Fesztivál

Koreai filmhét 2013: A királynak, ami a királyé – A férfi, aki királyt játszott

Aferfiakikiralytjatszott2A férfi, aki királyt játszott tisztes iparosmunka Dél-Koreából, amire méltán lehetnek büszkék az ottaniak, ugyanis 2012-es megjelenése óta a negyedik legtöbbet hozó produkcióvá lépett elő, és a hetedik lett azon filmek sorában, amelyek átlépték a tízmilliós nézőszámot az országban.

Mindez azt erősíti meg újra, amit már eddig is tudtunk a dél-koreai filmekről: hogy valamit iszonyatosan eltaláltak és megmozgattak a saját határaikon belül, de azokon kívül, a jelentősebb fesztiválokon is. Jelen esetben pedig újra bizonyságot nyert, hogy Kim Ki-dukon és Park Chan-wookon kívül is működnek még filmkészítők sőt, a szerzői beállítású művek mellett a mainstream közönségfilm is virágzik.

Nem is véletlen, hogy A férfi, aki királyt játszott című kosztümös műfajkeveréket választották a hatodik Koreai Filmhét nyitófilmjévé az Urániában. A több mint két órás, komikus elemekkel tarkított történelmi dráma kiállít mindent, amire a dél-koreai filmgyártás ma képes. A helyükön vannak a színvonalas dialógusok, az átélhető cselekményszálak, a lenyűgöző fényképezés, a profi színészi munka, a kellő drámai mondanivaló és persze a túlcsorduló romantika is, mindez pedig tökéletesen homogén egységet alkot. Abból az országból, ahol már jó ideje inkább hazai filmekre ül be a közönség, mint import amerikaira, ez egyfajta útmutatást, biztatást is jelenthet az itthoni filmkészítők és a magyar közönségfilm feltámadására várók számára.

Ellentmondásnak hathat, hogy az alapvetően amerikai tömegprodukciókkal szembeállított dél-koreai szórakoztató filmek közel hasonló módon működnek, mint hollywoodi társaik. A férfi, aki királyt játszott – mint ahogy azt korábban már jeleztük – szintén azokból a műfaji elemekből épül fel, mint egy tengerentúli blockbuster, csak mindent egy kicsit megkavar, kikezd vagy túlhajt. Mindent a saját képére formál, mondhatnánk.

Amit pedig legalább egy kicsit egzotikusnak találunk, ahhoz általában vonzódunk is.

Aferfiakikiralytjatszott1Itt van ez a nagyon ismerős történet a királyról, aki felkutatja tökéletes hasonmását, hogy az estleges merényletkísérleteket kikerülje, és szabaduljon az állandó veszélytől. A Koldus és királyfi alapötletéből táplálkozó sztori viszont pont nem arra fut ki, amire az eredeti. Az igazi király nem tanulja meg, milyen a szegény emberek élete, és az álkirály sem nyer el semmilyen méltó jutalmat. Bár az egyszerű helyzetkomikumon és burleszk jellegű poénokon alapuló vígjátéki elemek (egészen az altesti poénok halmozásáig) szintén megtalálhatók a filmben, ezek mégsem annyira bántóak, mert közben politikai csatározásokba és államigazgatási kérdésekbe futunk. És ha mástól nem is, a tökéletes időzítéssel kibontakozó szerelmi száltól mindenképpen sikert remélünk, aztán csodálkozunk, hogy hogyan nem úgy történt minden, ahogy vártuk. Hogy miért nem úgy történt, ahogy azt például Hollywoodban várjuk.

Mindezek a nüansznyi eltérések érnek annyit, hogy a figyelmünket folyamatosan fenntartsák, pont azért, mert a nézőben még rejtetten ott él a nyugtalanító gyanú és a titokzatos vágy, hogy milyen, ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt előre elképzeli. Persze a didaktikus célzattól és a közérthetőség kényszerétől Az ember, aki királyt játszott sem szabadulhat. A tanulság talán nem annyira rafináltan bújtatott és establishment-éltető, mint annak idején a kínai Hős estében, a jószívű, igazságos és egyedül a népet szolgáló kormányzat előtt való állandó tiszteletadás, nagyrabecsülés és végtelen hála a sokadik perc után már legalább is feszélyezi az embert. A nép közül való, egyszerű életű komédiással, az igazságos „álkirállyal” szemben pedig, aki lemond a hatalomról, ott a saját tévedéseiből sem tanuló, önkényes érdekei szerint cselekvő zsarnok vezető.

Már régen jártam olyan fesztiválfilmen, legyen az bármilyen bravúros és lehengerlő, amelyik hosszú tapsot kapott volna a végefőcím alatt. A férfi, aki királyt játszott kapott. Hogy ezt a filmes erények vagy valami más váltotta ki a közönség nagy részéből, jómagam nem tudom. De mindenki eldöntheti, ha elmegy és megnézi a moziban.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..