Fesztivál Fókuszban

Izraeli filmhét 2015: Felbomlás, elszakadás – Búcsú Bagdadtól

bucsu_bagdadtol_2A történelem történjen csak mással, nekünk szemlélni is pont elég. Megrendítő film az ember kiszolgáltatottságáról.

Bagdad említése nem épp az „otthon” és a biztonság” érzését kelti fel manapság, de volt ez másképp is: az 1950-es évek Bagdadjában még eleven volt az évezredes arab és zsidó együttélés kultúrája. Az iraki királyság, ahogy a pánarab nacionalizmus hullámain egyre haladt a puccsok sorozata, a diktatúra és Szaddam Husszein korszaka felé, egyre kellemetlenebb hellyé vált a nem arabok (és nem eléggé hazafi arabok, és modern szellemiségű arabok, és aztán bárki) számára. A világ legősibb zsidó közösségét, amelynek hetven generációja átélte a korai törzsek, Mohamed próféta, a mesebeli kalifák, a muszlim aranykor, a török birodalom és a gyarmatosítás századait, a 20. század közepén végül kitoloncolták a radikalizálódó országból: a film pedig, Eli Amir regénye alapján, a bagdadi zsidók utolsó napjait követi.

A Búcsú Bagdadtól számos réteggel dolgozik. Először, legnyilvánvalóbban, a közösség végóráit mutatja be: az utolsó mulatságokat és a dühös vitákat, a beletörődést és a hiábavaló esküdözéseket. Másodszor a búcsú hatásait egy családra: a kicsi üzlet pénzzé tételét, az apa felelősségét és gondjait, az anya ragaszkodását ősei sírjához, a szerelmes nőt, aki maradna. Harmadszor egy felnőtté válási történetet: a főszereplő, a tizenhat éves Kabi tétova próbálkozásait, hogy valami érett szerepet játszhasson övéi sorsában – ami pedig egy titkos szervezkedés közepébe vezeti őt, és ezzel az iraki rendőrség kezei közé.

bucsu_bagdadtol_3

Kabi és a többiek szokatlanul reális karakterek. Nyoma sincs sablonoknak, de még a forgatókönyvírói kényszer, a filmlogika miatt oly megszokott leegyszerűsítéseknek sem. A film nem vár el logikát szereplőitől, sem helyes döntéseket, utat enged az érzelmeknek, az irracionalitásnak, a hangulatoknak, az ígérgetésnek, miközben valami varázslattal mégis megoldja, hogy oly mélyen emberi karakterei szerethetőek maradjanak.

Ez a varázslat a kulcsa a film sikerének. Mivel a Búcsú Bagdadtól kerüli a pátoszt és esze ágában sincs melodramatizálni a közösség felbomlását, az egyetlen, ami reakciót válthat ki a nézőből, az a szereplők egyéni sorsa. Ha nem lennénk kíváncsiak Kabi és Ráhel és a többiek túlélésére, valósággal nyomaszthatna a film föld-realista, hatást (és hatásvadászatot) kerülő lassúsága. De így átélhetővé válik a történelem: az, ami lehetőleg történjen csak mással, nekünk szemlélni is pont elég.

bucsu_bagdadtol_1

Megrendítő film. Az ember kiszolgáltatottságát kevés alkotás képes ennyire átélhetővé tenni. Amikor világossá válik, hogy szereplőink sorsa rég nincs a saját kezükben, és a legtöbb, amiben reménykedhetnek (minden földalatti szervezkedés, ideológiai vita, fegyver-rejtegetés dacára), az két államnak a fejük fölött való megállapodása – tehát, amikor világossá válik, hogy itt a fősodorbeli filmekkel ellentétben a szereplők nem önmaguk felelősek saját szerencséjükért vagy bukásukért: akkor döbbent rá a film a világnak a konstruált narratíváknál sokkal valóságosabb működésére.

1951-52-ben Izrael több mint százezer zsidót repített ki az arab országokból, cserébe azok az országok Izrael palesztinjait fogadták be (úgy-ahogy). A világ legősibb közösségeit eltörölte a népességcsere politikája. Ebben nincs szépen felfűzhető narratíva.

És ezt a tapasztalatot mi is ismerjük itt, Közép-Európában. Ideje lenne talán egy filmnek a sváb és magyar és szlovák (és többi) kitelepítésekről, mielőtt még azt hinnénk, hogy efféle ügyekhez (és efféle politikai kíméletlenséghez) semmi közünk.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Ráadás és a Tárca rovatot vezeti. [email protected]