Mit tudsz India történelméről a kötelező címszavakon túl? Úgy sejtem legtöbbünknek foghíjas a tudása például a Mountbatten-tervről, pedig a legújabb kori történelem egy elképesztő eseménysoráról van szó, amit a Berlinale versenyprogramjába is bekerülő Az alkirály háza egészen izgalmas formában mond el.
A migráció napjaink egyik frekventált kérdése. Nem meglepő, hogy a Berlinale versenyszekciójának több filmje is érinti a témát. Ezek közül Az alkirály háza a legújabbkori történelem egyik legjelentősebb migrációját dolgozza fel, aminek kiváltó oka, hogy a britek kivonulását követően a Mountbatten-terv értelmében, 1947-ben létrejött Pakisztán India mohamedán többségű tartományaiból: Kelet-Bengáliából, Sindből, Beludzsisztánból, Nyugat-Pandzsábból és az északnyugati határvidékből. A két ország között lezajlott népességcsere során mintegy 15 millió ember (kb. nyolcmillió muzulmán menekült Indiából Pakisztánba, és kb. hatmillió hindu Pakisztánból Indiába) váltott országot. A vándorlás során számos véres összeütközés történt.
„A két ország között lezajlott népességcsere során mintegy 15 millió ember (kb. nyolcmillió muzulmán menekült Indiából Pakisztánba, és kb. hatmillió hindu Pakisztánból Indiába) váltott országot. A vándorlás során számos véres összeütközés történt.”
Az események hatására rendezőnő nagyanyjának is el kellett hagynia otthonát. Gurinder Chadha brit-pandzsábi szemszögből dolgozta fel az eseményeket, ami többek között azzal járt, hogy a megalakuló Pakisztán első elnökének, Jinnah-nak a számlájára írja az események negatív fordulatait. (Eközben Jinnah-t Pakisztánban hősként tisztelik.)
A film kezdetén mintha a Downton Abbey egy Indiában forgatott epizódját látnánk. Nem csak Hugh Bonneville miatt, aki Grantham grófja után itt Lord Mountbattent, az utolsó brit indiai kormányzót alakítja – szerep tekintetében ugyanazt. A lord zsebórával méri, hogy az újdonsült indiai szolgálók milyen gyorsan öltöztetik díszegyenruhába. Felesége, Edwina (Gillian Anderson), a konyhai személyzetet igazítja, miközben a kamera precízen megtervezett útvonalon haladva mutatja be környezetüket. Kettős a deja vú, hiszen szinte meg lehetne unni, annyi film csodálkozott már rá Indiára az elmúlt években. Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel, Gettómilliomos, Pi élete, – mind mutatnak egy kis szeletet Indiából, de nem ásnak a felszín alá. Gyönyörű épületek, élénk színek, fűszeres ételek, bonyolult szabályok szerint működő társadalom, spiritualitás. Jellemzően India lélegzetelállító díszlet. Itt főszereplő. A Downton Abbey-érzést pedig ügyesen vezeti át a rendezőnő a tipikus helyi identitások bemutatásába, és azt követően a kőkemény politikai döntések világába.
Gurinder Chadha eddigi életművének tengelyét az identitások keveredése rajzolja meg. Azon belül is a férfi-nő és különböző nemzeti identitások kapcsán felvetődő kérdések. Saját hátteréből fakadó személyesség teszi hitelessé munkáit. Tudja miről kérdez, mire válaszol. Ez itt sincs másképpen.
„Csak a politikai döntések hatását a személyek szintjén megmutató hindu-muszlim szerelmi szál ad egy kis pihenőt a nézők figyelme számára.”
Ez a film egy történelmi helyzetet fejt fel lassan, egy kontinensnyi ország durva és hirtelen átalakulását, ami különösen éles kontrasztokat mutat meg ezen a szinten. A britek és a helyiek között húzódó óriási eltérések felvázolása után a muszlimok és a hinduk viszonyát mutatja be óvatosan. Mindeközben jut idő a nők helyzetében megtapasztalható különbségek taglalására is. India ebben a filmben máshogy sokszínű, olyan módon, ahol a végletekig kidolgozott etikett sok esetben korlátként is működött két ember kommunikációjában: egy pontig távol tartotta az indulatokat.
Mélyebb karakterábrázolásra ezzel szemben nem jut idő, típusokat láthatunk, egy-két egyedi vonással. Ennél több túl is terhelné a filmet. Feszesre szabályozott minden mozzanat. A sűrűn szőtt textúrába ez már nem fér bele. Csak a politikai döntések hatását személyek szintjén megmutató hindu-muszlim szerelmi szál ad helyenként egy kis pihenőt a nézők figyelme számára.
Az alkirály háza nagyszerű rendezés, ami egy lépéssel közelebb visz a valódi Indiához. A néző csak bámulja, hogyan osztják szét az evőeszközöket a kormányzó házában: ez a kanál Indiának, ez a másik az újonnan megalakuló Pakisztánnak. Nehéz elhinni. Chadha bonyolult történelmi drámát rajzolt vászonra, magabiztos kézzel, amivel emléket állít a vándorlóknak. Azoknak is, akik túlélték ezt az utat, és azoknak, akik nem.
(2017. február 16-án debütált a magyar mozikban Garth Davis Oroszlán című filmje. Ennek örömére a Filmtekercs.hu szerkesztősége India-napot tart. Szót ejtünk Bollywoodról, az Indiában játszódó angolszász filmekről és természetesen magáról, az Oroszlánról.)
