Fesztivál Fókuszban

Észt Hét 2013: Közelebb az észt világot! – Észt dokumentumfilmek

regilaulMárcius 19. és 27. között immáron hatodszorra rendezte meg az Észt Intézet a Szimplafilmmel karöltve az ún. Észt hét rendezvényegyüttest. A mozgóképes programok a Művész moziban kaptak helyet, s természetesen a Filmtekercs is képviselte magát a vetítéseken. A két leginkább várt nagyjátékfilm, a Gombászók és az Egy hölgy Párizsban után most a dokumentumfilmes “szekcióra” emlékezünk. S bizony két olyan alkotásra is rábukkantunk, amely igencsak megéri a pénzét, s különös témaválasztásaikkal együtt elégítették ki az észt mozgóképekkel kapcsolatosan bennünk élő kuriózuméhséget.

Ulrike Koch: Regilaul – Az ősi tenger dalai

Álljon hát itt első körben, bizonyítékképpen egy észt-svájci koprodukcióban készült dokumentumfilm. Ulrike Koch Regilaul – Az ősi tenger dalai című alkotásában egy népi énekhagyomány továbbéléséről értekezett – s mielőtt még elborzadna a kedves olvasó, elöljáróban leszögezném, hogy – roppant leleményesen. Mert kérdezhetik látatlanban is, egyébként joggal, hogy miért is kell egyáltalán a népdalkultúráról mozgóképes dokumentumot készíteni? Miben adhat e vállalkozás többet néhány zenetörténész vagy előadóművész beszélőfejes értekezésénél a monoton dallamról vagy éppen a szótagszámról? S a svájci rendezőnő megadja a választ. Bár filmjéből nem iktatja ki a szakértői megnyilatkozásokat, igyekszik a hagyományőrzés szemszögéből megközelíteni témáját, ezáltal azonosulási lehetőséget is felkínálva a regilaul léleknyugtató vetületének átéléséhez. Ulrike Koch a hagyományőrzés legszélesebb skáláján (népdalénekestől a folk-rock zenekarig) illusztrálja, hogy a XXI. században a néphagyományt érintő legfőbb kérdés már nem az értékének megértésére vonatkozik, hanem arra, hogy lesz-e olyan utód a következő generációban, aki képes lesz-e a sámánisztikus időktől öröklődő énekhagyományt valamilyen formában továbbvinni? S e problémakör súlyát egy remek szimbólummal is megtámogatja: a regilaul kortárs helyzetének felmérésével párhuzamosan egy fokozottan védett ragadozómadár pár költési időszakát is szemlélteti egy madarászok által használt webkamera segítségével.

S mivel a rendezőnőnek sikerül érzékeltetni a regilaul szorongatott helyzetét, az énekhagyományt is közelebb hozza a hétköznapokba szürkült nézőhöz. Némi belefeledkezéssel akár át is érezhetjük a monoton dalok éneklésével/hallgatásával teremtődő lélekterápiás helyzetet is – mindehhez alaposan hozzájárulnak a filmegészt meghatározó meditatív természetképek. Ám ha a maradéktalan ellazulás mégsem jönne össze, még mindig rácsodálkozhatunk arra a tényre, hogy egyes énekek például ma már nem létező mocsarak rejtett szigeteihez vezető útvonalak leírásaiként is funkcionáltak. (Kiss Tamás)

(A dokumentumfilm trailere helyett álljon itt egy modern regilaul-feldolgozás koncertfelvétele.)

http://www.youtube.com/watch?v=8UzKx7KfinM

Sulev Keedus: Varjúszigeti oroszok

Narva városában játszódik Sulev Keedus észt filmes műve, a Varjúszigeti oroszok, ami a határ menti peremlét tipikus kérdéseit boncolgatja ráadásul egy olyan városban, amelynek több mint 90 %-a orosz származású. Narva az ország harmadik legnagyobb városa az orosz-észt határon, s mint olyan, egy mindenki által kicsit elfelejtett vidék, igazi Kelet, tele problémákkal. Még a Szovjetunió virágzása alatt kerültek ide azok az oroszok, akik most a környék tipikus problémáival küszködnek: mindenekelőtt szegénység és munkanélküliség, de drog, prostitúció, alkoholizmus, legújabban pedig az AIDS.

Az 56 éves tallinni filmrendező számos dokumentumfilmet és játékfilmet forgatott már, a Varjúszigeti oroszok esetében azonban gyakran érezni, hogy nem tudja átlépni azt a küszöböt, ami után odaszegeződnénk a vászonhoz. Tiszteletreméltó és valóban ki is érezhető az aggodalom, a tenni akarás, ami a nehéz környék nehéz sorsait mutatja be, de sajnos ez még a legfanatikusabb dokukedvelőknek is kevés. A 75 perces film valójában 25 perc után véget ér. (Sergő Z. András)

varjusziget

Jaak Kilmi: Víz alatti repülések

A Víz alatti repülések igazi kuriózumként képzett átkötő kapcsot az Észt hét dokumentumfilmes programja, illetve az Új észt animáció elnevezésű, hat rövidfilmet tömörítő blokk között. Első hallásra nehéz elképzelni, hogy a valósághoz való viszony szempontjából egymástól élesen elütő filmformák szervesen összeérhetnek egyetlen mozgóképen belül, ám Jaak Kilmi animációs dokumentumfilmje láttán meg sem lehet kérdőjelezni a határelmosás létjogosultságát. A rendező – és kedvelt alkotótársa, Kiur Aarma – olyan valóban megesett, történelmi epizódokhoz fordult ihletért, melyek a tengeralattjáró-fejlesztésekkel, illetve a légi közlekedéssel álltak kapcsolatban – innen a cím. Ám történeteiket már forrásértékű dokumentumok (levelektől kémjelentéseken át korabeli újságokig; hangfelvételektől filmhíradókig), illetve megelevenedő rajzok vegyítésével keltették életre, előrántva azokat az észt történelem (fél)homályából, valamint kifejezve azt a groteszkséget, mely a történelem folyamát időről-időre bizony keserédesen áthatja.

Az 1820-as évek bohókás repüléskísérleteitől elindulva ismerkedhettünk meg egy észt búvárral, aki elsüllyedt hajók fémhulladékát összegyűjtve vásárolt magának kereskedőhajókat. Egy szösszenet a Zeppelin-támadásokat elevenítette fel; a német jelentések precízióját a „tengeralattjárómentes” tavuk bombázásán értetlenkedő kisemberek beszámolóival ellenpontozva. Egy másik epizód, két használaton kívüli tengeralattjáró felhasználási lehetőségeivel (világítótoronytól szesztartályig) mulattatta a nagyérdeműt. A történetek színvonala ugyanakkor hullámzó volt, ám ha sikerült a valóságban gyökerező sztorikat valamilyen fikciós keret közé szorítani (pl. képregényként tálalt kémtörténet; esti meseként tárgyalt búvár-sztori; zörejjátékkal kísért vízalatti utazás), akkor olyan mozgóképes műalkotások kerekedtek, amelyek a humorral feloldott dokumentarizmuson túl is értékállónak, s talán a filmtörténet homályával szemben is életképesnek bizonyulhatnak. (Kiss Tamás)

(Alább a film egyik kisfilmje látható felirat nélküli illusztrációként.)

Kiss Tamás

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..