Magazin

Koreai Filmhét Kim Ki-duk filmjeivel

Ötödik alkalommal rendezik meg a Koreai Filmhetet, amelynek különlegessége, hogy idén egy alkotó műveiből állították össze a programot. A hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő Kim Ki-duk filmjei közül válogattak ugyanis a szervezők.

A Koreai Kulturális Központ, a Koreai Nagykövetség, valamint az Uránia Nemzeti Filmszínház által szervezett filmvetítések ingyenesen látogathatók, érdemes viszont figyelni arra, hogy a helyfoglalás érkezési sorrendben történik, vagyis ha be akarunk jutni, ajánlott időben érkezni.

Kim Ki-duk már több mint tíz éve ismert és elismert művészfilmes alkotó az USA-tól Európáig, jóllehet, hazájában sokkal kevésbé értékelik munkásságát. Vincze Teréz filmesztéta és filmkritikus szerint ennek magyarázatát Kim Ki-duk kritikus hangvételében, valamint a rendező nem megszokott pályájában kell keresnünk. A filmjeiben megfogalmazott éles társadalomkritikával, valamint a peremre szorult emberek ábrázolásával a dél-koreai filmes szakma körében nem vált népszerűvé. Ráadásul alacsony sorból származik, dolgozott gyárban, szolgált a hadseregben, de élt kolostorban is, az iskolákat viszont elkerülte. Ezzel az életpályával tehát szintén kilóg a dél-koreai filmkészítők sorából. Idén elnyerte a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán-díját a Pieta című filmjével – ezzel igazolva, hogy Európában viszont töretlen a népszerűsége. Sőt.

A Koreai Filmhét programja:

November 5. (hétfő), 18 óra– Tavasz, nyár, ősz, tél…és tavasz
Kim Ki-duk ezen filmje került be elsőként a magyar filmforgalmazásba. A film előtt a rendező videóüzenetét láthatják a nézők, amelyet a saját műhelyében rögzített, ott, ahol filmjei forgatókönyvének némelyikét is írja.

November 6. (kedd), 19 óra – Bin-jip-Lopakodó lelkek
A párbeszédek helyett a mozgásra, cselekvésre épít ez a 2004-es film.

November 7. (szerda), 19 óra – Az íj
Ebben az elégikus műben ismét a szimbolikus cselekvéseké a főszerep.

November 8. (csütörtök), 19 óra – Lélegzet
A bizarr szerelmesfilmet elsőként a fesztiválon láthatja a hazai közönség.

November 9. (péntek), 19 óra – Idő
2006-os filmjében identitásról, párkapcsolatokról és szerelemről mesél a rendező.

A vetítések az Urániában lesznek.

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com