Ember legyen a talpán, aki tud Park Hoon-joon eposzához hasonló filmet mondani. Leginkább történelmi keretbe foglalt felnőtteknek szóló mese, melybe beleszövődik a népi folklór, az ember és a természet kapcsolatának szimbolikus ábrázolása, Inarritu A visszatérőjének lélegzetelállító képeivel és brutalitásával.
Már a nyitójelenet is sokatmondó: hófútta jeges táj, melyen egy magányos figura gyalogol lassan, de teljes magabiztossággal. Hátán puska, arcát kemény évek és telek barázdálták, tekintete a célt keresi. Az erdőbe belépve megérzi, hogy nincs egyedül, feszülten pásztázza a környéket. Mígnem szembekerül a természet leghatalmasabb vadászával, a címszereplővel. Feszülten állnak egymással szemben, hisz egy óvatlan mozdulat a halált jelentheti. Párbajuk kimenetele pedig minden, csak nem eldöntött. Az állat megindul, a puska eldördül, a kép elsötétedik.
A vadászt Chun Man-Duk-nak hívják (Choi Min-sik), aki a fenti esemény után sok-sok évvel visszavonulva él és neveli kamasz fiát, szögre akasztva vadászfegyverét. Országa éppen a japán megszállást nyögi, a helyi kormányzó pedig fejébe veszi, hogy az utolsó szálig kiirtja az erdőbeli tigriseket, amihez a környékbeli vadászok is kénytelenek asszisztálni megélhetésük érdekében. Ezt a hadjáratot a kormányzó a Csiriszan-hegységben lakó, a helyiek által csak a „hegyek urának” hívott óriástigris elejtésével kívánja betetőzni, nem is tudván, hogy ezzel milyen pusztító erőt szabadít el.
Chun Man-Duk tudja, mi ez az erő, és nem kívánja megbolygatni ezt az egyensúlyt. Mázsás teherként nyomja lelkét egy múltbéli tragédia, ami kimondatlanul is kötődik a hegy urához. Sem egykori barátai, sem a japán hadsereg nem tudja őt az egyre véresebb, egyre nagyobb áldozatokat követelő vadászatba bevonni. De amikor a dicsőségre és jólétre vágyó fia is csatlakozik a hadsereg méretűre duzzadt kompániához, Man-Duk rájön, hogy nem bújhat el többé sorsa elől, neki kell párbajra hívnia az istenállatot.
A Tigris története teljesen nyitott a különféle interpretációkra és értelmezésekre, ráadásul a különböző cselekményszálak megadják erre a lehetőséget. Felfogható tanmeseként az egyre többet akaró és pusztító emberiség megregulázásáról, amelyik elhivalkodottan hívja ki maga ellen az elemi erőket, hogy aztán vereséget szenvedjen tőlük. Ezt legfőképp a megmaradt vadászok sebhelyes arcú vezetője Goo-Gyeong (Jung Man-sik hátborzongatóan erőteljes alakításában) képviseli, aki talán még a japánoknál is nagyobb fanatizmussal kívánja elejteni a nagyvadat, és kész ezért bárkit és bármit feláldozni.
Tekinthető a film allegóriaként is a japán megszállásról, és arról az ellenállásról, amit soha nem sikerül egy leigázott nép lelkében teljesen elfojtani, bármekkora erővel próbálkozik a hatalom. Az ellenállást maga a tigris jeleníti meg, ami egyedül veszi fel a harcot a teljes túlerő ellen és mégis képes újra és újra bolondot csinálni a támadóiból, és megtizedelni őket. Mert úgy ismeri szülőföldjét, mint a tenyerét, és fajtája egyetlen képviselőjeként muszáj eszesebbnek és erősebbnek lennie ellenfeleinél. A támadók egyre nagyobb számban, szinte nevetséges erőket állítanak ki a sikeres vadászat érdekében, újra és újra elbukva.
Ezen felül ott van Man-Duk, az öreg vadász története is, aki élete alkonyán próbál számot vetni életével, bűneivel, hibáival, hogy miként vezekelhet értük. Fokozatosan egyre tisztább lesz, mi történt vele, és hogy mi az a titokzatos, ambivalens kapcsolat, ami az óriástigrishez fűzi. Történetén keresztül láthatjuk, hogy az élet kioltásának aktusa, legyen szó emberről vagy állatról, hogyan száll vissza az elkövetőre, fenntartva a szenvedés körforgását. A tigrist és a vadászt tetteik és a körülmények formálták olyanná, amilyenek. Két faj, az ember és az állatvilág csúcsragadozója áll szemben egymással, mindkettő azzal a céllal, hogy elpusztítsa egymást. Harmóniát és békét az életben már nem is lelhetnek, csak a halálban.
Sűrű erdőkben, hófödte hegyoldalakon, gyilkos hasadékokban és hatalmas hegygerinceken játszódik A Tigris története, sokszor émelyítően gyönyörű tájakon. Ez az erős természeti látványvilág nemcsak a beleélésben segít, hanem tökéletes kontrasztot is alkot mindazzal a romlottsággal, amit az emberi szereplők képviselnek. A látvány tekintetében nem lehet nem beszélni magáról a címszereplőről, akit természetesen a digitális technológia segítségével hoztak létre az alkotók. Megjelenésének részletgazdagsága és dinamikája kacagva veszi fel a versenyt a legnagyobb hollywoodi monstrumokkal, ráadásul Park okosan sokszor mutatja árnyékban vagy bokrok között, hogy jelenléte még fenyegetőbb és hitelesebb legyen.
Amikor a hegyek ura lecsap, akkor tényleg kő kövön nem marad. A film akciószekvenciáit (nincs sok belőlük) pattanásig vitt feszültséggel vezeti fel a rendezés, a tigris végtagszaggató, embertépő ámokfutásait szinte szétfeszíti az energia. Érezzük, érzékeljük azt a megállíthatatlan, szinte isteni erőt, ami szétzilálja a vadászok sorait és látjuk, ahogy a vér vöröse elárasztja a hófehér domboldalakat. Persze ezek a képsorok korántsem realisztikusak, ezért hangsúlyoztam korábban a film meseszerű (vagy felnőttesebben mondva legendás) jellegét, amire még egy kicsit rá is játszanak az alkotók.
A remek fényképezés, a tájak és a kor által generált hangulat, párosulva a feszültséget és a látványelemeket kiegyensúlyozó rendezéssel erős egységet alkotnak, ezért kár, hogy A Tigris éppen a cselekményvezetés terén csúszik el. A rengeteg történetszálnak, szereplőnek és a sokszor szükségtelenül komótos tempónak köszönhetően a film közel 140 perces hosszra folyik szét. Ordítóan feltűnnek azok a jelenetek, amik nyugodt szívvel a vágóasztalon végezhették volna, ráadásul az utolsó harmadáig mintha még maga Park sem lenne biztos benne, hogy kinek a történetét kívánja elmesélni.
Szerencsére a végkifejlet már kevésbé gubancos, sőt azt is megkockáztatom, hogy kifejezetten költői lezárást kapunk. A cselekményvezetés döcögőssége és a dramaturgiai feleslegek ellenére, A Tigris: Egy vadász legendája egy sokrétű, összetett, méreteiben és hangnemében kellően epikus történet, mely egyszerre épít legendát, idéz fel múltat, és releváns üzenetet ad át nekünk a természettel szembeni felelős viselkedésről.
