat keltett bennem, amelyek még napokig bennem éltek.

Elsősorban azért is tudom elképzelni, hogy az Anilogue zsűrije is hasonlót érzett, mert a flancok mögött egy nagyon egyedi történet és mítoszvilág áll. Bár a kínai mítoszokról alig tudok valamit, az világos, hogy hatalmas kulturális hagyománnyal rendelkező ország; ez a gazdagság érződik a filmben, bár a hangsúlyok talán kicsit elcsúsznak a látvány felé.

Azonban ez a látvány is olyan, amilyet nem mindennap lát az ember. Nem véletlenül dolgoztak tizenkét éven át ezen az animáción. A monumentális képek mögött egy kicsit bonyolultnak tűnő történet húzódik meg, amelyben sok jelenséget egyáltalán nem magyaráznak meg; ez mégsem tűnik akkora gondnak, ugyanis a történet számára fontos tényeket mind megismerjük.

Valóban olyan érzés, mintha minden háttértudás nélkül bekerülnénk egy idegen környezetbe és lassan kibontakoznának előttünk e tér törvényszerűségei.

Egy Chun nevű tizenhat éves lány a tengerek alatt lévő világban él, ahol az emberek és más antropomorf lények mind a természet erőit képviselik. Chun a begóniák növekedésért felel. Ők nem halhatatlan istenek (sőt ők sem biztosak Isten létezésében), azonban míg ők tudnak a fönti világról, az emberek róluk nem.

Chun egy felnőtté avatási szertartás keretében vörös delfinné válva jut fel az emberi világba (több hasonló korú társával), hogy megismerje az emberi világot. Ám hatalmas vihar kerekedik, halászhálóba gabalyodik és kis híján meghiúsul hazatérése. Ekkor azonban egy ember-fiú megmenti, saját élete árán. Miután a lány visszatér a világába, nem tud nyugodni a bűntudattól és elhatározza, hogy megmenti a fiút, és segít neki visszatérni az emberek világába.

Döntésével Chun az egész földalatti világ rendjét felborítja. A kataklizmikus állapotok közepette a szereplők folyamatos változásokon mennek keresztül, mivel megtanulják, hogy

minden döntésüknek súlyos következménye van.

Az önfeláldozás visszatérő motívummá válik a történetben – ami lehetne elcsépelt és patetikus, de ennél sokkal mélyebb igazságokat ad át a karaktereknek.

A két kamasz főszereplő, Chun és jó barátja Qiu, valamint az idősebb karakterek is az élet körforgásáról és annak törékenységéről bizonyosodnak meg lépten-nyomon. A történet kibontakozása alatt szinte lehetetlen előre látni, mi következik; ezt az élményt nem minden mai animáció képes átadni.

Bár A hegyek és vizek könyve sokban hasonlít Miyazaki Hayao mély és izgalmas történeteire, sőt még a karakterekből is sok hasonlít a Chihiro Szellemországban furcsa lényeire, ez az ismerősség csak annak zavaró, aki Miyazaki mestert tartja az egyetlen igaz művésznek. Hozzá hasonlóan Xuang Liang és Chun Zhang filmje is az emberi élet törékenységéről és a csodálatos és félelmetes természeti erőkről tanítja az elidegenedett, urbanizálódott embert.

Márki Zsófia

Márki Zsófia

Márki Zsófia a PPKE irodalomtudományi doktori iskola hallgatója, kutatási területe az adaptáció-elmélet, ami kiterjed irodalomra, filmekre és mítoszokra is. Kedveli az animációs filmeket, a sci-fi és fantasy zsáner is közel áll hozzá, valamint az obskúrus, kísérleti művek mind a vizuális művészetekben, mind a zene területén.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..